A választójog és névjegyzék
A Fidesz-KDNP parlamenti kétharmad elbukta a választójogosultak felének a regisztráció útján való kizárását a választójogból, azonban a határon túli magyarokban új szavazó bázist keresett. Határon túli magyaroknak a politikai közbeszéd azokat a volt magyar állampolgárokat (és vérségi leszármazóit) tekintette, akik a II. világháborút lezáró békeegyezmények alapján vesztették el magyar állampolgárságukat, és Magyarországgal határos országokban éltek. Az új Alaptörvényben egy jogi csellel vették be a határon túli magyarokat a választójogosultak közé: az Alaptörvényből kimaradt a választójog feltételei közül a ”Magyarországon él” kitétel. Ugyanakkor a magyar állampolgárságról szóló törvényben lényegesen megkönnyítették a magyar állampolgárság megszerzésének a lehetőségét azoknak, akiknek felmenői korábban magyar állampolgárok voltak. A Fidesz kormány a környező országokban ügynök hálózatot szervezett, annak érdekében, hogy a 2014. évi választások előtt 500 ezer új magyar választópolgár, akik soha nem éltek Magyarországon, elsőként folyamodjon magyar állampolgárságért, majd másodjára kérje a regisztrációját a névjegyzékbe, annak érdekében, hogy harmadik lépésben a levélben szavazhassanak a parlamenti választáson. A kormány képtelen volt teljesíteni ezt a politikai követelményt. Tisztázatlan körülmények között kb. 300 ezer új magyar állampolgárságot adtak ki a hatóságok, akik közül kb. 200 ezer új állampolgár kérte a regisztrációt, és a levélben szavazáson kb. 120 ezer szavazatot gyűjtött be levélben az erre a célra szervezett, külföldön működő ügynökhálózat, illetőleg a magyar konzulátusok. Az érvényes szavaztok 95%-át a Fidesz-KDNP listára adták le a szavazók. Az egész folyamat zártan és titkosan zajlott. Az ellenzéki pártok mindössze annyi lehetőséget kaptak, hogy a szavazólapok megszámolásánál 5 ellenőr jelen lehetett.
A határon túli magyar állampolgárokkal ellentétben a választási törvény lényegesen megnehezítette azon magyar állampolgárok szavazását, akik munkavégzés vagy tanulás céljából átmenetileg külföldön tartózkodtak, és magyarországi lakóhellyel is rendelkeztek. Számukra a törvény kötelezővé tette, hogy a magyarországi lakóhelyükön kellett előre jelezniük a külföldön való szavazás szándékát. Szavazni kizárólag személyesen egy magyar konzulátuson vagy követségen lehetett. A föld országainak a többségében nincs ilyen, vagy nem szervezték meg a szavazást.
A választási törvény alkotmányellenesen különbséget tett a választójoggal rendelkező választópolgárok között: a határon túli levélben való szavazást a kormány logisztikai és költségvetési intézkedésekkel lényegesen könnyítette (házhoz ment minden szavazatért), míg az átmenetileg külföldön tartózkodók szavazását mesterségesen megnehezítette (személyes szavazás távoli városokban).
A törvény diszkriminatív szigorán is messze túltett a Nemzeti Választási Bizottság és Iroda részrehajló megkülönböztetése a határon túli levélben szavazók javára: az érintettnek az adminisztráció keretében elkövetett személyazonosítási és helyesírási hibáit mindig a regisztrálni kívánó személynek kedvezően bírálta el, míg a külföldön tartózkodóknál bármilyen apró tévedés vagy elírás a választói névjegyzékből való jogorvoslati lehetőség nélküli törlést vonta maga után.
A határon túli levélben való szavazás intézményétől a kormány 8-10 mandátum megszerzését remélte. Az egyoldalúan befektetett törvényi, logisztikai és költségvetési erőfeszítések 1-2 többlet mandátumot eredményeztek az országos listán a Fidesz-KDNP számára.
Választási szervek megalakítása
A választási szervek függetlenségének a csorbítása már 2010-ben elkezdődött. Az Országgyűlés által megválasztott Országos Választási Bizottságot (OVB) a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmad leváltotta, és helyébe – a parlamenti ellenzékkel való egyeztetés nélkül – nyilvánvalóan elfogult személyeket választott. (Jellemző példa, hogy az Országos Választási Bizottság „független” elnöke az a személy lett, aki korábban 20 éven át a Fideszt, mint pártot képviselte az OVB-ben.) A 2010. évi önkormányzati választások előtt azokon a településeken, illetőleg megyékben, ahol Fidesz polgármester volt, illetőleg a közgyűlésben Fidesz többség, ott a választási bizottságok független tagjaira tett jegyzői javaslatokat mind elutasították, és helyükbe a polgármester (törvénysértő) javaslatára új tagokat választottak. Az elfogultság jellemezte a választási bizottságok döntését, amelyet csak részben ellensúlyoztak a bíróságok a jogorvoslati eljárásokban.
2014-re átfogóvá vált a választási bizottságok és irodák politikai függővé tétele. A Nemzeti Választási Bizottság (NVI) „független” tagjait a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmad 9 évre választja és ugyanez az elv érvényesül a területi és helyi választási bizottságokban is. A helyi választási irodák vezetői a polgármester irányítása alá kerületek, amely elméletileg és gyakorlatilag is politikai és egzisztenciális függőséget jelentett és jelent ma is. A jogorvoslati kérelmek elbírálásban a Kúria, illetőleg csak egyes bíróságok tudtak ellensúlyt teremteni az elfogult választási szervekkel szemben.
A választási törvényt vizsgáló Tavares jelentés (Európai Unió Parlamentje) a Nemzeti Választási Bizottságról, továbbá a nemzetközi megfigyelést végző EBESZ/ODIHR (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi jogok Irodája (ODIHR) a 2014. évi országgyűlési választásról megállapította, hogy a választási törvények megsértése elleni jogorvoslati eljárások rendje nem elfogadható.
A választási bizottsági tagok közötti egyenlőség kirívó megsértése a Ve. által, hogy a külképviseleti és nemzetiségi jelölő szervezetek képviselői nem vehettek részt a szavazati joggal a szavazatszámláló bizottság munkájában, és nem vehettek részt a szavaztok megszámlálásában sem.
(Szalay László Kör felkérésére készült tanulmány 3. része)
