Köszönet Nagyváradi Szűcs Mihálynak, hogy eljuttatta hozzám az Ady idézetet. Az Ady Endre idézet az "Arcanum" adatbázisából származik. Köszönet az Arcanumnak, hogy digitálisan hozzáférhetővé tesz műveket. A Budapesti Naplóban 1907. szeptember 3-án megjelent Ady írás teljes terjedelemben:
202. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Papok
Papok
Pál apostol óta állandó igazság volt az, hogy aki püspökséget kíván, jó dolgot kíván. Magyarországon jó dolgot kíván már az is, aki plébániát kíván. Ilyen Eldorádója a reverendásoknak sohse volt, mióta világ áll. Bezzeg Franciaországban rossz dolgot kíván, még aki párizsi érsekséget kíván is.
Nem kell az embernek frankomániákusnak lennie, hogy bolonduljon Franciaországért. Most például olvashatjuk, hogy a zsíros falatoktól elütött papok miként kénytelenek tisztességes mesterségeket választani. Nem mindegyik mond azért végleges búcsút a papi pályának. Bár csak mi magunk tudunk két olyan esetet, amikor francia plébánosok egyenesen az orfeum színpadra léptek. Hanem igenis lesznek mellékesen ügynökök esztergályosok, szatócsok, asztalosok s más egyebek a főtisztelendő abbé urakból. Ismerünk – mink magunk ismét – egy francia papot, aki abból él, hogy bicikliversenyeken vesz részt. Amikor e miatt a püspöke megintette, azt üzente vissza, hogy úgy keresi kenyerét, ahogy tudja. Szóval: Franciaországban dolgozniok kell a papoknak. Szóval: Franciaországban már egész vidékeken kötéllel se lehet plébánost fogni. Micsoda szép dolog így belenézni a jövőbe. Mert amit Franciaország szokott csinálni, az az egész világ számára a közelebbi vagy távolabbi – jövő.
II.
Tanítónők
Tanítónők
Budapest fővárosnak szüksége van negyven tanítónőre s e negyven állásért pályáztak valami ötezren. Régi dal, unott dal, de csak daloljuk, amíg mindenki meg nem tanulja. Azt a negyven állást az a negyven okos nő fogja megcsípni, akik figyelemreméltó rokonsággal vagy barátsággal vonultak föl. Állás tehát majdnem ötezer nőnek nem fog jutni, üdvös tanulság igen. Micsoda ésszel kormányozzák ezt a szerencsétlen országot? Miért bolondítanak itt bennünket s miért nem mondják meg nyíltan, hogy szántszándékkal nyomorítják el itt mindenkinek az életét, aki nem mágnás, püspök, ispán, inas, kerítő vagy kokott? Mit csináljon a tanítónő, akinek csak diplomája van, de reménye sincs már? Mit csináljon az állástalan tanár, jogász, műhelyetlen iparos s annyi más szomorú elbolondítottja ennek az országnak? Nagy fölfordulás lesz ebből, ha ebben az országban minden meg nem változik.
III.
Katonák
Katonák
Amerre jártok, mezőn, országúton: fényes, színes, mozgó foltok. A katonák gyakorlatoznak, tanulják a háborút. Amerre jártok, futtok, hogy a holnapi, esetleg tegnapi, de sohase mai, kenyereteket megkeressétek, tiszturakat is fogtok találni. Meghatóan becsületes embereket, akik lóháton vagy gyalog azért mérgesek, mert a lógó nyelvű legények esetleg rosszul csinálták meg a fölmasírozást. Nekünk nincs lakásunk, millió gondot ad a szén, a tej, a kenyér. Ők itt ötezren, ott ötezren s együttvéve nagyon sok ezren, meleg nyárban, mikor az ember tél idejére gyűjt, ha tud, ők fárasztó tréfákat csinálnak. Amiből ugy-e az következik, hogy nemzeti hadsereget akarunk, vagy nem akarunk.
Budapesti Napló 1907. szeptember 3.
A. E.
