2020.12.29.
12:57

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Olvassunk és Főzzünk! 2020-ban történt

„Olvassunk! és Főzzünk!”  Mit tettünk 2020-ban?

Az Olvassunk és Főzzünk! mozgalmat Iványi Gábor és Tóth Zoltán alapították 2020. július 13-án. A mozgalom az Oltalom Karitatív Egyesület és a Budaörsi Olvasókör közös céljainak a megvalósítására jött létre: testi és szellemi táplálékot adni a szegény embereknek. Az első nyilvános fellépésről a Budaörsi Napló tudósított: https://budaorsinaplo.hu/olvassunk-es-fozzunk-adjatok-nekik-ti-enniok/

Az Oltalom egyesületnek Budapesten, a VIII. ker. Dankó utcában van a székhelye, a hajléktalan szállója, kórháza és iskolája. Egy félbemaradt építkezés befejezéséhez gyűjt pénzt az Olvasókör, ahol egy 500 adagos konyha és a hajléktalanok által is igénybe vehető étkezőt kívánnak létesíteni az együttműködő partnerek. Az elmúlt fél évben e célból már  6,8 millió Ft gyűlt össze adományokból az Oltalom számláján és még 13,2 millió Ft-ra van szükség a főzés megkezdéséhez:

Oltalom Karitatív Egyesület

10400140-00032575-00000008

Közlemény: Főzőhely

 

Több száz ember megtakarításaiból gyűlt össze ez a pénz: van, aki 1 milliót adott és van, aki a nyugdíjából 1.000 Ft-t adományozott. Mindenki a lehetőségei szerint adhat támogatást, nyújt segítő kezet a rászorultaknak. Mindenkinek köszönjük! A pénzből megkezdődött a fűtési eszközök megvásárlása és szerelése.

https://www.facebook.com/olvassunkesfozzunk/videos/261179711859757

A társadalmi adakozás a vállalatokat is megérintette: elsőként Kéry András cége adományozott ajtókat, ablakokat és fürdőszobai berendezéseket, majd a Graboplast Padlógyártó Zrt. adományozott 500 négyzetméter padlóburkoló anyagot a konyha és étkezőhely számára. A járvány első hullámában nagy segítséget jelentett a kézfertőtlenítő eszközök megérkezése! Szükségünk van további építési, szerelési anyagokra, festékekre, burkolóanyagokra, és főzési, étkezési eszközökre, továbbá bútorokra!

Önkéntesek segítségével minden szerdán 9-10 óra között nyilvános közösségi krumplihámozást tartunk, amelyen Iványi Gábor és Tóth Zoltán beszélget a résztvevőkkel a közösséget érintő kérdésekről és a kulturális élet eseményeiről. https://tothzoltan.blog.hu/2020/09/10/nyilvanos_kozossegi_krumplihamozas

Kulturális műsorral egybekötött rendezvényen köszöntük meg – a járványügyi szabályok szigorú megtartásával – az adományozóknak a támogatást.

Az első „köszönő csomag” rendezvényünkön vers és operaária volt a sláger. Fellépett: https://www.youtube.com/watch?v=R74KMiVMbUY Köszönjük Szalay Krisztának az előadást!

A második „köszönő csomagban” Gerendás Péter énekelt, Koncz Zsuzsa nekünk írt levelet, Turczi István költeményeit olvasta fel, és Spiró György videó üzenetét nézhettük meg.

https://www.youtube.com/watch?v=-1fEXgrthPk

A járvány második hulláma megakasztotta a személyes részvétellel megtartott rendezvényeket, de bízunk benne hamarosan folytathatjuk.

Az ősz-tél idején nem medve álmot alszunk, hanem már beadtunk egy uniós pályázatot, amelyben hajléktalanok oktatását tervezzünk. Ennek elbírálása 2021. februárjában várható. Egy nagyobb ívű (5 évre szóló) pályázaton is dolgozzunk, amelyben a középtávú céljaink megvalósítását tűztük ki célul: a leszakadó társadalmi csoportok felzárkóztatást. Ennek az eszköze:

OLVASSUNK ÉS FŐZZÜNK! 2021-BEN IS.

Várjuk a segítő kezek támogatását: Iványi Gábor és Tóth Zoltán

2020. karácsonyán

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2020.12.29.
08:54

Írta: Dr. Tóth Zoltán

6000 magyar kaphat orosz vakcinát

 A jelenlegi magyar külügyminiszter megírta a saját fb oldalán, hogy megérkezett Magyarországra 6000 orosz vakcina. A jelenlegi kormány napról-napra újabb és újabb győzelmeket arat a járvány fölött! A következő győzelem az lesz, hogy 6000 önként jelentkező beadatja magának a vakcinát (amelynek nincs EU engedélye), mert ők hisznek a jelenlegi kormánynak!

Fotó: Pavel Bednyakov AFP

Szólj hozzá!

