Schmidt Péter: A 2018. évi választások elé
Azzal azt hiszem, mindenki egyetért, hogy a 2010-es és 2014-es választások fő ellentmondása az aránytalan választási törvény. Ezzel aránytalanná vált az Országgyűlésben a politikai képviselet. A Fidesz-KDNP választási szövetség, majd koalíció úgy szerez kétharmados képviseleti többséget az Országgyűlésben, hogy 2010-ben a leadott szavazatok 52%-át, 2014-ben közel 40%-át kapja meg. Az Országgyűlési mandátumok ilyen arányú birtoklása korlátlan kormányzati hatalmat tesz lehetővé, ahol a megosztott ellenzéknek nincs súlya, és ahol a kormányzati hatalommal rendelkező Fidesz egyeduralma valósul meg.
Egy demokratikusabb hatalmi struktúra csak arányosabb választási-képviseleti struktúra kialakításával valósítható meg. Az aránytalan képviselet főleg az egyéni választókerületek létében gyökerezik. Az egyéni választókerületekben ugyanis több (párt) jelölt indul, de csak egy mandátum szerezhető meg. Aki a leadott szavazatok alapján a legtöbb szavazatot kapja, az kapja meg a mandátumot. (Pl. a szavazatok 20%-val lehet megkapni a mandátum 100%-át.)
Ezen a helyzeten az 1989-ben választási szisztéma úgy próbált segíteni, hogy a legtöbb szavazatot elért jelölt csak akkor kapott mandátumot, ha a szavazatok több mint a felét szerezte meg. Ha ilyen jelölt nem volt, akkor a választást meg kellett ismételni, de azon már csak a két vagy három legtöbb szavazatot elért jelölt indulhatott. Az egyéni választókerületek döntő többségében így kétfordulós volt a választás, hiszen alig fordult elő, hogy egy jelölt az első fordulóban 50%-nál többet szerzett. Ez a megoldás segített az arányosság felé, de azt nem szüntette meg.
A 2010-ben győztes Fidesz első dolga volt, hogy a „spórolás” érdekében megszüntette a második fordulót. Így az egyéni választókerületben, ha sok jelölt indult a legerősebb (legtöbb szavazatot kapó) párt akár a szavazatok 15-20%-a ellenében 100% mandátumot szerezhetett.
De az egyfordulós egyéni választási rendszer Magyarországon nem csak az aránytalanságot hozta magával, hanem lehetetlenné tette a nagyon osztott ellenzék összefogását is. A kétforduló ugyanis az adott politikai struktúra mellett nem tette lehetővé a kormányzópárttal szemben választójogi eszközökkel a szövetség teremtését. A második fordulóban csak két (három) jelölt (általában pártjelölt) indul, az első fordulóban kiesett jelöltek (pártok) anélkül tudnak szövetségbe tömörülni, hogy formális egyezség (közös program) születne. Elégséges annak a kijelentése, hogy a megmaradt jelöltek (pártok) közül egyet támogat, még akkor is, ha tartalmi kérdésekben más nézeteket, törekvéseket vall. Az első forduló minden pártnak lehetővé teszi a megmérettetést, a második forduló az integrációt segíti.
Napjainkban felmerül az egyforduló megmaradása mellett, vagy másként fogalmazva a második forduló helyett az u.n. előválasztás bevezetése. Ennek célja, hogy a tényleges választás előtt az ellenzékbe szorult és osztott szervezetek felmérjék a tényleges erőviszonyokat, társadalmi támogatottságuk mértékét. Ennek alapján keressék a politikai szövetség létrehozásának, azaz közös jelölt indításának a lehetőségét.
Az u.n. „előválasztás” tehát az államszervezetbe beépülő képviselet megteremtése előtti politikai akció a politikailag osztott ellenzék integrálására, közös nevezők teremtésére. Ennek elfogadása vagy elutasítása lehet politikai mérlegelés kérdése, nem választójogi kérdés. A választáson induló szervezeteknek vitathatatlan joga – a jogszabályok betartása mellett – meghatározni jelöltjeik kiválasztásának a módját. Egyedül azt vitatom, hogy az előválasztással pótolni lehet-e a második forduló hiányát. Szerintem nem!
Magam az arányosság igénylésének feltétlen híve vagyok. Ennek megfelelően ennek legtisztább, legkövetkezetesebb formája az olyan lajtromos választás, amelyet pl. az 1945. évi VIII. törvény valósított meg. De nem vagyok idealista, kizárólag elvekben gondolkodó. A választási szabályok megalkotása során politikai kompromisszumokra. Minden olyan lépést támogatni kell, amely az arányosság irányába visz, és minden elképzelést, amely ezzel ellentétes vissza kell utasítani.
Így nem lehet elfogadni az egyéni választókerületi rendszer olyan formáját, mint az egyforduló. Ebben nem szabad kompromisszumot kötni. Az ilyen választási rendszer vezetett a kialakult kétharmados többség létrejöttéhez. Ez segítette elő a hatalomból való politizálást, rekesztette ki a társadalomból a közös gondolkodás lehetőségét, a nézetek egymás mellett élésének a hitét.
Tudom, hogy az előválasztás hívei abból indulnak ki, hogy a hatalmon levők nem akarnak változtatni, az ellenzéknek pedig nincs reális esélye a változtatáshoz, de túl drága az ár, amit fizetni kell érte. Az ár az arányosság feladása, annak tényként való tudomásul vétele.
Magam politikai alapkövetelményként fogalmazom meg az egyforduló megszüntetését, ha kell a választáson való részvétel bojkottjának fenyegetésével is.
Az az érv pedig, hogy más államokban is van egyfordulós egyéni választókerületi választás (pl. Angliában) hamis érv, hiszen ott egy kétpárt-rendszerű struktúra létezik, ahol teljesen felesleges a második forduló, hiszen az ugyanazt az eredményt hozza. A többpárt-rendszerű politikai struktúra, mint a képviselet alapja teszi antidemokratikussá az egyfordulós választást.
A véleményezett anyagot itt olvashatja:
http://tothzoltan.blog.hu/2015/11/16/elovalasztas_a_szalay_kor_javaslata
