A szavazatok erejével ...

A blogom augusztus 27-én nyílik meg újra. Nyaraljanak jól Önök is! Üdvözlettel: Dr. Tóth Zoltán

Mitől drága a lakossági bankszámlavezetés?

1.      Már eleve a bevezetés módja olyan volt, hogy a bankok nagyon magas számlavezetési díjat számolhattak fel, mert az állam az alkalmazottainak kötelezővé tette a fizetés bankszámlára való utalását. Minden cégnek az jó, ha az állam monopóliumot teremt a számára:  pl. ügyvédek ellenjegyzési joga hajók adásvételéhez; személy- és nyilatkozat azonosítás közjegyző előtt, továbbá a bírósági végrehajtások. Ezek az állami monopóliumok a lakosság pénzével árasztják el az ügyvédeket, közjegyzőket, végrehajtókat, anélkül, hogy különösebb erőfeszítést kellene tenniük a kedvezményezetteknek. Nos, ilyen monópóliumként kapták a bankok ajándékba az állami alaklamazottak fizetését is, és a bankok hozzászoktak ahhoz, hogy sokat lehet ezért kaszálni.

2.      A bankok kedvenc pénzköltési területe a biztonság, mert minden ügyfél respektálja, hogy a pénze bizonságban legyen, így nem reklamál a mégoly értelmetlen, az ügyfélnek pénzbe kerülő, ámde felesleges bizonsági „fejlesztések” miatt sem. Ilyen értelmetlen megoldás az ügyfelek és a banki ügyintézők telefonos kapcsolat létesítésének a teljes centralizálása a CIB bankban. Hogyan lehet telefonon felhívni egy ügyintézőt? Az ügyfelek tárcsáznak egy telefonszámot és:

·         egy automata veszi fel és a gépi hang tájékoztat 1 percen keresztül arról, hogy milyen szolgáltatásokat kaphatunk telefonon.  Külön kitér a gépi hang arra is, hogy az ügyfél (!) biztonsága miatt rögzítik hangfelvétellel azt, ami elhangzik. (Elképzelem hányszor van meg a hangrögzítőn az a figyelmeztetés, hogy „az ügyfél biztonsága miatt rögzítjük  hangfelvétellel azt, ami elhangzik”.

·         Rövid zene után a gépi hang közli, hogy a „2” gomb megnyomásával igényelheteted egy mellékállomás kapcsolását.

·         Rövid zene után egy élő hang érdeklődik, hogy ki vagy és mit akarsz? Előadod a kérést, hogy „Budaörsről szeretnék beszélni azzal az ügyintézőjükkel, aki hívott engem telefonon”.  Arra a kérdésre, hogy „hogy hívják az ügyintézőt” nem tudok válaszolni, így leteszem a telefont és alámerülök a nálam levő banki papírokba az ügyintéző nevének a kiderítésére.

·         Újbóli telefon, immár ismerősen hallgatom és memorizálom a CIB bank női hangon beszélő gépi hangját, majd az élő hang kérdésére közlöm vele a budaörsi ügyintézőjüknek a nevét. Az élő hang – legnagyobb meglepetésemre és meghazudtolva a gépi hangot – nem kapcsolja az ügyintézőt, hanem visszahívást ígér, ha megadom a telefonszámom. (Az élő hang az előtte levő kijelzőn látja a telefonszámomat, mert az nincs letiltva.)

·         Elszakadt a cérna! Nem adom meg a telefonszámomat! Így kb. 10 perc időm és ennek megfelelő mobilköltségem elveszett!

·         A CIB akart tőlem begyűjteni egy kisebb mennyiségű új betétet. A budaörsi ügyintéző hiába fog rám várni, mert a vele megbeszélt időpontban fogorvosnál leszek. Erről nem tudom a CIB bankot tájékoztatni. Nem baj, majd keres egy ajánlattal egy másik bank és ott kötöm le a pénzem.

3.      A bankok kedvenc pénzköltési területe a nyomtatás és a posta. Az elektronikus ügyintézés (e-banking) nehézségei (tanulás) után az OTP budaörsi ügyintézője megkérdezte tőlem, hogy a Prémium számlavezetésben lesz- e értékpapírom.

·         Rövid kérdés és felelet után megtudtam, hogy mi az hogy értékpapír, majd kijelentettem, hogy nekem ilyen nem lesz. A gyors észjárásom bizonyítására még azt is előadtam az OTP budaörsi ügyintézőjének, hogy mivel nem lesz értékpapírom, ezért nincs szükségem értékpapírszámlára sem! Az ügyintéző kedves mosollyal nyugtázta gyors felfogóképességemet és bólintott.

·         Egy hónap múlva jött postás. És meghozta az Értékpapír számlakivonatot. Ebben a postai úton kézbesített okiratból (amely egyben számlaként is szolgál, és pecsét és aláírás nélkül is érvényes!) megtudtam, hogy nekem nincs értékpapírom az OTP-nél, és ezért az OTP 0,00 HUF – fal terheli meg az én értékpapír számlámat a számlakibocsátás napjával.

