2015.07.12.
15:42

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Vitányi Iván 90. születésnapja

Vitányi Iván eszmeisége szociáldemokrata. Lehetne szocialistának, liberálisnak, demokratának is nevezni, azonban világnézetileg azok közé tartozik, akik elfogadják a tőkés gazdasági rendet, de nem fogatják el annak társadalmi, politikai és jogi igazságtalanságát, mert szociális gondolkodásúak és az egyenjogúság mellett a társadalmi egyenlőségért küzdenek.

Vitányi Iván több rendszerváltást is megélt – személyesen. Ha állami vezetők nevével könnyebb jellemezni a politikai korszakokat, akkor Horthy, Rákosi, Kádár után most Orbán neve lehet jelzője annak, amit végigélt Vitányi Iván. Soha nem hágott az állami-politikai élet csúcsaira a szó szervezeti életében. Nem volt miniszter, nem volt pártelnök, vagy más korifeus.

Vitányi Iván mindig politikus volt, a szónak az igazi értelmében: közügyekkel foglalkozott, részt vett a baloldali mozgalmak érdek és érték választó munkájában. Dolgozó politikus volt. Szerény volt a magán életében, de bátor és nagyratörő a gondolkodásban.

A 1989-es rendszerváltás előtt – felismerve a korszak gazdasági és politikai hibáit – az általa igazgatott népművelési intézetben adott helyt (irodát és adminisztrációt) azon politikusoknak, akik a rendszerváltás előtt a rendszerváltásért dolgoztak: az alagsorban Antall József és Csurka István kapott helyett, a középső szinten az Új Márciusi Front (Nyers Rezső) a felső szinten a Szabad Kezdeményezések Hálózata dolgozhatott. Vitányi Iván megértette a változás szükségességét, és tevőlegesen munkát vállalt érte.

Vitányi Iván a 90. születésnapján mondott rövid összegző beszédében gondolatilag újra a szociáldemokrácia mellett foglalt állást, és felhívta a demokratikus ellenzéki politikusokat arra, hogy elemezzék és nyíltan vállalják a rendszerváltás óta elkövetett gazdasági és politikai hibákat. Politikai hatalom nem létezhet a politikusok, az értelmiségiek rendszeres és mélyreható párbeszéde nélkül.

Vitányi Iván 90 éves korában új nyitányról beszélt. Optimista ember!

Lelkemből beszélt – köszönet érte!

A rendezvényszervezők akarata ellenére készíthettem egy közös fényképet Vitányi Ivánnal - köszönet érte! 

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia életrajz pártok elsőválasztók Budapest Unokáimnak 2015 Magyarország

2015.07.10.
22:13

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Előzetes a Rádió Bézs műsorából

 

2015. július 14. kedd 13-14 óra között a Rádió Bézsben:

http://www.radiobezs.hu/radiobezs/radiobezs.main.page

Mit főzzünk? Válassz! A fakanálnál Tóth Zoltán.

 Buday Péter, sztárszakács a zöldbab szezon elemeit vonultatja fel. Bátri Mária a Gyógyító ételekben a meggyről és cseresznyéről, majd a sárga és görögdinnyéről tanít minket.  

 Opera elixír rovatunkban Ágoston Lászlótól megtudjuk, Mozart Varázsfuvolájában a herceg egy kép alapján szeret bele egy hölgybe. Ma a szerelmi kapcsolatok egy része a facebookra feltett képek alapján születik. De mi a helyzet a pornó újságok képeivel? 8’29”

 Szakácskönyv a Bézsben, gondoljuk kedden a hétvégére: húsevőknek és vegetáriánusoknak!  Csirke falatok és zöldséges lencse rizzsel. Hallgatóink receptjeiben Katalin hideg lecsót készít többféleképpen a Rádió Bézs hallgatóinak.

