Névnapi desszert: meggy, a saját levében.
Kezdetben volt a kristálycukros kenyér. Majd jöttek az egyszerű sütemények: lekváros bukta, hájas-mézes, a porcukros csöröge fánk. Már szinte cukrászdai magaságba emelkedett a rácsos linzer dióval, a linzer karika sárgabarack lekvárral. Már igazi cukrászdai (olcsó) sütemény volt a piskóta tekercs, a gesztenyepüré. Hosszú ideig uralkodott a francia krémes, bár otthon csak a házi krémesre futotta, de milyen jó volt kikapargatni a keverőtálat és lenyalogatni a fakanalat!
Édesanyám süteményei vetélkedtek egymással a világbajnoki címért: a diplomata fánk vaniliás habja, a női szeszély kemény (szinte habcsókos) kérge,az almás lepény fahéjas íze, mind-mind nagyon finom volt. De volt egy standard bajnok: a zserbó. A zserbóba benne van minden, amit egy gyerek szerethet: réteges sütemény (szét lehet szedni lapokra és egyesével is lehet nyalogatni), különféle ízű krémek vannak a lapok között (kakós, lekváros), darált dióval (a darálás mindeg az én feladatom volt, amit imádtam) és reszelt citromhéjjal (szintén saját feladat), a tetején ragadós (utána nyalogadhatod az ujjad!), tükrös csokoládémáz, ami édes (és a keverőtálat megint lehet nyalogatni).
Édesanyám húsvétra és karácsonyra mindenkit elátott megfelelő mennyiségű bejglivel. (Alapegység: egy mákos és egy diós bejgli rúd. Ennél kevesebbet senki nem kaphatott.) Már hetekkel az ünnepek előtt mindenki pontos adatokkal rendelkezett, hogy mennyi mákos és mennyi diós szállításáról kell gondoskodnia. Anyu, Erzsi mama, Böbi néni (ki hogyan hívta a családi hagyományok rendje szerint édesanyámat) hajszál vékony tésztába tudta betölteni a rengeteg tölteléket, anélkül, hogy a bejgli rúdon kívül akár egy vékony repedés is keletkezett volna. Ha mégis előállt az a fatális (sorscsapással felérő) véletlen, hogy egy rúd megrepedt, akkor az azonnal „Teához nekem jó lesz!” kijelentéssel kikerült a nyilvános bejglik köréből és tényleg egy hónapig eszegette reggelente a konyhakredenc felső szekrényéből.
Mi tud egy bejgli? Mindent! Édes a cukortól, picit pikáns a lekvártól, krémes vajtól és a mazsolától, ráharaphatsz a mákra vagy a dióra, a vanilia, a szegfűszeg és a reszelt citromhéj már három lépés távolságról illatozik. Ha nem vágod fel, akkor nem szárad ki a bejgli, hetekig tárolhatod zárt dobozban és nem romlik az állaga vagy az íze. Hosszú-hosszú családi története van nálunk a bejglik-zserbók és más sütemények történetének. A bejgli-történetnek új fejezete nyilt azzal, hogy a leányom beiratkozott egy bejgli sütő tanfolyamra, így az unokáim is dönthetnek: „A mákost vagy a dióst szereted?!”
Édesanyám, apai és anyai nagymamám kedvence volt a meggy. Minden féle meggyet szerettek, eltettek, befőztek, sütöttek, főztek. A meteor meggy nagyon korán érik, az újdonsága miatt ezt enni kell, és ha ráuntunk akkor ebből süteményt kell készíteni. A cigánymeggy apró, savanyú és úgy befesti a kezedet, hogy napokig piros marad. A huszár meggy nagy szemű, édeskés és a húsokhoz jó. A hólyagos meggy lédús, könnyen kijön a magja, ezért nagyon jó befőttnek. Édesanyám és a nagymáim számára legfontosabbak voltak a gyerekeik, unokáik. A meggy azonban ritka és drága gyümölcs volt (ma is az), ezért – ha lehetett – a gyerekek, majd az az unokák mindenféle formában kaptak meggyet: levesnek (tejszínnel és tojássárgájával), befőttnek télire (esetleg porto rico rummal a sütéshez), magozott befőttnek jövő tavaszra, süteménybe (rétesbe, piskótába, kelttésztába), savanyúságnak vagy édességnek.
A család változásával együtt változnak a szokások is. A desszert lassan háttérbe szorul az életünkben: részint az életszinvonal emelkedésével már nem élettani szükséglet az édesség rendszeres fogyasztása, nem kell a kalóriatömeg a munkához, sőt a túlzott cukorfogyasztás az elsőgenerációs „jól élünk” családokat a szegénységhez képest egészségügyi problémákkal is terheli. A túlzott testsúly és a cukorbetegség általános társadalmi problémává vált. Viszont a meggy változatlanul finom! Ezért egy olyan desszetet ajánlok névnapra, születésnapra, amely szinte korlátlanul (pénztárcánkhoz mérten) fogyasztható: nincs benne cukor, bármely évszakban vásárolható az alapanyag, bármikor készíthető, bármikor ehető.