Címkék: vírus ... és ez nem vicc! 2020 Magyarország

2020.12.26.
18:47

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Túl a karácsonyi traktán - kelbimbó

Könnyű kelbimbó - karácsony után

A karácsonyi húsok, halak, laktató töltöttkáposzták, negédes bejglik és habos torták után jöhet egy könnyebb ebéd és egy még könnyebb vacsora.

Még az ünnepi bevásárlás előtt sikerült szert tennünk kelbimbóra, egy egész zacskóval (25 dkg). A kelbimbó fontos alkotórésze lehet a frankfurti levesnek, amely egy könnyű egytálétel is lehet a karácsonyi trakta után. Azonban ügyeljünk arra, hogy a húselvonás tünetei ne üssenek ki rajtunk, ezért egy kevés virslit karikázzunk a levesbe.

A recept kapcsán az első konfliktus felüti a fejét, hogy kelbimbó vagy kelkáposzta? Sőt, ha tudományosan akarjuk megközelíteni a frankfurti leves alapanyagát, akkor úgy is feltehetjük a kérdést: A kelbimbó az kisméretű kelkáposzta?

A Wikipedia szerint: káposztafélék (Brassicaceae) a keresztesvirágúak (Brassicales) rendjének egy családja.

Több konyhakerti (fejes káposztakelkáposztakaralábéretekkarfiolbrokkolibimbós kelkínai kelbordás kelleves kel), illetve takarmánynövény (takarmánykáposztatakarmányretek) mellett ebbe a családba tartozik a repce, számos gyógy- és fűszernövény (például a mustár, a torma, a kerti zsázsa) és több ismert gyom is.

Miután tudományosan megnyugtattuk magunkat, azután álljunk ki a kelbimbó és a kelkáposzta egyenjogúsága mellett!

A kelbimbó külső leveleit lehúzzuk, a torzsáját levágjuk, kettévágjuk (a nagyobbakat négyrét). Hagymát dinsztelünk olajon/zsíron, nem kell sárgára, elég üvegesre. Rátesszük a megtisztított és kockázott krumplit (jobb helyeken burgonyát, a határon túl kolompért, amelyet csicsókával is helyettesíthetünk). Kevés vízzel felöntjük, lassan forraljuk, majd jöhet bele a kelbimbó. Amikor a krumpli már puha, akkor a kelbimbó is megfőtt. Szeletelt zellerszárat, majd karikázott virslit teszünk bele. Zöldfűszerek garmadáját (petrezselyem, borsikafű, tárkony) tesszük a levesbe. Egy pohár tejfölt összekeverünk egy evőkanál liszttel – csomómentesre – és egy nagy kanál forró levessel tovább kevergetjük. A habarást a tűzről levett levesbe engedjük részletekben.

A még könnyebb kelbimbó ételt vacsorára készítjük: a szeletelt krumplit sós vízben megfőzzük, és a megfőtt burgonyát egy kisméretű tepsiben helyezzük át. A főzőlevet egy másik edénybe szűrjük, és ugyanebben a lében abáljuk (kicsit megfőzzük) a kelbimbókat. Sajtot reszelünk. Az előkészített három réteget összerakjuk: krumpli, sajt, kelbimbó. A tepsit feltöltjük joghurt-főzővíz keverékkel. A tetejére hintünk vastagon zsemlemorzsát/korpát/darát/zabpelyhet, majd újabb reszeltsajt réteggel fejezzük be a rétegezést. A tepsit 180 fok C -on sütjük 20 percig és 5 percig grillezzük. (Ha nincs grill funkciónk, akkor a legfelsőbb sütővason 5 percig 250 fok C-on pirítjuk.)

A tepsiben levő ételt hűtjük a szabad levegőn. Amikor már a tepsit kézzel is meg tudjuk fogni, akkor egy éles késsel – elegáns – kockákra vágjuk, és egy tortaszedő kanállal tányérokra helyezzük. Ha időközben a rakott kelbimbó kihűlt (pl. aludtunk egyet), akkor a mikróban max. 1 perci melegítjük vékony tejföl réteg alatt. (Gurmanok darált csili paprikát szórhatnak a meleg ételre.)

Jó étvágyat!

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs szakácskönyvből kimaradt 2020 Magyarország

2020.12.25.
19:25

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Civil Rádió Olvasókör: 2020 évvégi összegezés

Civil Rádió „Olvasókör”

2020. évi műsorok vendégei

A Civil Rádió „Olvasókör” c. műsorában 2016. óta minden hétfőn 20-21 óra között a művészet, a tudomány és a közélet jeles szereplőivel beszélgettem.

„A művészet szabadsága, a tudomány racionalitása, és a közélet tisztasága” ez a műsor szignáljában mindig elhangzó jelmondat.

2019-ben a média hatóság megvonta a Civil Rádiótól a földi sugárzás lehetőségét, és többen is vészmadárkodtak, hogy összeomlik a rádió csapata. Azonban a szerkesztő-műsorvezetők többsége továbbra is önkénteskedik, és így készítik a műsorokat.

Kik szerepeltek 2020-ban az Olvasókörből elhangzott 52 adásban?