 http://www.radiobezs.hu/radiobezs/radiobezs.main.page

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

2015.07.07.
20:18

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Hatvanötödszörre sikerült

A Nemzeti Választási Iroda (értsd: Fidesz közeli cég) hatvanötödszörre (!) felfedezte, hogy vannak egyesek, akik a népszavazás jogával visszaélnek. Voltak olyan emberek, akik már az első alkalommal nyilvánvalóvá tették ezt a tényt, de a jó pap is holtig tanul: még 64-szer kellett újra hallaniuk, olvasniuk a justicmordot, hogy felismerjék a justicmordot. Hiába, egy régi klienssel nehéz szakítani!

http://www.klubradio.hu/index.php?id=256%23c

2. rész 24 perctől 29 percig

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia közigazgatás kormánypárt OVB jóállam országos népszavazás magyar választások története választópolgár kérdez 2015 Magyarország

2015.07.05.
21:31

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Fekete kagyló, grillzöldség, rizs, fokhagymamártás

A mediterrán konyha alapvető étele a kagyló, de a francia konyha is kedveli, sőt, ha Brüsszelben, Párizsban, Londonban jársz, akkor az óriásplakátok a belga fekete kagylót hírelik - sültkrumplival.

A magyar (magyaros) konyha még csak most ismerkedik a kagylóval és más tengeri herkentyűkkel, azonban érdemes egy kicsit belekóstolni a jóba. A kagyló könnyű étel, így az esetleges „hús hátrányok” (pl. koleszterin) hiányoznak mellőle. A kagylónak a saját íze (tengervízhez hasonlít) nagyon könnyen felvesz bármilyen ízt, így könnyűszerrel alakítható saját ízlésünkre. A kagyló nagyon szeret „boros vízben” úszni, így a levesek dekoratív betétje is lehet. A héjas kagyló társasági étel, mert egy nagy lábos (min. 0,5 kg) kagylót egy óráig el lehet eszegetni, beszélgetni, iszogatni. A kagylót könnyű megfőzni, mert a leghosszabb ideig a bevásárlás tart, a többi előkészítés és a főzés csak percekig. A kagyló a magyaros konyhában – az ára miatt – inkább ünnepi, társasági étel, mint a mindennapi étkezés része.

A kagyló készítésénél választási pont, hogy héjas vagy héjatlanított kagylót veszünk-e. (A héjas kagyló friss, dekoratívabb, ezért drágább is, sőt rövid idő alatt fel kell használni. A pucér kagylót fagyasztva vásárolhatjuk, olcsóbb és a fagyasztóban hosszabb ideig tárolható, várva a megfelelő felhasználási alkalomra.)

A kagylót ajánlott valamilyen – borral ízesített – levesben főzni. Csirke, marha vagy zöldség alaplében, sok-sok petrezselyemmel, a kagylót a forrástól számított egy-két percig főzzük. Ha kinyíltak a kagylóhéjak, akkor azonnal levesszük a tűzről, mert ha túlfőzzük, akkor a kagyló húsa „felfeslik” és az nem csinos. (Egyébként semmi baja sincs a felfeslett kagylóhúsnak.) A ki nem nyílt kagylóhéjat kidobjuk, nem szenvedünk vele.

A rizst rizottónak főzzük meg. Alaplében tesszük fel főni a rizst. Forrás után csendes tűzön folyamatosan kavargatjuk, és az elfőtt alaplét apránként pótoljuk. Addig főzzük és kavarjuk, amíg a rizs leválik a fazék oldaláról, és összeáll egy nagy ragacsos rizsgombóccá. Egy bögrét kivajazunk, és ebbe töltjük be a rizottót. A tálaló fölött megrázzuk a bögrét, és szépen formázott rizottó csúszik a tálalóedényre.

A zöldségeket (sárga és fehérrépa, zeller, cukkuni, hagyma) tetszés szerinti alakra vágjuk, és kevés olajon, zöldfűszerekkel + fehérbors, lassan dinszteljük. Al dente (roppanósra) puhítjuk, és körítjük a rizst.

A fokhagymát szeletelve lisztből és vajból készült „fehér rántásban” megpirítjuk, és egy kevés kefirrel/tejföllel hígítjuk. Sózzuk. A mártás „lassan folyós” legyen, ne ragacsos, a kívánt ízt és folyékonyságot finoman hangoljuk. Újra forralni nem kell, csupán lágyan melegíteni!

