2013.03.21.
12:02

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Számoljunk együtt szavazatokat 2014-ben!

image_1_1363863620.jpg_307x205

Számoljuk együtt a szavazatokat!

 

A 2014. országgyűlési választásokra április-május hónapban kerül sor. A választás napját a köztársasági elnök állapítja meg.

A jelenlegi kormánypártok már elfogadták a magyar parlamenti választás érdemi (szakmai kifejezéssel: anyagi jogi) szabályait, a 2011. évi CCIII. törvényt. Az Alkotmánybíróság kétszeri megsemmisítő döntése miatt választási eljárási törvény még nincs, és egyenlőre nem is tudni, hogy mikor lesz.

Bízva abban, hogy a választásokra sor kerül, ezért meg kell kezdeni a felkészülést.

2010-ben a jelenlegi kormánypárti többségű önkormányzatok tömegesen utasították el a jegyzők személyi javaslatait a szavazatszámláló bizottság tagjaira. Több száz társadalmi munkás, akik korábban részt vettek a szavazatok számlálásában, mint független emberek, elutasításra került, és a polgármesterek egy része a jelenlegi kormánypárt bizalmát élvező személyeket ültettek a helyükre.

Joggal érzik sértve magukat azok az emberek, akik a korábbi választásokra adott önzetlen társadalmi munkájának köszönete helyett elutasítást kapott. Javasolom, hogy a blogomra írjanak egy rövid jelentkező levelet (e-mailt) azok, akik 2014-ben ismét dolgozni kívánnak a demokráciáért, a tisztességes választásokért.

A választási eljárási törvény tervezete szerint, csak az a párt delegálhat két szavazatszámláló tagot a bizottságba, akinek jelöltje van. Ha egy jelöltnek csak egy szavazatszámláló bizottsági tagja van, akkor egyet sem delegálhat. Javasolom, írjanak egy rövid jelentkező levelet a blogomra azok, akik segíteni szeretnék a demokratikus ellenzéki pártokat abban, hogy minden szavazókörben legyen két szavazatszámláló bizottsági tagjuk.

Bízom benne, hogy velem együtt sokan aggódnak a 2014. évi választások tisztaságért, és készen állnak társadalmi munkában a demokrácia védelmére.

A jelentkezők számától függően, szívesen elutazok településekre, ahol előadás és konzultáció keretében megismerkedhetnek a választás anyagi és eljárási szabályaival.

A blogomra regisztrálni szükséges, amely a következő lépésekből áll.

E cikk alján található egy „szólj hozzá!” gomb. Erre kattintva megnyílik egy ablak, amelybe néhány adatot kell beírni:

1.       az e-mail címet

2.       a jelszót (legalább 4 karakter)

3.       a jelszó megerősítését

4.       a nevet (ez lehet a valódi név is)

5.       az értesítési címet (ez lehet az első e-mail cím vagy másik e-mail cím, én erre fogok válaszolni!)

6.       le kell másolni azt a karakter sort, amelyik alul megjelent (ellenőrző kód)

7.       REGISZTRÁLOK gomb megnyomásával megtörténik a regisztráció.

A regisztráció után a blogomon (http://tothzoltan.blog.hu ) a Szólj hozzá! gomb megnyomásával tudunk levelezni egymással!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A facebookon keresztül is megtalál: www.facebook.com/dr.toth.zoltan

 

 

 

 

 http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=631717

84 komment

Címkék: választás demokrácia előválasztás elsőválasztók 2014 Magyarország nemzetközi megfigyelés Szavazatszámlálók

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr705157979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hidasi György 2013.03.21. 13:20:25

Üdv Zoltán!

Én mindenféleképpen tenni kívánok a tisztességes választásokért!
Ezennel jelentkezem.

Gémes Gabriella 2013.03.21. 13:49:10

Én jelentkeznék szívesen.

varga anna 2013.03.21. 21:26:05

Én is jelentkezem. üdvözlettel

gavriloprincip 2013.03.22. 13:35:33

Én is jelentkezem szavazatszámlálásra, ha itt lesz az idő. Értesítsen, ha szükség lesz rá.

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.22. 21:32:38

@Hidasi György: Kedves György! Köszönöm, dolgozzunk együtt! Jelentkezem a javaslatokkal!