Itt tartok most a bankokkal. Ők költik a pénzt, hogy minél olcsóbb legyen a lakosságnak a számlavezetés. Közben harcoznak a kormánnyal, hogy legyen olcsóbb a számlavezetés és a költségeket a bankok ne hárítsák át a lakosságra!

Jut eszembe! A kormányt is mi finanszírozzuk, ők is csak a mi (adófizetők) pénzünket költik!

Végre eljött az idő, hogy egy magyar ember megmondja az őszintét:

Fegyverre magyar!

A Népszabadság aug. 17-ei számában a Fórum rovatban egy magyar katonai szakértő, Dr. Kiss Álmos Péter – reményei szerint – jól bebizonyítja, hogy a magyar lakosságnak fegyvert kell adni a kezébe, mert csak így tudja magát megvédeni a bűnözőktől. Sőt, az ilyen irányú véleményét még az USA egyes tagállamaiból (Florida) begyűjtött statisztikai adatokkal is erősíti: a liberalizált fegyvertartás eredménye az erőszakos bűncselekmények – ezen belül a gyilkosságok és a tömeggyilkosságok – erőteljes, 10-12%-os csökkenése. Ellenpéldaként a fegyvertartást szigorú feltételekhez kötő Kanadát, Ausztáliát és az Egyesült Királyságot említi, ahol emelkedett a fegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmények száma. A szakértő szerint tehát, ahol kevés a fegyver, ott gyakran használják, viszont ha mindenkinek van fegyvere, akkor beköszönt az erőszakmentesség kora!

A legfélelemkeltőbb a fegyverkiosztás melletti érvek sorában az (konkrét esetek ismertetésével, az áldozatok nevének a közlésével), amikor a katona szakértő azt vélelmezi, sugallja, hogyha az áldozatok fegyverrel rendelkeztek volna, akkor ma is élnének. A szakértő kiemelt gondolata a fegyvertelen nők elleni férfi erőszak kiegyenlítése fegyverek által.

Természetesen a politikában szükséges minden társadalmilag fontos és kevésbé fontos témát kibeszélni. A szélsőséges jobboldali politikai erők társadalmi tevékenysége során felvethető az a kérdés, hogy kell-e a fegyvertartási szabályokat liberalizálni, hogy mindenki, aki a kistelepüléseken grasszál vagy a Hősök terén esküt tesz, jogosan hordjon a zsebében egy pisztolyt, sőt a bandavezérek géppisztolyt is.

Szomorú olyan szakértőt olvasni, aki a saját szűk értelembe vett szakmáján nem lát túl: a cikk szerzője a Phd-ét a terrorizmus elleni küzdelemből, a katonai hírszerzés területén szerezte. (FELDERÍTŐ SZEMLEwww.kfh.hu/publikaciok/2009-4.pdf ) Ebben a szakmában adott, hogy mindenki állig fel van fegyverkezve, de szerencsére még nem jutottunk el oda, hogy Európában liberalizált legyen a fegyverviselés. Sőt, az állami erőszakmonopólium elvének a feladása sem szükséges annak érdekében, hogy magánhadsereg védjék a gazdagokat a bűnözőktől és a politikailag más véleményen levőktől. Egyes szakértők taktikája, hogy miután határozottan leírta a véleményét, leírja annak az ellenkezőjét is, majd arra utal, hogy nem tartozik a feladatai közé a kérdés eldöntése. Jelen esetben a cikk zárásaként ezt a módszert alkalmazza a katonai szakértő.

„Több fegyver, kevesebb bűnözés” címet adta a szerző a cikkének. Javasolom, hogy a katonai szakértő iratkozzon be más diszciplínákra is, még pedig olyanokra, amelyek a társadalom biztonságát nem csak a fegyverek célgömbjén keresztül nézi.

„Amikor azt mondta, „mi”, természetesen és őszintén úgy gondolt magára, mint aki megtestesíti minden alattvalóját, minden városát, földjét, folyóját, hegyét és tavát, valamint, határain belül az összes állatot, növényt és fát, az odafenn repülő madarakat, a maró alkonyati moszkítókat és alvilági barlangjaiban a névtelen szörnyeket, amelyek lassan rágják a dolgok gyökereit; úgy tekint magára, mint minden győzelmének végösszegére, mint akiben ott lapul lefejezett vagy csupán megbékített ellenfelelinek jelleme, összes tulajdonsága, történelme, sőt még a lelke is; ráadásul úgy tartotta, hogy ő népe múltjának és jelenének tetőpontja, jövőjének hajtóereje.”

A helyes megfejtők között olyan szavazólapokat sorsolunk ki, amelyeken nem szerepel  a jelenlegi miniszterelnök.