Tálalásnál egy óriási nagy tálra helyezhetjük az összes alkotóelemet, vagy részben külön-külön (fotó). A nagy tál előnye a dekorativitás, a külön edényeké a melegentartás könnyebbsége.

Bevásárló lista (egy személyre számítva)

0,5 kg héjas vagy 0,15 kg héjatlan fekete kagyló

0,10 kg rizs

0,20 kg vegyes zöldség

0,5 l alaplé

olaj, só, zöldfűszerek, vaj, tejföl/kefir, fehérbors, szükség szerint.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

2015.07.05.
20:49

Írta: Dr. Tóth Zoltán

A görögök népszavaztak

 Magyar vizitdíj – görög hitelek visszafizetése: NEM

 Sem Magyarországon, sem Görögországban nem akar a nép fizetni az államnak. A két népszavazás tartalma lényegesen eltér egymástól. A magyar népszavazás következménye „csak” az volt, hogy a Fidesz megalapozta több ciklusra a politikai-állami-gazdasági hatalmát. A görög népszavazás következményei sokkal súlyosabbak lehetnek.

http://hvg.hu/gazdasag/20150703_Gorog_nepszavazas__percrol_percre

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia Európai Unió Görögország országos népszavazás

2015.06.30.
18:58

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaörsi Olvasókör 2015. július 8.

 

Meghívó

 

a Budaörsi Olvasókör rendezvényére

 

2015. július 8-án, szerdán, 14,00 órától tartja következő rendezvényét a Budaörsi Olvasókör.  A rendhagyó rendezvényünk színhelye a fejér megyei Velencei tó partján levő Sukoró, az evezős pálya.

 A találkozás színhelye a Budaörsi Könyvtár épülete előtt (2040 Budaörs, Károly király utca 20.) Megközelíthetőség és térkép http://www.budaorskonyvtar.hu/kapcsolat.php#

Aki autóval jön, azt kérjük arra, hogy az üres helyekre vegyen fel olyan olvasóköri tagot, aki gyalog vagy autóbusszal érkezik a találkozó helyszínére. Aki egyenesen Sukoróra jön, az érkezzen 15 órára:

 Székesfehérvár felől érkezve a Velencei Mol töltőállomásnál kell a kút mögötti kijáratból jobbra felfelé kijönni, a kereszteződéhez kiérve jobbra kell kanyarodni, száz méteren belül,  az autópálya felüljáró előtt kell balra kanyarodni, tovább haladva 500 méter megtétele után a második leágazást balra megjelöljük májusfa szalagokkal, Ön megérkezett és már csak balra kell bekanyarodnia  a VVSI sporttelepére.

  • Velence felől Sukoró irányába haladva az M7 autópálya felüljáró előtt kell balra kanyarodni, tovább haladva 500 méter megtétele után a második leágazást balra megjelöljük májusfa szalagokkal,  Ön megérkezett és már csak balra kell bekanyarodnia  a VVSI sporttelepére.

 Az Olvasókörünk jutalmul kapja ezt a kirándulási és sárkányhajózási lehetőséget azért a munkáért, amelyet a 2015. május 13-ai rendezvényen kifejtettünk a mozgássérültek segítéséért. Emlékeztetőül a korábbi rendezvényről néhány híradás:

 

https://www.youtube.com/watch?v=7ntLruXJzFM&feature=youtu.be

 

http://www.fehervartv.hu/video/index/13621

 

http://feol.hu/sport/mindenki-nyertes-volt-1701611

 

https://www.youtube.com/watch?v=r_jYSjImXKA&feature=share

 

https://www.youtube.com/watch?v=y2GlUu5fUE0&feature=player_embedded

 

Program július 8-án:

 

14,00     Találkozó a könyvtár előtt

 

14,15     Indulás Sukoróra

 

15,00     Frissítő a sárkányhajózás előtt

 

15,15     Sárkányhajózás, csapatkapitány: Nagy János, kísérők: Nton csapat

 

17,15     Estebéd, a fakanálnál Tóth Zoltán és önkéntesek

 

18,00     Örkény egypercesek és más felolvasások

 

19,30     Indulás hazafelé

 

Terveink:

 

Augusztus 12. Buday Péter, sztárszakács a Vendéglátó és Kereskedelmi Múzeumban

 

Szeptember 9. Kukorelly Endre, író a Budaörsi Könyvtárban.

