2013.12.05.
17:27

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Melyik párt neve szerepel majd a szavazólapon?

 „Tisztelt Tóth úr!

Egyik választási előadásában azt említette, hogy két vagy több párt országos közös listáját csak ugyanolyan pártösszetételű közös egyéni jelöltekkel lehet megalapozni.

Az MSZP és az Együtt-PM közös egyéni jelölteket indítanak a 106 egyéni választókerületben úgy, hogy 75 egyéni választókerületben az MSZP, 31 egyéni választókerületben az Együtt-PM jelöltjei indulnak. A két párt önálló országos listát indít. Ezek szerint közös jelöltekkel is lehet önálló országos pártlistákat állítani?

Az egyéni választókerületi szavazólapon ezek szerint az egyéni jelölt neve mellett a két párt neve közösen szerepel? Az országos pártlistás szavazólapon a két párt neve külön-külön szerepel?”

Válasz:

A korábbi előadásomban helyesen mondtam, hogy két vagy több párt közös országos listáját legalább 27 közös egyéni választókerületi jelölttel lehet megalapozni.

Az MSZP és az Együtt-PM vezetői úgy döntöttek, hogy nem lesz közös országos pártlistájuk, hanem önállóan (külön-külön) indítanak országos listát. A hatályos szabályokból az is következik, hogy az önálló országos pártlistáknak nem lehet közös egyéni jelöltjük, mert a 2011. CCIII. törvény ezt tiltja.

Az MSZP és az Együtt-PM vezetőinek a döntése kihat a szavazólapra is. 75 választókerületben az egyéni jelölt neve mellett az szerepel majd, hogy MSZP. 31 egyéni választókerületben a jelölt neve mellett az Együtt-PM párt neve lesz olvasható.

Minden választópolgárnak dönteni kell, hogy az országos pártlistákat tartalmazó szavazólapon az említett két párt közül melyikre adja le szavazatát.

A teljesség kedvéért megemlítem, hogy egyéni választókerületi szavazólapon a jelöltek száma – választókerületenként – várhatóan 8-14 jelölt lesz, az országos listás szavazólapon várhatóan 7-12 pártlista szerepel.

Választásszakmailag az egyéni és az országos listás jelölés összefüggésére a kártyából átvett zsargont alkalmazzák: színre-színt kell tenni. Közös egyéni jelöltekkel nem lehet közös pártlistát megalapozni, mert a választási bizottság azt mondja: renonsz.

Az MSZP-nek és az Együtt-Pm-nek – jelenleg - nincsenek közös jelöltjei az egyéni választókerületekben.

A kérdésében szereplő pártok még megváltoztathatják politikai döntésüket, erre 2014 februárjáig még van jogi lehetőségük.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás demokrácia pártok szavazólap elsőválasztók MSZP Bajnai 2014 Magyarország Együtt 2014 magyar választások története 2014 abécé választásokra nemzetközi megfigyelés Szavazatszámlálók választópolgár kérdez

2013.12.05.
14:04

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Baja : Fót= 1:1

 

Fóton a bíróság megismételteti a választást.

Klubrádió, Bolgár György: Megbeszéljük 2013. december 3. 1. rész 24 perctől – 2. rész 3 perc 40-ig

http://www.klubradio.hu/index.php?id=33%23c

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás videó demokrácia pártok kormánypárt elsőválasztók MSZP 2014 Magyarország magyar választások története 2014 abécé választásokra

2013.12.04.
15:10

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Választási fogalmak 5.

Havas Henrik Voks c. műsorában Tóth Zoltán választási sorozata: Az arányos választási rendszer fogalma.

http://www.atv.hu/videok/video-20131204-voks-2-resz-2013-12-03  a 28. perctől.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás videó demokrácia pártok elsőválasztók 2014 Magyarország magyar választások története 2014 abécé választásokra Szavazatszámlálók

2013.12.02.
22:52

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budapest település megszüntetése?!

Újabb választási trükkre készülnek a jelenlegi kormánypártok. Az Alaptörvényben foglalt választójog alkotmányos követelményekkel szemben megszüntetni javasolják a Budapest főváros közgyűlésnek és a főpolgármesternek a közvetlen választását. Helyette azt javasolják, hogy a közgyűlés tagjai a kerület polgármesterek legyenek, és ők gyakorolják a maradék feladatokat és hatásköröket, amelyeket a kerületek meghagynak a főváros szintjén. A főpolgármestert a kerületi polgármesterek választják – a tervek szerint.

Budapest főváros megszüntetését javasolja tehát ez a tervezet. Eddig csak vicclapokban jelent meg az a nevetséges(nek tűnő) felvetés, hogy egy kisközség legyen Magyarország fővárosa, amelyben stadion is épül. A 2014. évi választási kampány azonban már meghozta ezt a tartalmi javaslatot is: a főváros legyen martaléka egy választási technikának Fidesz politikai megkapaszkodása érdekében: megszűnik a főváros és Budapest, mint település. Győznek a kerületek!

Nem lesz fővárosi közlekedési hálózat, hanem a kerületi polgármesterek politikai szövetségei alapján működik majd a metró. Amelyik polgármester nem engedi a metró közlekedését a kerületében, ott majd metró-pótló buszok járnak. Azon polgármesterek, akik még a metró-pótló buszokat is ellenzik, majd gyalogos sávokat jelölnek ki az „utasok” számára. Amely kerület polgármestere az „idegenek” gyalogos átkelését is ellenzi, ott határátkelő pontokat állítanak fel, és csak útlevéllel lehet a kerület területén áthaladni.

