2020.01.16.
19:28

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Új könyvet írok

Új könyvet írok

„Két kor gyermeke” és a „Civil a konyhában” c. könyveim megjelenése után egy új könyvet tervezek. A témája és a tartalma eltér a korábbiaktól: interjúk sorozatát gondoltam egy kötetben megjelentetni, amelyeket a Civil Rádió Olvasókör c. műsora számára készítettem négy éven keresztül.

Az interjú szó angolul „kikérdezést” jelent. Információkat gyűjtünk egy személyről, amelyet megkísérlünk másokat is érdeklő formában közreadni. Másképpen fogalmazva beszélgetünk egy emberrel, akiknek érdekel a sorsa, a pályafutása, az életének az eredményei, kudarcai, hogy tanulságul szolgálhasson mások számára. Szakmai szóval élve az interjú egy újságírói műfaj, amelynek célja a nyilvánosság megteremtése egy ember egész életéről vagy annak egyes eseményeiről. A hétköznapokon minden ember „interjúkat” készít másokkal: barátait, ismerőseit, sőt ismeretleneket(!) kérdezget eseményekről, történesekről, tapasztalatokról, véleményekről. Nos, én ezt tettem a Civil Rádióban négy éven keresztül, de olyan emberekkel, akik mögött már egy életpálya és munkájuk, tevékenységük társadalmi elismertsége áll. Négy éven keresztül, minden hétfőn, este 8 és 9 óra között bemutattam a nyilvánosságnak egy ember értékeit, egy pályafutás eredményeit.

A szó elszáll, az írás megmarad. A rádióinterjúk hasznosak lehetnek másoknak, de talán hatásosabb lehet írásban is megörökíteni a mondanivalót.

Pontosítanom kell: nem én gondoltam elsőként az interjúk írásbeli megjelentetésére, hanem egy barátom javasolta. „Állíts  össze egy gyűjteményt, mert értékes és érdekes emberekkel beszélgettél a rádióban!”

Az ötletet heteken át érleltem magamban. A gyors elhatározástól az óvott, hogy ki fog egy ilyen interjú gyűjteményt leírni? Ki fogja az élő beszédet olvasható szöveggé igazítani? A döntést a feleségem támogatása hozta meg: „Csináljuk meg!”

A kiadón nem kellett gondolkodnom, mert kézenfekvő volt, hogy a korábbi könyveimet megjelentető kiadóhoz, annak vezetőjéhez forduljak az ötlettel. Az úton a kiadóhoz, már a kötet címén gondolkodtam (elfeledkezve a rengeteg munkáról). Mindenféle kavargott a fejemben, de a feleségem józansága meggyőzött: „A címet majd a kézirat egésze kiadja magából!”

komment

Címkék: filmszínházirodalom Civil Rádió Budaörsi Olvasókör 2020 Magyarország új könyv születik

2020.01.10.
17:30

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Szunyogh Szabolcs könyve: Zsidó nők

Szunyogh Szabolcs: Zsidó nők c. könyvéről beszélgetünk a Civil Rádióban, 2020. január 13-án, hétfőn 20 órától.

komment

Címkék: filmszínházirodalom Civil Rádió 2020 Magyarország

2020.01.08.
06:49

Írta: Dr. Tóth Zoltán

2020 január 1 unokatestvérek ebédje

Boldog új évet!

komment

Címkék: Ünnepek Unokáimnak 2020 Magyarország

2020.01.02.
15:24

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Horváth Péter író a Civil Rádióban

Horváth Péter íróval beszélget az Olvasókör c. műsorban Tóth Zoltán. Az apropó a GETNO c. könyv megjelenése.

komment

Címkék: Civil Rádió 2020 Magyarország

2020.01.02.
15:24

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Hegedűs D Géza a Budaörsi Olvasókörben

Hegedűs D Géza színművész volt a Budaörsi Olvasókör vendége 2019 december 11.én. Nagy László három versét hallgathatjuk meg.

komment

Címkék: videó Budaörs filmszínházirodalom Heti betevő Budaörsi Olvasókör 2020 Magyarország

2019.12.30.
16:24

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Így közigazgatunk mi...

Tűzijáték és állatvédelem

Anno Cedenbal, a nagy népi hurál elnökének idején, az illetékes miniszter kereste a népnek az akarattyát. Járkált sokat a sajátjai között, és Fülig Jimmy nyomdokain haladva  többször is mondta: „Szerbusz nép!” És a nép gyakran tett javaslatokat a magyar állam tevékenységének a korszerűsítésére, amelyekből vagy lett kormányzati intézkedés, vagy nem.

