A szavazatok erejével ...

Párt és kampányfinanszírozás.

A demokratikus államokban a pártok az alkotmányok első rendelkezései között szerepelnek. A megfogalmazások különbözőek, de a lényeg az, hogy legalább két (vagy több) párt vetélkedik a közjogi hatalomért, a parlamenti képviseletért és a parlamenti többség birtokában a kormányzati (végrehajtó) hatalomért.

A demokratikus államokban párton egy olyan társadalmi vagy civil szervezetet értünk, amely képes az emberek számára megfogalmazni és képviselni egy átfogó gazdasági, politikai és társadalmi alternatívát, amely a választásokon elnyeri a választópolgárok többségének[i] a támogatását.

A nem demokratikus államokban „a párt” a hatalom centrumában van, és közvetlenül gyakorol közhatalmat. Mindezt úgy teheti meg, hogy érdemi versenytársa nincs a politikai arénában, a választások formálisak, előre ismert a parlamenti többség és a kormányzati hatalom birtokosa.

A nem demokratikus államokban „a párt” egy uralmi központ, amelynek ideológiai-filozófiai irányultsága, továbbá az érdek és értékrendje kizárólag a gazdagokhoz, a tulajdonosokhoz köti a regnálókat[ii], mert maguk is azok, vagy azok akarnak lenni.

Pártok finanszírozásának változásai

A XIX. század végéig a pártokat általában a tagságuk finanszírozta. Az arisztokrácia és a kapitalizálódott polgárság, illetve a szegény dolgozó osztályok tagjai maguk finanszírozták a párt alapításának és működésének a költségeit. Érthető módon, ezért óriási bevételi és vagyoni különbségek jöttek létre a pártok között. A legnagyobb változások a párt- és kampányfinanszírozásban a sztálini és a hitleri pártokban érhető tetten: a nagyvállalatok és a bankok mellett megjelenik az állam, mint az uralkodó párt finanszírozója. A Kelet-Európai szocialista államokban az állampártok fő finaszírozója az állam lesz, amelynek lényeges formájává az ingatlanjuttatás válik. A szocialista országokban a templomokkal versenyző számban jönnek létre „pártházak”. Új finanszírozási forma lesz az is, hogy a párt kiadásai az állami költségek között kerülnek elszámolásra (pl. média, pártingatlan működési költségei), továbbá a párt olyan gazdasági tevékenységet folytathat, amelyben az állam garantálja a monopóliumot (pl. könyvkiadás, állami gazdaságok, üdülés).

1945 után a demokratikus államokban is megjelenik a pártok állami finanszírozása. Az állami támogatások olyan mértékben bővülnek, amilyen mértékben csökkennek a párttagok egyéni befizetései a pártkasszákba. A finanszírozási formák változásai a pártok működési rendszerében is döntő változást hoznak: az egyéni (szervezett) tagságra és kötelező tagdíjra épülő pártok egyre inkább „választási pártok”-ká alakulnak át. Ennek a változásnak a lényege, hogy a pártok apparátusának a létszáma lényegesen lecsökken, helyükbe önkéntes aktivisták lépnek. Megszűnik a „párt szervezeti élete”, helyébe a szabadidő közös eltöltésének a formái lépnek: tüntetések, kulturális rendezvények, családi és gyermekprogramok, választási kampány rendezvények.

A választási pártokban lényegesen csökken az ideológia elkötelezettség, helyette a kampányban jól használható, praktikus jelszavak, szlogenek lépnek, amelyeknek leghatékonyabb hordozói a média és az internet világa. A pártok tevékenységének a lényege - az átfogó gazdasági, politikai és társadalmi alternatíva kidolgozása, képviselete -, valamint a pártok megjelenése az emberek előtt a mediatizált világban, egyre jobban eltávolodik egymástól.