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.22. 21:33:38

@Gémes Gabriella: Tisztelt Gémes Gabriella! Örülök, dolgozzunk együtt! Jelentkezem a javaslatokkal!

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.22. 21:34:37

@varga anna: Tisztelt Varga Anna! Köszönöm, később küldöm a konkrét javaslatokat!

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.22. 21:35:46

@gavriloprincip: Tisztelt gavriloprincip! Örülök, hogy a jövőben a szavazatok erejével kíván változást!

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.22. 21:36:36

@szalámitaktikus: Dolgozzunk együtt! A javaslataimat megküldöm!

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.22. 21:39:00

@d'art: Készen állok az együttműködésre! Küldöm a javaslatokat, ha már a kritikus tömeg összeállt!

sandorbe 2013.03.25. 21:14:25

Szívesen részt vennék a szavazat számlálásban!

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.25. 21:42:07

@sandorbe: Tiszetlet Uram! olvastam a kommentjét (így az Ön által írt önvallomását is olvashattam). Köszönöm a megkeresését. Javaolom dolgozzunk együtt 2014-ben! Egy kis társadalmi munka felüdít minket, nem kell megalázkodnunk a hatalom gőgösei előtt!

sandorbe 2013.03.25. 22:55:21

@Dr. Tóth Zoltán: Tisztelt Dr. Tóth Zoltán Úr! Remélem lehetőségünk nyílik az együttműködésre!

fidler 2013.03.27. 22:26:15

Tisztelt Dr. Tóth Zoltán!
Szívesen részt vennék a szavazatszámlásban, úgy látom, hogy regisztrált tag vagyok!
Remélem jól látom?
Üdvözlettel: Fidler

Windisch Edit 2013.03.28. 09:39:17

szeretném támogatni és segíteni a "tiszta "választásokat...

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.28. 14:50:18

@fidler: Tisztelt Fidler Úr!

Most dolgozom az első lépés programján, hamarosan jelentkezem.

Dr. Tóth Zoltán 2013.03.28. 14:51:14

@Windisch Edit: Kedves Edit! Most dolgozom az első lépés programján, hamarosan jelentkezem!

gondoltom 2013.03.29. 14:34:57

T Zoltán ! Ha lesznek tisztességes választások, rendelkezésre állok a demokráciáért -- és egyébként is ...

Varanka zoltán 2013.04.09. 16:33:47

Kedves Tóth Zoltán!

Szívesen részt vennék a szavazóköri szavazóbizottság munkájában 2014-ben. 2006-ban és 2010-ben is részt vettem a választások keretén belül, tehát van tapasztalatom.

vamacs 2013.04.09. 16:50:25

Nagyon fontosnak tartom a tisztességes választást. Remélem, hogy tudok én is segíteni.

zsufika 2013.04.09. 16:52:58

Kedves Tóth Zoltán!

Nagyon örülök a felhívásának és jelentkezem a képzésre.

Hegedűs Sándor 2013.04.09. 16:55:55

Kedves Tóth Zoltán doktor, ha korom - 84 év - nem akadály, igaz eddig távol maradtam a közélettől (a választásoktól természetesen soha)ám,mint volt műszaki értelmiségi, bízom benne, árgus szemekkel részt vállalnék a legfontosabban, a TISZTASÁG megőrzésében. Régi tisztelője: Sándor

Illés Dóra 2013.04.09. 17:04:07

Kedves Tóth Zoltán
Kis faluban élő nyugdijas vagyok és szivesen segitenék. Szükség esetén szivesen utazok megyeszékhelyre is az oktatásért
Dóra

benkoagnes 2013.04.09. 19:27:49

Kedves Zoltán! Szívesen csatlakozom a tisztességes választásokért összefogókhoz. Budapest, XVII. kerületi lakos vagyok.
Köszönöm a kezdeményezést:
Benkő Ágnes

Verona48 2013.04.09. 21:16:25

Tisztelt Tóth Zoltán!
Gyorsan megy az idő, és tisztességes választásra valóban fel kell készülni. Remélem, addigra a demokratikus pártok is összekapják magukat és meg tudnak egyezni a "hogyan tovább"-ban. De a tovább lépésre csak egy tisztességes választás után van esély. Szavazat számlálási gyakorlatom nincs, de úgy gondolom, -mint friss nyugdíjas műszaki értelmiségi- megfelelő oktatás után részt tudok venni a munkában.
Üdvözlettel,
Verona