Az egyik dolgos napon (amikor nem avatott fel új várost), az illetékes miniszter sebbel-lobbal érkezett a minisztériumba: Növeljük meg az emberek szabadságát! Mostantól lehessen szabadon tűzijátékozni!

A sok léhűtő bürokrata behúzta a nyakát, ültek csöndben, mint a kuka a hét törpében. Tudták, hogy ilyen fontos állam-korszerűsítési kérdésben nem szabad szakmai kérdéseket feltenni: ki kell várni, hogy a politikai akarat kijegecesedjen pró vagy kontra. Aki a kijegecesedés előtt szól, az könnyen találhatja magát alacsonyabb beosztásban. De az egyik remegő nyúl-bürokrata megkérdezte: Miért, most nem szabad? Az illetékes miniszter lesújtó pillantást vetett a nyulacskára, a dossziéból előhúzott egy üres papírt, és határozott a kézmozdulattal felíratta a titkárral az új rendelkezés címét: A szabad tűzijátékozásról. 1.§.

A jogalkotási folyamat ezzel kezdetét vette: kitört a vita a politikusok között. Abban mindenki egyetértett, hogy a szabad tűzijátékozásról szóló rendelet első paragrafusa rögzítse le, hogy a tűzijátokozáshoz állami engedély kell. A rendőrség javasolta, hogy az engedélyező hatóság a jegyző legyen, az önkormányzatok rámutattak, hogy kizárólag a rendőrség lehet kompetens. Egyes politikusok a megyei hivatalt támogatták, mások a minisztériumok széles látókörűséget emelték ki. Tekintettel a nép sürgető igényére – szilveszter közeledtén – megszületett a döntés államilag engedélyezik a szabad tűzijátékozást. A jogalkotó elfogadta a pénzügyminiszter kiegészítését a rendelethez: A kiadmányi illetéket a beadványon kell leróni, amelynek összege 5.000 Ft (ötezer forint)+ ÁFA.

Egy másik dolgos napon (amikor nem avatott várost) az illetékes miniszter Mátyás királyként álruhában kutatta a népnek az akarattyát. Városi legendaként hallotta, hogy állatkínzás van terjedőben széles e hazában. Mivel az emberkínzás ügye már kezelve volt az állam által (kivéve a családon belüli erőszak), így az emberi jogok szélesítése utána az illetékes miniszter rátért az állati jogok megteremtésére. A titkár egy új papírra felírta a törvényjavaslat címét: Az állatvédelemről. 1.§.

A jogalkotási folyamat ezzel kezdetét vette: kitört a vita a politikusok között. Abban mindenki egyetértett, hogy az állatokat állatrendőrséggel védeni szükséges az emberek ellen. (Az állatrendőrségről szóló amerikai és a Kántor c. magyar filmsorozatot minden politikus felesége látta, így azonnal szabadutat kapott a törvényjavaslat.) A közvélemény hangosan követelte a büntetőtörvénykönyv súlyosítását az elkövetőkkel szemben, amelynek a politikusok könnyű szívvel tettek eleget, mert másokat bebörtönözni, az mindig kiváltja a szavazók többségének a tetszését.

Telt-múlt az idő, és a közvéleményben felütötte a fejét tűzijáték és az állatvédelem kollíziójának (összeütközésének) a témája. A kutya és macskabarátok suttogó propagandába kezdtek, hogy a kutyák és macskák többsége retteg tűzijátékok hangjától. Jelenleg az illetékes miniszter civil szervezetnek álcázva magát Mátyás királyként Tatán kutatja a szavazók véleményét a tűzijáték helyi tilalmáról. Közeledik a  2022-es választás. A megoldás lehetséges módja: országos szinten szabad a tűzijáték, az önkormányzat helyben betilthatja. Éljen a demokrácia! A titkár már elővette a következő üres papírt….