Meggy, a saját levében
A friss meggynél nincs intenzívebb, erőteljesebb ízű gyümölcs. A világ sok országában, sokféle gyümölcsött ettem, de ilyen kellemesen savanykás, aromás ízű gyümölcs nincs. Talán hasonlítható az érett gránátalmához, de azt csak a saját országaiban érdemes frissen és éretten venni: a törököknél, araboknál, kis-ázsiai, észak-afrikai területeken. Sokan a meggy helyett a cseresznyét szeretik, mert annak nincs savanykás íze. Valóban, az egy másik gyümölcs, a meggy csak alakjában hasonlít a cseresznyére. Ha mind a kettőt megcukrozzuk, a meggy akkor is eltér a cseresznyétől, mert saját ízé még a cukron is „átüt”.
Elsőglegesen a friss meggyet ajánlom. Kimagozzuk (nagy türelem és tiszta trikó szükséges utána) és néhány órára állni hagyjuk magában. Nem kell hűtűszekrénybe tenni (napra sem kell tenni!), csak békésen üldögéljen a kimagozott gyümölcs az egyre szaporodó saját levében. Amikor már nem bírjuk nézni ezt a kívánatos vérvörös halmazt vagy megjöttek az unokák, akkor „Kanálra!” jelszóval essünk neki a szigorúan kiporciózott leveses halmocskának. Egyesek cukrot tesznek rá – mert savanyú. Lelkük rajta. Bár van egy előnye a cukornak, hogy több lét enged a meggy a cukor hatására. A legkisebb unkám a meggyet mellőzi és kizárólag a friss megylére hajt rá. Ennek az a következménye, hogy mindenkinél körbejár egy kanállal és „csak belekóstolok!” jelszóval igyekszik kikanalazni a kistányérok aljáról a levet.
Másodsorban a mirelit (fagyasztott) meggyet ajánlom az alapanyagnak. Természetesen lehet meggybefőttből is készíteni, de a befőtt bizotosan cukorral készül, legfeljebb azzal a felirattal, hogy „hozzáadott cukrot nem tartalmaz”. Ez a felirat mindössze azt jelenti, hogy nem répacukor, hanem gyümölcscukor van benne, ami egy fokkal jobb, de végülis cukor.
A mirelit kiengedéséhez nagy türelem szükséges. A fagyasztott meggynek van egy olyan olvadáspontja, amikor már nem jégkocka állagú, de még nem is folyik a leve. Ilyenkor a legjobb az íze! Hátránya ennek az átmeneti halmazállpotú meggynek, hogy gyorsan megfagy a szád, és ha nem tökéletesek a fogaid, akkor különösen kellemetlen lehet a sok mirelit befalása.
Ha kellően türelmes voltál, akkor a kiolvadt mirelit állaga olyan, mint a friss meggy: meggylétócsában ücsöröknek a kimagazott gyümölcsök. Azonban mivel ez már nem friss meggy, ezért egy kis kiegészítést javasolok a desszert előállítására. A kiolvadt meggyhez öntsél egy kevés vizet, tegyél hozzá egy pici zselatint, és nagyon lassan melegítsd a lábost, majd a forrás előtt vedd le a tűzről. (Ha nem olvasod el a zselatin használati útmutatóját, akkor csak egyszer kell kidobnod az egészet, másodjára, olvasás után, már profi leszel!)
Egy még ünnepibb változatot is tudok ajánlani: ne egy csomag mireli meggyet vegyél, hanem kettőt. Az egyiket csak felolvasztod, a másikat felolvasztod és turmixolod. Most jön az összekevert anyaghoz egy kis víz + a zseletin, kicsi melegítés lábosban, hűtés, tálalás és heuréka!
Tálalhatod az egészet egy lapos (amerikai) nagytányéron vagy kiszedhetetd apró üvegtálkákba. ( Mini üvegtálkákra nyaralás alkalmával tehetsz szert, az esti sétán „Milyen aranyos!” felkiáltás mellett, és egyáltalán nincs szükséged rá. Mindaddig nincs rá szükség, amíg eszedbe nem jut, hogy a meggy, saját levében tálalására milyen alkalmas és dekoratív.)
Bevásárlólista 4 főre
Friss megy 1,5 kg 400 Ft vagy
Mirelit meggy 0,5 kg 400
Zselatin 10
Cukor (ha muszály) 50
Víz a csapból 0,5 kg meggyhez 0,2 liter
Összesen: 460 Ft
A meggylé zselatinos megdermedésére max. 1 órát kell várni a hűtőszekrényben. Ha nem dermedt meg, akkor mosd le a gyümölcsöt és főzzél belőle meggylevest. Majd menj el a bolt új meggyet vásárolni a „meggy, saját levében” recept megvalósításához!
A meggy sok generáción átívelő gyümölcs. Köszönjük szüleinknek, nagy- és dédszüleinknek, hogy lehetővé tették, hogy megismertethessük dédunokáinkkal a meggyet (is).