A választópolgárok előtt egyre ködösebbé válnak a célok, egyre jobban eltávolodnak a pártok valódi tevékenységétől, a pártközpontok egyre nagyobb homályt teremtenek tényleges céljaik és a propaganda között. A nem demokratikusan működő pártban még a legfelsőbb vezetéshez közel állók sincsenek informálva az állami képviseleti szervekben és apparátusokban végzett munka lényegéről. Megszűnik az állami szervekben a döntéselőkészítő tevékenység, privát cégek titkosan készítik az uralkodó párt nevében a törvény-tervezeteket és döntési javaslatokat, a képviseleti szervek csupán demonstratívan, szavazógépként hitelesítik a pártvezetés által megrendelt döntéseket.

A demokratikus választások csődjét jelenti, amikor a választási kampányban már nincs is kampány: az uralkodó kormánypárt nem ismerteti a választási kampányának, programjának érdemi elemeit, gazdasági, politikai céljait, hanem helyette a kampányeszközök az ellenfelek rendőrségi, ügyészségi, bírósági meghurcolásáról szólnak. Magyarországon ez történt 2014-ben.

A pártok finanszírozásának a vizsgálata csak akkor lehet korrekt, ha vizsgálat kiterjedhet és kiterjed mindenre, amelyre a párt létesítéséhez és működéséhez szükség van: pártvezetőkre, pártpénztárnokokra, fekete kasszákra, egyéni támogatókra, számlavezetőkre, készpénzre, hitelekre, állami támogatásra, ingatlanokra, önkéntesekre, tagságra, vállalkozókra, médiára, állami szervekre, az ellenőrzés rendszerére és a nyilvánosság hozzáférési lehetőségeire.

Miért van szükség ilyen kiterjedt ellenőrzésre és széles nyilvánosságra?

Fejétől bűzlik a hal

Sok nyelven ugyanazt jelenti „a fejétől bűzlik a hal[iii]”. A vezetők rossz példával járnak elöl.

Csak az első milliót ne kérdezzék! John D. Rockefeller szállóigévé vált kijelentése[iv] a közbeszéd része. Nos, ezek a szólások, idézetek jól kifejezik a civil szervezetek által közvetített általános véleményt a pártokról. A pártok már a megalakulásukkor, az első lépéseik megtételekor szembesülnek a pénztelenséggel, viszont mindenért fizetniük kell: székházért, apparátusért, médiáért, rendezvényekért, biztonságért stb. A nincstelenség szembesül az ideologikus hatalomvággyal, amely gyakran vezet a pénzesek karjaiba[v]. Szociológia közhely, hogy a gazdag vállalkozók egy része szívesen kiterjeszti a vagyon hatalmát társadalmi-politikai folyamatokra is.

Jogi vizsgálatok

Nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve a kampányfinanszírozás jogi számbavétele és módszertana nagyon szűk terjedelmű[vi]. Vannak kísérletek a jogdogmatikai módszer meghaladására[vii], azonban az összes kezdeményezés belefullad a hatályos jogszabályok bírálatába, és kimerül néhány (önmagában logikus) törvénymódosítási részlet kezdeményezésébe. A párt és kampányfinanszírozási jogi vizsgálatot nem szabad az ilyen megnevezésű törvényekre[viii] szűkíteni, hanem a pártok alapításáról, működéséről, bevételeinek és kiadásainak könyveléséről, az adózásról, az állami támogatásról, a gazdálkodás ellenőrzéséről stb. szóló törvényeket és kormányzati gyakorlatot is – komplexen - vizsgálni szükséges.

A demokratikus államokban a párt és kampányfinanszírozás jogi rendszere a bevétel és a kiadás korlátozó jogi szabályokra épül. Míg az első a pártok által begyűjthető pénzek mennyiségét korlátozza a választópolgárok és a vállalkozók vonatkozásában, addig a kiadás korlátozó rendszer a pártokat – a begyűjtött pénz mennyiségétől függetlenül – az elkölthető pénz mennyiségében korlátozza. Alapvető gyengesége ennek a jogi módszernek az, hogy az egyes jogszabályok konkrét §-ait kívánja módosítani, a többi visszaélési területről nem folytat elemzést. (Érthetően nem folytatható komplex elemzés, ha az elemzőket a kormánypárt vagy a titkosszolgálat finanszírozza.)