(Kép: sokszinüvidék.24.hu)

 

komment

2019.12.26.
11:54

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Különdíj a Civil Rádiónak

A Civil Rádió önkéntes közössége megkapta az Önkéntes Központ Alapítvány különdíját a 25 éves tevékenységéért.

komment

Címkék: Civil Rádió 2019 Magyarország

2019.12.25.
19:04

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Karácsonyi ajándékok 1950-2020

Kivárjuk a Jézuskát! - döntöttük el közösen az öcsémmel karácsony előtti éjszaka. A Jézuska és a karácsonyi ajándékok mindig december 25-én reggel érkeztek az otthonunkba. Az öcsém kétéves volt, én öttel több. Így a közösnek álcázott döntés valójában az én kijelentésem volt. A szobában sötét volt, csak a konyhából szűrődött be némi fény, ahol apám és egy barátja beszélgetett egy üveg bor társaságában. Az édesanyám az éjféli misét hallgatta a Szent Mihály templomban. A szoba sötétjében lassan kihűlt a kályha is, így be kellett bújnunk az ágyunkba a paplan alá. Megerősítettem magamban, hogy kilessük a Jézuskát.

Arra ébredtem, hogy fényesen égnek a gyertyák a karácsonyfán. Még sötét volt, de a ragyogó fény betöltötte a szobát. Ahogy a kiáltásom is betöltötte a szobát: Hol van a Jézuska?! Anyám és apám álltak az ajtóban és a karácsonyfára mutattak. Mit sem törődtem az öcsémmel, aki még aludt és mezítláb rontottam a karácsonyfa alá. A földön csomagolópapírba göngyölt valamik voltak, de én azonnal felfedeztem a színes dobozban lapuló lendkerekes kisautót. Hetek óta bámultam a Váci utcai Marklin játékbolt kirakatában ezt a pléhből készült meseautót. Arra nem emlékszem, hogy az öcsém mit kapott ajándékba, de ő is örült valaminek. A többi „ajándék” nagyon hasznos volt: fehérnemű, zokni egy-egy darab fejenként. Anyám sírt egy kicsit, mert apámtól egy selyemsálat kapott. Apám tudta, hogy most is inget és zoknit kap ajándékba. A karácsony reggel fénypontja két darab narancs volt. Anyám igazságosan elosztotta az öcsém és köztem. Azt mondta, ő nem szereti a narancsot. Apám a narancs vonatkozásában az osztozkodásnál nem számított.

Az 1950-es években a Váci utcában az első emeleten laktak a főorvosok, az ügyvédek, a pártitkárok és a papok. A második-harmadik emeleten éltek a kisegzisztenciák (tanárok, államosított kereskedők, tanácsi dolgozók, szövetkezetesített iparosok - társbérletben. A magasban laktak – feljárat a cselédlépcsőn – a bejárónők, a sofőrök és a kurvák. A földszinti házmesterlakásokban, a hátsóudvarok földszintes részében a prolik húzták meg magukat: szoba-konyha, a közös wc 100 méterre a folyosó végén, „fürdőszoba” - heti egyszeri melegvízzel - a leválasztott falú mosókonyhában. Az utcafront földszintjét a bezárt vagy még éppen vegetáló üzletek foglalták el. Ez a társadalmi tagozódás meglátszott a karácsonyfákon is. Az első emeleten az ablakokban ott pompáztak a plafonig érő – szaloncukorral, üveggömbökkel díszített - plafonig érő fenyőfák. Aki tehette, az kirakta az ablakba a fenyőágat, gazdagon díszítve. A többi ablakban nem látszott semmi, mert otthon nem is volt több egy zöld ágnál, amelyet legfeljebb „angyalhaj” díszített, amit egyébként vízcsövek burkolására használtak. A testvérek ádáz küzdelmet folytattak egy-egy-egy íztelen és porlékony habcsókért vagy egy-egy kőkemény szaloncukorért.

Meg sem fordult a fejünkben, hogy boldogtalanok vagyunk a cselédlépcső környékén, bár irigyeltük a főorvos fiát, aki bőrfocit kapott karácsonyra. Tudtuk, hogy tavasszal ő lesz az a csapatkapitány, aki először választhat játékost a saját csapatába, holott egyszerre kétballába van.

Az 1960-as években megváltoztak a karácsonyi ajándékok. A legfontosabb változás, hogy a gyermekek egyre több játékot kaptak ajándékba. Ez az időszak a társasjátékok időszaka. Ki nevet a végén? Gazdálkodj okosan! Sakk és malom, síró hajasbaba, pöttyöslabda, stb. A hasznos ajándékok értéke is növekedett: új cipőt akkor is találhattál a dobozban, ha a réginek még nem volt lukas a talpa, új kabátot akkor is kaphattál, ha réginek az ujja nem a könyöködnél ért véget, klott gatya helyett fürdőnadrágra is tellett.