Gyöngyi Fazekasné Szentai 2013.04.09. 22:15:50

Tisztelt Dr. Tóth Zoltán!
Ma hallottam a Klub rádióban Bolgár György "Megbeszéljük" müsorát. Nagyra becsülöm az ön kiváló kezdeményezését. A tiszteséges választások érdekében szivesen részt vennék szavazat számlálásban.
Üdvözlettel:
Fazekasné Gyöngyi

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:36:29

@Hidasi György: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:37:01

@Gyöngyi Fazekasné Szentai: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:41:11

@Verona48: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:42:15

@benkoagnes: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:43:02

@Illés Dóra: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:44:07

@Hegedűs Sándor: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:53:19

@zsufika: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:55:27

@vamacs: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:55:58

@Varanka zoltán: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.09. 22:59:03

@gondoltom: Köszönöm! Dolgozom a közös munkánk megvalósításának az előkészítésén. Jelentkezem! Üdvözlettel: dr. Tóth Zoltán

dipi 2013.04.10. 00:54:33

Kedves Tóth Zoltán,
Szívesen részt vennék a munkában. Várom értesítését a következő lépésekről.

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.10. 08:10:02

@dipi: Köszönöm a jelentkezést.Dolgozom a feltételeken!

Freestar 2013.04.11. 11:26:29

Kedves Tóth Zoltán!
Szívesen segítenék, hogy tiszta és egyértelmű legyen a választás. Ha szükséges, szívesen részt veszek a "tanárok tanítása" akcióban, és segíthetek prezentációk készítésében is.
Ugyan nem értek a választási jogszabályokhoz, de biztosan megtanulhatóm, a feladat megoldásához szükséges szinten.

Várom az értesítését. Üdvözlettel.

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.12. 10:55:03

@Freestar: Köszönöm a jelentkezését! Az előrehaaladási jelentés 2. hamarosan megjelenik.

Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü 2013.04.12. 11:39:59

Tisztelt Dr. Tóth Zoltán úr!
Ezt a levelet elvittem Vadai Ágnesnek! Tudom, szoktak konzultálni, mégis szeretném itt is átadni!
Az elsőben minden benne van, a másodikban csak a lényeg! Szeretném mégis, ha mindkettőt megkapná!
vadai1.JPG vadai1.JPG
130 KB Megtekintés Megosztás Letöltés
Vadai2.JPG Vadai2.JPG

Köszönöm, hogy meghallgatott! Mpe

Zalavári Árpád 2013.04.12. 16:49:37

Tisztelt Dr. Tóth Zoltán Úr !

Sikerült beregisztrálnom, és jelentkezem a Számoljuk együtt a szavazatokat csapatba..

Köszönettel ! Árpád

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.12. 23:12:46

@Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü: Kedves Etelka! Nemk kaptam meg a mellékleteket!

Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü 2013.04.13. 08:53:36

Tisztelt Dr. Tóth Zoltán úr!
Örömmel vettem válaszát, de nem szeretném, ha a nagy nyilvánosságra kerülnének a mellékletek!
Ha meglátja megérti!
Azokat egy barátom készítette, aki szeretne anonim maradni, de szívesen segít!
Sőt!

Kérem adjon lehetőséget, hogy átadhassam a mellékleteket, amik megtalálhatók Vadai Ágnes képviselő asszonynál is!
Várom válaszát, személyesen hol, hogyan adhatom át.

Ha nincs kampánycsend, és mindenütt ott tudunk ülni a számláló bizottságban...
Akkor az ott ülő kb. 22ezer hadra fogható nagyon fog hiányozni az utcáktól (Vadai Ágnestől hallottam!) Erre lenne megoldás? Tudom, ha nagyon sokan vagyunk!

Köszönöm, hogy meghallgatott.

Tisztelettel: Makk Polyák Etelka

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.13. 20:22:07

@Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü: Április 16. kedd 15,30 Vén diák, V. Egyetem téren?

Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü 2013.04.13. 20:35:06

Köszönöm, tökéletesen megfelel, ott leszek!

Üdvözlettel: Etelka Makk Polyák

Druzsina 2013.04.14. 21:33:58

Tisztelt Tóth Zoltán!

Jelentkezem szavazat számlálónak, önkéntesnek Gödöllőről.