Ez év januárjában, Budaörsön, a családi házam kapuján csenget egy kéményseprő. Köszönés nélkül közli, hogy „…akkor most hol van a kémény?”. Mivel a ruhája és a felszerelése hasonlított a kéményseprőre, így fel sem merült bennem, hogy a személyazonosságát kérjem igazolni. Beengedtem a házunkba és felment a padlástérbe. Nem kísértem fel, mert nem éltem semmilyen gyanúperrel (javaslom, hogy a jövőben Önök szorosan  kövessék a kéményseprőt!) A padláson a kéményünk közvetlenül a lépcsőfeljáró mellett van. A földszintről egyszer csak hallom, hogy a kéményseprő végig megy a padlás hosszán, ahol semmilyen kémény nincs. Ekkor már éltem a gyanúperrel, mert a padlás túlsó végén nem használt, de értékesebb ingóságok vannak elhelyezve. Midőn megyek fel a padláslépcsőn, hallom, hogy gyors lépésekkel már visszafelé jön a kéményseprő. Érdeklődtem, hogy mit csinál ott, ahol nincs kémény. A válasz az volt, hogy a padlásablakból is megnézte a kéményt kívülről. (Csak később ellenőriztem - ilyen bumugya vagyok -, hogy a padlásablakból nem is látni a kéményt!)

1-2 percig csendben ácsorgunk a padláson a kémény mellett – és nem történik semmi. Se kéményvizsgálat, se egy szó arról, hogy most mit fog tenni a kéményseprő. Az idétlen csöndet én töröm meg: „Most mi lesz?” A válasz nagyon lassan születik: „…most az van, hogy nem lehet. Nem lehet, mert ha igen, akkor, akkor nem. Zárt, így nem….” Majd (nagyon gyorsan) a lépcsőn lesiet, és az éppen a lépcső alján álló feleségemmel közli, hogy 4 ezer ötszáz. A nejem gyanútlanul nyúl a zsebébe, és mire én is leérek a lépcsőn a kéményseprő már nyúl is a pénzért, de időben megakadályozom a pénz átvételét.

„Miért kér pénzt? Azért mert nem csinált semmit?! Meg sem nézte a kéményt! …és hol a számla a pénzért?” A kéményseprő belenyúl a táskájába és hosszasan ecseteli, hogy a kötelező a pénz kifizetése, és ő nem tehet arról, hogy nekünk „zárt égésterű” kéményünk és kazánunk van, amelyet úgy kötöttek be a kéménybe, hogy azt nem szabad megbontani. A kezdeti bumugyaságomra ráteszek még egy lapáttal: fizetek és elteszem a számlát. A kertkapuban még visszaszól a semmilyen munkát nem végző kéményseprő: „Ez az első félévi díj volt, júliusban megint jövök!”

Na, ez volt az a mondat, amin felháborodtam, és a számlán levő telefonszámot felhívtam, és a főnöknél reklamáltam a szolgáltatás nélküli pénzbeszedés miatt. És Önök most nem fogják elhinni, hogy mi történt?! A fönök azt mondta, hogy a kollégája tévedett és a pénzt még aznap este a kollégája visszahozza!

Aznap este nem, de másnap reggel a kéményseprő megjelent és visszadta a 4.500 forintunkat! HEURÉKA! Mégis bízhatunk a szolgáltatókban! Az el nem végzett munkáért nem lehet pénzt kérni!

Júliusban ismét megjelent egy kéményseprő a házunknál (egy másik ember), és ismét köszönés nélkül megindult a bejárati ajtó felé, hogy „…akkor most hol van a kémény?”

Résen voltam, és nem engedtem fel a padlástérbe, hanem tájékoztattam, hogy nekünk belső égésterű van, amit nem lehet megbontani. Nyilván már ez a másik kéményseprő is már okosodott előtte, mert azt közölte elsőre, hogy fizetnem kell, mert a kormány…meg az önkormányzat. Határozott ellenállásomra módosított az álláspontján, és azt kérte, hogy írjam rá a papírjára, hogy megtagadtam az ingatlanba való bejutást. Ezt megtagadtam, hiszen beengedtem, de nem fizetek. Erre azt mondta, azt írjam rá, hogy nem fizetek. Ezt is elutasítottam, mivel el nem végzett munkáért nem kell fizetni.

A kompromisszum az volt, hogy a papírra ő ráírta, hogy belső égésterű, én meg aláírtam, de nem fizettem. (Persze a kéményseprő írása olvashatatlan, mint utóbb megnéztem.)

Örömhír a kéményseprő cégeknek! A kormány 2013. január 1-től a 2x4.500 Ft kéményseprő díjat évi 14.000 Ft-ra emeli! Budai államtitkártól mát megtudtuk: a kormány a termelőkkel van, nem a fogyasztókkal. A kormány most a kéményseprő cégekkel tart, nem az emberekkel!

A világon a legjobb üzlet: nem söprik a kéményt és fizetni is kell a nem söprésért! Mindezt a jelenlegi kormány rendeli el!

Javasolom a nem söprésért fizető kéménytulajdonosoknak, hogy adjanak majd 2013-ban egy 20 ezrest a nem söprő léményseprőnek és tegyék hozzá egy laza laza csuklómozdulattal: „A többit tartsa meg! Mi is a jelenlegi kormánypártra szavazunk 2014-ben is!”