Az 1970-es évek karácsonyi ajándéka az új (51 négyzetméteres tanácsi vagy szövetkezeti) lakás berendezésére vonatkoztak. Gyerekeknek egy-egy játék, egyébként előszoba-fal vagy konyhabútor vagy kanapé vagy gyerekágy vagy szőnyegpadló vagy feleségnek egy meleg télikabát, a férjnek nyakkendő és bőrkesztyű.

Az 1980-as évekre az ország gazdaságilag a tönk felé halad, de a kialakuló középosztályban a karácsonyi ajándék a nyaralás és a telelés ajándékozása válik divattá. Húsvét, május 1., augusztus 20, november 7, karácsony és szilveszter ajándékozása kerül a családi ünnepek középpontjába. A szegény családoknak is még telik bőséges evésre-ivásra. Az emberek társadalmilag számított összsúlya 30%-kal megemelkedik. „Kiesszük magunkat a szegénységből!”

Az 1990-es években megindul a társadalmi rétegek közötti differenciálódás. 1,6 millió munkanélküli karácsonyai az evés-ivás szintjén stabilizálódnak. A küzdelmes középosztály még őrzi az illúziókat és elindul Nyugat-Európa felé az ünnepeken. Megjelennek Budapesten a luxus bevásárló helyek, a luxus lakások és a luxus kurvák. A menő cégek karácsonyra a nagy ügyfeleknek „tartalmas konferencia programot” ajándékoznak, amelyeket a családi karácsony időszak tiszteletben tartásával később lehet meleg tengeri szigeteken igénybe venni.

2000-2010 között veszedelmes különbség alakul ki a karácsonyi ajándékozásban. Az ország keleti felében a szegénység általánossá válik. Az ajándék általános tárgya az evés-ivás, egyes kivételes városokban erősödik a középosztály és a legvékonyabb, de leggazdagabb oligarcha réteg alakul ki. Az újgazdag társadalmi mikro-csoport mindent megvehet, ami szem-szájnak ingere: hatalmat, tudást, szórakozást. A kultúrát azonban nem szereti, kivéve, ha kormányzati támogatást is élvez. Az ország nyugati felében erősödik a középosztály, akinek nincsenek napi megélhetési problémái: még a hónap végén is tud tankolni az autójába. Körükben erősödik az „élményt ajándékozzunk” az ünnepekre: színház, mozi, koncert, hazai wellnes, rövid külföldi utazás.

2010 után kétszer négy részre szakad hazánk: földrajzilag kelet, Budapest, nyugat, külföldön dolgozók társadalmi csoportja. Egzisztencia szerint: mélyszegénység, egyre több szegény, vékonyodó középosztály, kevés oligarcha állami talpnyalókkal és bérencekkel. A vékonyodó középosztályban új ajándékozási formák jelennek meg: tandíj a gyermekeknek és egészség-kártya az időseknek. A karácsonyi ajándékok is különféle módon alakulnak: bármikor-bármit-bármennyiért az egyik véglet, cipő-ruha-kaja a szociális támogatóktól, az a másik véglet. Összességében a gazdagok gazdagodnak, a szegények szegényednek. Egyre kevesebb a gazdag és egyre több a szegény.

Mi a legnagyobb ajándékot kaptunk a gyermekeinktől és unokáinktól: beszélgettek velünk karácsony napján az elmúlt évtizedekről és elmondták elgondolásaikat az elkövetkező évtizedekre. A családon belüli információ- és véleménycsere ingyen van. A szeretet és a bizalom jele. Társadalmilag ez hiányzik.

(kép: almák december 23-án)

 

komment

Címkék: Budaörs Ünnepek Unokáimnak 2019 Magyarország

2019.12.25.
09:07

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Köszönet és köszöntés

Karácsony napján megköszönjük az önkéntes társaknak, akikkel együtt olvasunk és főzünk, az egész évi közös munkát!

komment

Címkék: Budaörs Civil Rádió Ünnepek Heti betevő 2019 Magyarország Budaörsi Olvasókör

2019.12.25.
08:51

Írta: Dr. Tóth Zoltán

2019 karácsonyfa díszítés

Ebben az évben is az unokáink díszítették fel a karácsonyfát! Köszönjük!

komment

Címkék: Budaörs Ünnepek Unokáimnak 2019 Magyarország