 

 

 

http://olvasokor-budaors.blogspot.hu/  https://www.facebook.com/groups/1580145892197093/

 

 

 

Filipszky István, könyvtár igazgató                                                         Tóth Zoltán, olvasókör vezető

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs olvasókör 2015 Magyarország

2015.06.20.
20:57

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Nyári kocsonya – marhahúsból

Miskolci kocsonya, disznófül kocsonya, karácsonyi kocsonya közismert ételek – közismert megoldásokkal. Nyári kocsonya – marhahúsból már kevésbé ismert étel, azonban szakértő barátaim lekezelőleg nyilatkoztak róla addig, amíg meg nem kóstolták. Hangosan emlegették a halkocsonyákat, a látványkocsonyákat (aszpikban megfaragott zöldségek) fensőbbségét.

Nos, a nyári kocsonya lényege ugyanaz, mint a téli kocsonyáé: ronggyá főzött hús, amelyet csontokból kifőzött ízletes lében helyezünk el, és egy kis természetes ragasztóanyaggal erősítünk meg, konkrétan zselatinnal.

A marhalábszárból pörköltet készítünk: hagymát pirítunk olajban/zsírban és sóban, kevés zöldpaprika és paradicsom kerül mellé, a kockázott húsokat forró tűzön kifehérítjük, majd lecsendesített lángon puhítjuk (1 kg hús 1 óra). Ha a levét elforrja, akkor kevés alaplével/forró vízzel pótoljuk a levet, de nem levest készítünk! Hűlni hagyjuk egy kicsit és kockázott sárgarépát, zellert adunk a hűlő pörkölthöz. Mielőtt teljesen kihűlne, egy kg húsra számítva 4 teáskanál zselatint adunk hozzá langyos lében, amit a húsból veszünk ki. Összekeverjük az egészet, hogy egyenletesen oszoljék el a zselatin a pörköltben.

A nyári kocsonyát egy olyan edénybe töltjük, amely formát ad az ételnek: szilikonból vagy fémből készült őzgerincbe, kuglófsütőbe öntjük. Kb. 6-8 óra szükséges a kocsonya jó állagának a kialakuláshoz. Ha nem találtuk el pontosan a szükséges mennyiségű zselatint, akkor hűtőszekrénnyel pótoljuk. Ha még mindig folyik, akkor választhatunk: felmelegítve pörköltként vidáman felfaljuk, vagy melegítés és további zselatinozás után újra kihűtjük, és újra próbálkozunk a kocsonyásítással. Ha ez sem sikerül, akkor harmadszori felmelegítéssel kockára vágott krumplival gulyáslevest készítünk belőle, és éhen halt vendégseregnek egy lábosban sok kanállal szolgáljuk fel: őseink így ettek! felkiáltással. A vendégek vidáman kanalazzák a harmadszor melegített marhapörköltet, mert mire elkészültünk, addigra már mindent megittak, amit találtak a házban: bort, sört, pálinkát. (Másnap a feleséged azon kérdésére, hogy „hol van a kölni?”, nem válaszolsz, és az általad fellelt üres kölnisüveget egy zacskóban elhelyezed a kuka aljára.) Duzzogva visszamegyünk a konyhánkba és zsíros kenyeret készítünk magunknak karikázott vöröshagymával.

A nyári kocsonyához kovászos uborkát szolgálunk fel, esetleg fehér kenyérrel.

Jó étvágyat!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

2015.06.20.
19:15

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Friss sajt - otthoni készítése

 

A Rádió Bézs hallgatói főzték!  