Druzsina

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.15. 21:01:51

@Druzsina: Üdvözlöm a szavazatszámlálók között! Hamarosan jön a 3. sz előrehaladási jelentés. Addig javasolom, hogy olvassa el a Tanuljunk együtt...bejegyzést.

Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü 2013.04.16. 13:54:54

Szeretném átküldeni a két levelet, amit Barossó elnök úrnak írtunk, és a választ!

A levél:

Jose Manuel Barossó elnök úrnak írt levelünk:

Kérem Önt, hogy az Unióban alaposan vizsgálják át a jelenlegi kormány és annak vezetői által Alaptörvénynek nevezett tákolmányt; melynek IV. módosítását a köztársasági elnök Úr is kézjegyével hitelesítve a napokban elfogadta! Ez az én meglátásom szerint a demokráciát végleg megszüntette országunkban, Orbán miniszterelnök úr lábbal taposta ezzel a jogállamot és a demokráciát. Miért is írom ezt? Az alábbiakban fölsorolva leírom az általam diktatórikusnak tartott kormány intézkedéseit, melyeket belefoglaltak az Alaptörvénybe, melyek ellen mi már semmi jogorvoslattal nem élhetünk, számunkra már csak az utcán való tiltakozás maradt, melyet sajnos a ma regnáló hatalomtól való félelem és rettegés is nagyban megakadályoz, visszatart embereket, akik féltik a megélhetésüket, munkájukat, létüket!

Az Alaptörvényben 4. alkalommal hozott alkotmányellenesnek tartott intézkedései szerintem az alábbiak (a teljesség igénye nélkül):

- az Alkotmánybíróság működésének teljes ellehetetlenítése, működésének szinte teljes megszüntetése;

- az egyházjogi státus nem a törvények általi, hanem saját kénye-kedve szerinti megítélése;

- a hajléktalan lét Alaptörvényben való megszüntetése, mellyel a hajléktalan embereket törvényen kívülivé minősített;

- a magyar egyetemista hallgatók röghöz kötése, mellyel az Unión belüli szabad munkaerő áramlást megtiltja számukra;

A felsoroltakon kívül, a demokráciaellenes, diktatórikus viselkedését bizonyítandóak:

- a ma még valamennyire szabad bíróságok jogerős döntéseit a Parlamentben uszító hozzászólásaival fenyegeti, bírálja;

- a nyílt fasiszta, rasszista eszméket hirdető pártot, csoportokat nem tiltatja be, nem tesz ezek megszüntetésére törvényes intézkedéseket, így ezek többek között napjainkban Szálasi születésnapját ünnepelhették annak sírhelyénél megfélemlítést keltő egyenruhákban, jelképekkel!

- ténylegesen nem határolódik el Ő sem, a kormány sem, pártja sem ezen eszméket hirdetőktől, sőt ezen eszméket hagyja a Parlamentben is nyíltan hirdetni!!

Mindezeket látván a környező demokratikus országok, s azok vezetői már nem állnak vele szóba, nem tekintik partnerüknek országunkat, melyek a diplomáciai párbeszédeket is megszüntették Orbán úrral és kormányával. Ezzel a magyar gazdaság teljes csődjét fogja okozni, itt tíz millió ember létét ellehetetlenítve, nyomorba döntve.

Kérem Önt, hogy lehetőségeihez képet tegye meg ami lehetséges, hogy Magyarország újra jogállam, a szó legszorosabb értelmében demokratikus Köztársasággá válhasson újra.

Köszönöm, hogy levelemet elolvasva, reményeim szerint ennek érdekében mindent meg fog tenni.

Budapest, 2013. 03. 15.

Tisztelettel:
egy magyar állampolgár

Ezt a választ kaptuk!

Kedves Horváth Úr!

Köszönjük üzenetét, melyet tájékoztatási célból továbbítottuk az
Európai Bizottság illetékes szervéihez.
A nem régi változtatásokra vonatkozóan az Alkotmányban, a Bizottság
osztja az Európa Tanács fenntartásait a IV. alkotmánymódosításról,
annak kompatibilitásáról a jogrend fogalmával, amely az Európai Unió
alapvető értéke.

