Megfejtem a Kalocsát
A borítót egy színes stilizált kalocsai népművészeti minta fedi, és meglepő a a rányomott cím: Erdős Virág Kalocsa. A könyv egyes részeit ugyanez a minta választja el, csak fekete-fehérben. Éles cezúra a fejezetek között.
A második meglepetés a szöveg: versek és prózák egyvelege. Lehet, hogy nem követtem a költő pályaívét szorosan, de nem a próza volt eddig a jellemzője, bár a szabad vers nem hiányzott a költői eszköztárából.
A próza nyelvezete is szokatlan, mintha egy új nyelvújítás korában élnénk, de mégsem durva vagy kicsinált szavak.
A stílus szokatlan: szolidan ezoterikus költői képekben halad előre a mondanivaló.
A téma is szokatlan a költőtől: a női világ feminista szemmel. Érzelmek túlcsordulása és kőkemény valóság ütközése.
Már jócskán benne járunk a történetben, amikor azzal szembesülünk, hogy a főszereplő beszélgetőtársa egy mások által láthatatlan lelki társ, akivel a költő folyamatosan vitában áll, hogy az élet éles kanyarjaiban mit kell cselekedni; van-e választási lehetőség?
A próza-vers keverékének a végét nem mesélem el Önöknek, mert akkor megfosztanám Önöket attól az élvezettől, amelyet a Költő az Olvasónak okoz a művével.
Én már megfejtettem Kalocsát?! Ezután más szemmel nézem a világot: az ezotéria földöntúli rejtelmes lágyságát és a feminizmus keménységét össze tudom egyeztetni magamban.