Nem lesz fővárosi és regionális víz- és csatorna-hálózat. A XIX. század végén létrejött közműveket a kerületek között szétdarabolják, és minden kerületi polgármester maga (vagy saját cége) útján szolgáltat a kerület lakosságának, és saját díjbeszedő vállalata szedi a pénzt. A vízforrásokat a Duna mentén a kerületi közterület-felügyelők biztosítják, amelyek konfliktusok esetén a belügyminiszter és TEK békéltető csapatait vehetik igénybe a szolgáltatás biztosítására.

A Duna hidak két partján a kerületek Híd-pénz szedő hivatalokat állítanak fel, ahol a két szemben  kerület lakói kedvezményben részesülnek, míg a vidékiek dupla hídpénzt fizetnek. A volt Budapest külső határán a kerületek a vámhivatalokat állítanak fel, ahol a vidékieknek úthasználati , vám- és só-díjat kell fizetniük a Szent István király regulái alapján.

A megyék is tanulékonyak: lezárják a külföldi határokat.

https://www.atv.hu/videok/video-20131201-esti-hirado-2013-12-01

Atv híradó 2 perctől

 

 

 

 

1 komment

Címkék: választás demokrácia pártok kormánypárt jóállam 2014 Magyarország magyar választások története ... és ez nem vicc! nemzetközi megfigyelés

2013.11.28.
17:22

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Új javaslat a demokratikus ellenzék összefogására

Bokros Lajos és Pusztai Erzsébet levelet és videó üzenetet küldött Mesterházi Attilának, Bajnai Gordonnak, Gyurcsány Ferencnek, Kuncze Gábornak és Ungár Klárának. Érdemes néhány percet szánni a videó üzenetre, mert az összefogásnak egy új lehetőségét, egy „népszavazásnak”, majd egy szabad választásnak a lehetőségét tárja elénk.

https://www.facebook.com/momapart

Javasolom, hogy mindenki terjessze, ossza meg, mert az előválasztás tervének elvetése után ez is egy reális lehetőség a szavazatok mandátumokban való maximalizálásra, a jelenlegi kormánypárt legyőzésére a 2014. évi országgyűlési választáson.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás videó demokrácia pártok határon túli magyarok előválasztás elsőválasztók MSZP LMP Bajnai Bokros 2014 Magyarország Együtt 2014 Kuncze Szabadság és Reform Intézet Szabadelvű Polgárok Egyesülete Szövetségben Együtt Magyarországért Demokratikus Koalíció magyar választások története nemzetközi megfigyelés Szavazatszámlálók Modern Magyarország Szalaykör

2013.11.27.
21:16

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Pártok számának változásai

Havas Henrik Voks c. műsorában az ATV-n folytatódik Tóth Zoltán választási sorozata. Új, régi és megszűnő pártok Magyarországon.

http://www.atv.hu/videok/video-20131127-voks-2-resz-2013-11-26

28 perc 50-től

 

 

 

5 komment

Címkék: kampány választás videó pártok elsőválasztók 2014 Magyarország magyar választások története 2014 abécé választásokra nemzetközi megfigyelés Szavazatszámlálók választópolgár kérdez

2013.11.25.
16:25

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Fóton győzött az Mszp-Együtt-DK közös jelöltje

A demokratikus ellenzékből 3 párt összefogott: az Magyar Szocialista Párt, az Együtt 2014, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus koalíció közös polgármester jelöltje, az összes érvényes szavazat 25 %-ával. A Liberális Párt nem lépett be a közös jelölésbe, önálló jelöltet indított a tisztségért, és jelöltje elérte a szavazatok 13 %-át.

A Klubrádió kérdése a fóti választások eredményével kapcsolatos.

http://www.klubradio.hu/index.php?id=238%23c 1. rész 22 perctől

A választás eredményét megtámadták "ingyenes szállítás" jogcímen. Jogerős döntés még nincs.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás demokrácia pártok MSZP Bajnai 2014 Magyarország Együtt 2014 Demokratikus Koalíció

2013.11.16.
23:04

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Petőfi Asztaltársaság Pápán - videó

 

A Pápai Városi Televízió tudósított a Petőfi Asztaltársaság találkozójáról. https://www.youtube.com/watch?v=e6ArqddbXWw&feature=c4-overview-vl&list=PL7EF56D02C16324FC

Az eseményről egy helyi honlap is megemlékezett http://papa-ma.hu/cikk_reszletes.php?id=10383&cnws=A_szavazatok_erejevel_kell_kormanyt_valtani_%E2%80%93__Valasztasi_szakerto_az_asztaltarsasagnal

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás videó demokrácia rendszerváltás pártok elsőválasztók MSZP 2014 Magyarország Demokratikus Koalíció 2014 abécé választásokra nemzetközi megfigyelés Szavazatszámlálók választópolgár kérdez Két kor gyermeke

2013.11.15.
11:32

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Petőfi Társaság Pápán

papa_2013_nov_14_1384511531.jpg_960x720

A Petőfi  Társaság meghívására Pápán tartott előadást „Törvény, politika, erkölcs” címmel 2013. november 14-én Tóth Zoltán.

A képen balról jobbra:Grőber Attila, Tóth Zoltán, Kerecsényi Zoltán.

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia pártok MSZP külföldi választás 2014 Magyarország Együtt 2014 Demokratikus Koalíció Két kor gyermeke

2013.11.14.
08:56

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Havas Henrik műsorában választási fogalmak

Havas Henrik műsorában a 28. perc 10 másodpercétől hallhatják Tóth Zoltán sorozatának következő. részét a jelölésről.

http://www.atv.hu/videok/video-20131113-voks-2-resz-2013-11-12

Az egyéni választókerületi jelöléshez 500 választópolgár ajánlása szükséges.

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás videó demokrácia közigazgatás elsőválasztók 2014 Magyarország magyar választások története 2014 abécé választásokra

süti beállítások módosítása
Mobil