A párt és kampányfinanszírozás jogi szabályozásának bőséges eszköztára lehetőséget ad/na/ a tényleges ellenőrzésre és az átláthatóság (nyilvánosság) megteremtésére, azonban a jogi csattanó a törvénytelenséget elkövető párt szankcionálásában van. Általánosnak tekinthető a törvénysértés tényének a hivatalos közzététele és a pénzbírság. A parlamenti pártok azért óvatosak a jogi szankciók törvénybe foglalásával, mert nem tudják előre, hogy saját pártjukat mikor kellene szankcionálni fekete kassza miatt. A jogi szankcióknál sokkal szigorúbbak lehetnek a politikai szankciók, amelyeket a „pártadomány ügy[ix] vagy a Watergate botrány jól bizonyít[x], amely Kohl és Nixon lemondását eredményezte.

Politológia

A politikatudományi vizsgálódások a választásokat sok szempontból vizsgálják: a választási részvételtől kezdve, a pártpreferenciákon keresztül, a szervezet szociológiai kutatásokig széles a vizsgálati kör. Témánk szempontjából a legfontosabb vizsgálati területek a média viszonyok elemzése (kik a média tulajdonosai, és a tulajdonosok milyen viszonyban vannak a kormánnyal és a pártokkal stb.), továbbá a választási kampány anyagi forrásai mennyire fertőzöttek a korrupciótól.

A kampánypénzek korrupciós forrásai már 1861-től dokumentáltak[xi] Lampedusa: Párduc című regényében. A „lobby” angol szó is korrupciós pénzt jelent, amely 1920-tól alakult ki az USA-ban a képviselők megvesztegetésére[xii]. Ugyanakkor a lobbinak van kulturáltabb, törvényes politikai jelentése is, amely azonban nem vesztette el pejoratív köznyelvi tartalmát.

A korrupció lényege, hogy korrumpáló gazdasági-politikai érdekeinek megfelelő tartalmú törvények szülessenek a parlamentben, és a költségvetésből (is) finanszírozott  beruházások meghatározott vállalkozóknak jussanak.

Államfilozófia

Filozófiai, államfilozófia kérdés, hogy az uralkodó párt (koalíció) a Parlamentben milyen viszonyt alakít ki - a választások előtt - a választópolgárok által leadott szavazatok politikai súlya és a tulajdonosok (tőkések, munkáltatók) által birtokolt vagyonok társadalmi ereje között. A demokratikus államokban, különösen a parlamentáris kormányformákban nagyjából azonos súlya van a képviselők megválasztásában a választópolgárok szavazatainak és a tulajdonosok (tőkések) társadalmi csoportja által birtokolt média és kormányzati szervek által képviselt vélemények súlya között. A választópolgárok politikai akarata a jelöltajánlásban és a szavazatokban jogilag testesül meg, de a tulajdonosok társadalmi csoportjainak a nyers gazdasági súlya határozza meg azokat a kereteket, amelyeken belül a szavazatok leadhatók.

A választópolgárok szavazata a tulajdonosok, a tőkések hatalmának a korlátja az Euro-Atlanti szövetségeben, a demokráciában. Magyarország (és több Kelet-Európai ország) abba az irányba halad, hogy a választópolgárok szavazatának a politikai súlya egyre csökken a tulajdonosok, a tőkések nyers gazdasági érdekei szerint. Kifelé tartunk a demokráciából 2010-2016 között. A 2018-2019. évi választásokra újra lejteni fog a pálya.

Avarkeszi Dezső, Kajdi József, Tóth Zoltán

A Szalay kör tagjai