Szintén fenntartásaink vannak az Európai Bíróságának fizetési
kötelezettséget megállapító ítéletei miatt, az Európai Parlamenti
választásokkal kapcsolatos, választási kampányt szabályozó
rendelkezésekkel, és az alkotmányos szintre emelkedő jogszabályokkal,
melyekkel kapcsolatban a Bizottság már korábban kifejtette
Magyarország számára, hogy sérthetik az EU jogot.

2013 március 11-én, hétfőn, miután a magyar Parlament elfogadta az
Alaptörvény IV. módosítását, Barroso Elnök úr és Jagland Főtitkár úr
közös nyilatkozatot adott ki, mely kifejezte a Bizottság és az Európa
Tanács fenntartásait a jogrend , az EU jog, és az Európa Tanács
alapjainak sérülésével kapcsolatban.

A Bizottságnak nagy tapasztalata van az EU joggal ütköző konkrét jogi
problémák elsimításában.
Ebben az esetben is, és még egyszer kijelentjük: a Bizottság nem fog
hezitálni, és minden rendelkezésére álló eszközt- amint elemzésünk
elkészült és fenntartásaink továbbra is fennállnak- bevetünk, hogy a
Magyar hatóságoktól kérjük(bár a szöveg környezet alapján a
kiköveteljük lenne itt, de diplomatikusak) a szükséges változtatások
meghozását.

A linket követve megtalálja a nyilatkozatokat.

Reméljük, hogy hasznosnak találta az információt. Kérjük keressen meg
minket újra, ha egyéb kérdése merülne fel.

*Ezt a linket követve a sajtóanyagainkhoz jut:
RAPID<europa.eu/rapid/search.htm&gt;&gt;
Pipálja be a "Search complete database"-t és írja be a keresési szavakat
nyomja meg a "Search" gombot, és válassza ki a formátumot és a nyelvet.

Remélem több sikerrel jár az átküldés, mint a múltkori esetben.
Dolgozunk, hogy győzhessünk!

Üdvözlettel: Etelka Makk Polyák

Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü 2013.04.16. 16:43:51

Jelentkezem szavazatszámolónak a XI., kerület bármely részébe (vagy bárhová!) ha lehet, Lágymányosra!
A többi szervezését indítottam!

Üdvözlettel: Etelka Makk Polyák

T mint T 2013.04.17. 17:03:16

Kedves Tóth Zoltán,
Szívesen részt vennék a munkában. Várom értesítését a következő lépésekről.
Tamara

T mint T 2013.04.17. 17:12:19

esetleg hozzatennem, hogy Bp. XIV.keruleti lakos vagyok

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.18. 16:21:18

@T mint T: Javasolom, hogy olvassa el a Tanuljunk együtt jogszabályokat bejegyzést, és ha van véleménye írja meg.

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.18. 16:25:07

@Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü: Kedves Etelka! Köszönöm, hogy a blog olvasóival megosztotta a levelet és a választ! Tegnap már az ATV is láthattuk, hogy az EP érdemben foglalkozik az Önök által jogosan megfogalmazott kérdésekkel! Gratulálok a munkájukhoz!

Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü 2013.04.18. 23:33:42

Köszönjük!
Megbeszélésünk szerint tegnap átadtam a gyűlésen a kérését, hogy jelentkezzen aki tud.
Reméljük az összefogás tökéletes lesz, egyszer egy jó ügy érdekében kell tudunk összefogni!
Nem tudjuk, nem hisszük hogy a DK-nak van annyi "hadra" fogható embere! (22 ezer)Persze, ha megköttetik a szövetség, és igaz lesz a Temetés évfordulójára meghirdetett közös rendezvény, a 2014, az MSZP, és DK részvételével, akkor van némi remény!
Még egy hírem van! A Salgótarján-i látogatás estéjén odalépett valaki az Elnökünkhöz, TÁRKI-s közvélemény kutató! Elmondta, az emberek beszélnek a pártszimpátiájukról, bizony az a kihirdetett 2 % nem valós! Mert ahogy visszakérdez, beírhatja-e, hogy DK? Mondják, hogy nem, írjon csak Fideszt.
A saccolt érték 8-9 %. Ennek azért lehet örülni mert a fülkében az emberek oda ikszelnek, ahová a szívük diktálja!
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Üdvözlettel: Etelka Makk Polyák

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.19. 09:41:36

@Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü: Köszönöm!A közös rendezvényről még nem tudok semmit. Megírná az információkat? Örülök, ha a támogatottság magasabb!

Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü 2013.04.19. 12:34:12

@Dr. Tóth Zoltán:
Köszönöm a válaszát!
Amint okosabb leszek, ígérem tájékoztatom Önt!
Üdvözlettel: Etelka Makk Polyák

Slezák Gabriella 2013.04.30. 10:54:17

ÉN is szeretnék segíteni.

bebenini 2013.04.30. 20:52:43

Köszöntök mindenkit, úgy látom sikerült regisztrálnom. Vidéken élek, Nógrád megye.. Vác közelében, nagyon szeretnék tenni a választások tisztasága érdekében.

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.30. 20:53:17

@Etelka Makk Polyák (igazi!)Ü: Kedves Etelka! Javasolom: meghívom egy kávéra! Hol, mikor?

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.30. 20:55:22

@Slezák Gabriella: Üdvözlöm a csapatban!Első lépésben javaslom olvassa el a Tanuljunk együtt... posztot. Második lépés lehet egy megbeszélés Vácott (?!).

Dr. Tóth Zoltán 2013.04.30. 20:58:04

@Horákné Kovács Mária: Üdvözlöm a regisztráltak sorában!Nógrád megyében nagyon nagy szükségünk van kollégákra! Első lépés : Tanuljuk együtt...re reagálás. Várom szíves válaszát!

Dr. Tóth Zoltán 2013.05.01. 22:38:19

@Peszt Lajos: Tisztelt Peszt Lajos! Jó kérdések!
ad 1/A három választás érdemi szabályaira három törvény vonatkozik, és egy negyedik törvény szabályozza az eljárási kérdeseket. Aki követi a blogomat, az mindig tisztában lesz azzal, hogy melyik választásról beszélünk. Várhatóan a magyar országgyűlési és az európai parlamenti választásra egy napon - a kormány halovány nyilatkozata szerint 2014. május 25 -én - kerül sor, míg az önkormányzati választások 2014. októberének valamelyik vasarnapján kerülnek megrendezésre. A demokratikus politikai pártok az új bejelenetésük szerint közös egyéni jelölteket indítanak, és bízom benne, hogy közös országos listát állítanak az országgyűlési választásra. Az európai parlamenti választásra közös listát kellene indítaniuk, de még egy szót sem szóltak ebben az ügyben. Az önkormányzati választásokról még tudomást sem vettek a demokratikus pártok.
ad 2/ a megyék és települések határának a módosítástaára nincs tilalom. Így bármi megtehető a "választási földrajz" keretében.
ad 3/A jelölteknek/pártoknak maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy hiteles adatokat gyűjtsenek be. Amely párt pénzért gyűjteti az adatokat, az a párt bizotosan pórul jár.
ad 4/ A kedvezményes nemzetiségi mandátumokat le kell vonni a 93-ból. Utána jön a D'Hont matrix szerinti kiosztás a maradékra.
ad 5/ Cigány jelöltet kizárólag Farkas Flórián állíthat a törvény jelenelegi rendelkezése szerint.
ad 6/ A nemzetiségi listára való országgyűlési képviselői választásra való regisztráció kizárja az országos pártlistára való szavazást.
ad 7/ A kérdését azért nem értem, mert a törvény is éthetetlen.
Kérem továbbra is segítse munkánkat a kérdéseivel!

szov 2013.05.01. 23:09:04

Kedves Tóth Zoltán Úr! Az iménti 2 hozzászólásom úgy született, hogy a Szólj hozzá szövegre kattintással indult folyamatot végrehajtottam, de akkor még nem tudtam, hogy ez egyben regisztrálást is jelent. Örülök tehát, hogy a regisztrálás is sikerült, és email címem így rendelkezésére áll. Sok sikert!

Vidor Évaí 2013.05.02. 19:55:23

Mikor lesz képzés? Nagyon várom! A legjobb módszer, hogy minél többen legyünk, megosztani facebookon?

miluska 2013.05.08. 15:56:15

Kedves Tóth Zoltán Úr! Koleszár Zsuzsa vagyok. Tudja: Avarkeszi, kedvezményes honosítás, 2005 stb. Szeretnék részt venni a választási bizottság tagjai részére meghirdetett felkészítőjén, ugyanis feltett szándékom, hogy jelentkezem a szavazatszámláló bizottságba, DK-tagként. Üdv. Zsuzsa

Dr. Tóth Zoltán 2013.05.09. 15:16:05

@miluska: Kedves Koleszár Zsuzsa! Köszönöm a jelentkezését. Javasolom itt blogon plvassa el a Tanuljunk együtt...1. és 2. részét. A kérdéseit szívesen megválaszolom. Már dolgozunk május 1. után egy újabb személyes találkozó lehetőségén.