Hallgatóink közül Edit készítette a Rádió Bézsnek a friss sajtot. Az ízesítés lehet különböző, az alapok azonban egyszerűek és azonosak.

Végy két rész kefirt és egy rész joghurtot. (A konkrét példa szerint 2 pohár kefirt és egy pohár joghurtot.) A régi (nosztalgia) gyermekpelenkák közül egyet vagy egy laza pamut konyharuhát vegyél elő; tölts bele a kefirt és a joghurtot egy mély tál fölött, majd egy darab zsinórral, madzaggal, gumi pertlivel, vagy ami erre alkalmas, készíts egy batyut, amelyből könnyedén kifolyik az író. Ha ügyes vagy, akkor a konyhaszekrény illetékes gombjáról egyenesen a mosogatóba csöpög a fölösleges lé. Ha kevésbé vagy ügyes, akkor készülj fel arra, hogy a fel kell mosnod a konyhakőről a mellé csurgott levet, miután hanyatt estél rajta a sikamlós papucsodban.

Max. 6 óra múlva „kiszárad” az alapanyag, és a legkellemesebb, natúr friss sajtot teheted át egy keverő edénybe.

Ha egy családi diktátor vagy, akkor magad határozod meg, hogy a friss sajtot milyen ízesítéssel tálalod összes családtagjaidnak. Nagyon kevés többletmunkával azonban demokrata is lehetsz: minden egyes kívánságra külön-külön ízesítést készíthetsz! Egy – egy kávés vagy teás pohárban ízesítheted a kívánságok szerint a friss sajtot. Készíthetsz pucér (natúr) friss sajtot: vagyis ne tegyél semmit az alapanyaghoz. Készíthetsz snidlingeset, kaprosat, petrezselymeset, zöld erős paprikást, sőt, chilist vagy bármit, amit a konyhapolc fűszerrésze tartalmaz. Ha GAZDAGÍTANI AKAROD A FRISS SAJT TARTALMÁT, akkor vágj apró kockákra fél/kemény sajtot vagy füstölt sonkát és keverd össze az egészet. Szezonális gyümölcsöket is keverhetsz a kavarcshoz.

A friss sajthoz adhatsz friss pirítóst vagy kétszersültet, esetleg friss bagettet. Ha gondolod, hogy a családod már megszerette a szénhidrátmenetes étkezés, vagy éppen most akarod rávenni őket, akkor vastag szelet almákra (körtékre) kend rá a friss sajtot, és soron kívüli nassként kínáld fel a tv nézés közben. Tekintettel arra, hogy a tv néző családtagok kizárólag rágóizmaikra koncentrálnak, így észrevétlenül szoktathatod rá őket az egészséges étkezésre.

Edit kommentárja szerint a friss sajt tízóraira, uzsonnára, ebéd és vacsora előételeként is szervírozható.

Kedves Edit! Köszönjük a Rádió Bézs hallgatói nevében a receptet!

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország Rádió Bézs

2015.06.18.
19:39

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Balatonszárszó - 2015

A Népszava tudósítása Farkasházy Tivadar által szervezett 14. találkozóról. Tóth Zoltán a pártok és a civil szervezetek fogalmáról és az előválasztás szükségességéről beszélt - röviden.

http://nepszava.hu/cikk/1060341-szarszo---szomoru-talalkozo-jo-hangulatban

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia pártok előválasztás Népszava 2015 Magyarország

2015.06.18.
19:22

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Demokratikus pártok nélkül nincs demokratikus állam

 Mandátum c. műsorában a Klubrádióban Szentpéteri Nagy Richard, Tóth Zoltán, Wiener György beszélgetett a török választási eredményekről, a pártok belső működésének demokrácia deficitjéről, a társadalom politikai tagoltságáról és az első választókról.

 http://www.klubradio.hu/index.php?id=205%23c 

  1. rész 7 perctől végig

  2. rész elejétől végig

  3. rész elejétől 3 percig

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia pártok kormánypárt Klubrádió választópolgár kérdez 2015 Magyarország

süti beállítások módosítása
Mobil