Dr. Tóth Zoltán 2013.05.09. 15:17:47

@Vidor Évaí: Már elindult a facebookon is, de a tartalom a blogomon jelenik meg először. Javasolom olvassa el a Tanuljuk együtt ...1. és 2. részét.

Gabriella Ágota Rózsa 2013.05.10. 10:51:41

Tisztelt Tóth úr!Én is szeretnék jelentkezni számlálóbiztosnak.Évekig dolgoztam,P.erzsébeten a 27.körzetben.A végén már mint elnök.Sajnos,netet ritkán tudok használni,de vagy megtalál ezen a számon:0612833-750,vagy a lakcimemen:1202.Bp.Dobos u.55.Várom szives jelentkezését:üdv.Rózsa Gabriella Ágota.

Péterbencze László 2013.05.10. 10:55:28

Tisztelt Dr. Tóth Zoltán Úr!
Jelentkezem én is, bár semmilyen gyakorlatom nincsen. Szívesen segítenék a felkészítők felkészítésében, van pár év tanári tapasztalatom, és informatikai képzettségem. A hiányzó ismereteim biztosan pótolhatók.
Szekszárdi vagyok.
Üdvözlettel: Péterbencze László

T mint T 2013.05.10. 14:19:00

@Dr. Tóth Zoltán: Rendben, áttanulményozom!
Köszönöm!

Dr. Tóth Zoltán 2013.05.11. 08:58:13

@Gabriella Ágota Rózsa: Tisztelt Rózsa Gabriella Ágota! Köszönöm a jelentkezését. Javasolom olvassa el a blogon a Tanuljunk együtt cikkeket. Ha van kérdése, akkor kérdezzen a blogon. Jelentkezni fog Önnél a kollégám Kovács Iván e-mailban.

Dr. Tóth Zoltán 2013.05.11. 08:59:16

@Péterbencze László: Köszönöm a jelentkezését. Javasolom olvassa el a blogon a Tanuljunk együtt cikkeket. Ha van kérdése, akkor kérdezzen a blogon. Jelentkezni fog Önnél a kollégám Kovács Iván e-mailban. A tanári gyakorlat nagyon fontos!

Balásy István 2013.10.27. 16:53:41

Tisztelt Tóth Zoltán!

Jelentkezem szavazat önkéntesnek számlálónak, ha szükséges, vidékre is mehetek Budapestről.

Ahogy látom, már megjelent néhány anyag. Igyekszem utolérni a csapatot.

Üdv BI

Balásy István 2013.10.27. 16:57:42

Tisztelt Tóth Zoltán!
Jelentkeztem szavazatszámláló önkéntesnek, akár vidékre is mehetek Budapestről. Ha célszerű, feleségem is jönne velem aktív résztvevőként.
Üdv BI

Dr. Tóth Zoltán 2013.10.28. 11:15:57

Tisztelt Balásy István! Az Mszp és az Együtt abban sem tudott megegyezni, hogy közösen tartják meg a szavazatszámlálók képzését.Azt javasolom mindenkinek, hogy vegyenek részt az általam tartott képzéseken, és majd a nekik tetsző demokratikus ellenzéki pártnál jelentkezzenek delegáltnak. Jelenleg a kispártoknak tartok képzéseket, november 5-én Budapesten 16 órakor a Murányi u. 10. sz alatt (Európa Alapítvány helyiségében) a Szocdem pártnak. A következő előadás nov. 14-én lesz Pápán.tothzoltan.blog.hu/2013/10/11/petofi_asztaltarsasag_papa

Várom Önt a feleségével együtt!

Arányi Erzsébet 2013.12.15. 23:03:48

Jelentkezni szeretnék szavazatszámlálónak.
Nevem: Arányi Erzsébet
E-mail címem: aranyi.erzsebet@gmail.com
Lakcím: 1045 Budapest
süti beállítások módosítása