A művészek között írók, zeneszerzők, filmkészítők, színészek egyaránt szerepeltek: Markó Béla, Wolf Péter és Wolf Kati, Horváth Péter, Spiró György, Kamarás István, Szalay Kriszta, Galkó Balázs és az Europa Village nemzetközi írócsapata.

Közéleti szereplők: Karácsony Gergely, Boros Péterné, Bartus László, Máté Antal, Mórocz János, Petschnig Mária Zita, Hanti Vilmos, Kiss László. Kéri László új oldaláról mutatkozott be a honfoglalás kori történelem kutatójaként.

Ünnepi műsorok is készültek: március 15. alkalmából Horváth Béla hadtörténész és a karácsonyi ünnepi műsorban Iványi Miklós lelkész szerepelt.

2020 a járvány éve is, ezért a témát több szempontból is megvizsgáltuk: Gáspár Lajos járványügyi szakorvos, Komáromi Zoltán háziorvos, Iványi Gábor az Oltalom Egyesület elnöke, Beer Miklós püspök, Vörös Imre alkotmánybíró, Kökény Mihály politikus közreműködésével.

Az Európai Unió stratégiai kérdéseit Simai Mihály akadémikussal és Valki László emeritus professorral tekintettük át.

In memoriam sorozatban Antall Józsefre, Göncz Árpádra, Szüdi Jánosra és Lukács Györgyre emlékeztünk.

A rasszizmus okairól Póczik Szilveszter kutatót és Groó Diana filmrendezőt kérdeztem.

A Trianon c. sorozat résztvevői voltak: Huncik Péter (Szlovákia) Markó Béla (Románia), Dallos György (Németország), Romsics Ignác, Egry Gábor és Földes György történészek.

Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Budaörsi Olvasókör  Olvassunk és Főzzünk! projektjét Gerendás Péter, Koncz Zsuzsa és Spiró György köszöntötte.

A Civil Rádió Olvasókörének nevében köszönöm minden vendégünknek a részvételét, a munkáját és a hallgatóink számára nyújtott élményt!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok a Civil Rádió Minden hallgatójának!

Tóth Zoltán szerkesztő-műsorvezető

Szólj hozzá!

Címkék: filmszínházirodalom Civil Rádió Ünnepek Budaörsi Olvasókör 2020 Magyarország

2020.12.25.
15:50

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Rádió Bézs: Mit főzzek? Összegezés 2020

Mit főzzek? Válassz! című műsorok 2020-ban a Rádió Bézsben

2020. január 6. a karácsony vége (Nyugat- és Közép-Európában), a karácsony kezdete (Kelet- és Dél-kelet Európában). Sok országban ez a nap  farsang nyitánya. Mintha az élet folyamatos ünneplésről szólna – összeurópai szinten! A magyar ünnepekkel és ételekkel foglalkozunk részletesen: a húsos és a vegetáriánus ételekkel egyaránt.

2020. január 13. Egy internetes legenda szerint a sajtot egy szamaragoló arab véletlenül fedezte fel: a birkabőrből készült nyeregtáskába tejet töltött, amely a sivatagi utazáshoz szolgált szomjoltóként. A rázkódás hatására a tejből tejsavó és friss sajt lett. A sajt a mindennapi étkezéshez nagyon jó alapanyag: finom, tápláló és tárolható.

2020. január 20. A Cukorbetegek Budapesti Egyesületének a konferenciájára kaptunk meghívást. Az előadások témája a betegség megelőzése és a betegség következményeinek a csökkentése volt.

2020. január 27. A hagyományos magyar paraszti konyha világába kirándulunk Galkó Balázs segítségével, aki részleteket olvas fel Erdei Ferenc A nyárs c. néprajzi írásából.

2020. február 3. Egy fontos kérdést tisztázunk a műsor elején: mi a különbség a mártás és a szósz között? Kísérletet teszünk a mártások elméleti osztályozására, de hamarosan felhagyunk az elmélettel, és a hallgatókat érdeklő gyakorlat felé fordulunk.

2020.február 10. Magyar hagyomány a disznótoros. A paraszti étkezési kultúra elmaradhatatlan része volt a toroskáposzta. A kolbászt, a hurkát és a pecsenyét tájegységenként eltérő módon készítették. A műsorban a Viharsarok (Békés megye) receptjeit választottuk.

2020. február 17. Kolbász, hurka és fánkok. Juhász János mesterszakács a disznóvágás magyar hagyományairól mesél: hogyan kell kolbászt és hurkát készíteni, mit jelent az abáló lé, és hogyan hasznosíthatjuk a disznótoros után is.

2020. február 24. Tél vége felé még kevés a primőr, de a C vitaminban gazdag káposzták még kitartanak. Savanyú vagy édes, fehér vagy vörös? Bőségesen válogathatunk a receptekben! Magyar Elek Ínyesmester c. receptkönyvéből hallgathatunk meg részletet.

2020. március 2. Márciusi első adásban még téli leveseket főzünk. Megismerkedünk az alaplevek készítésével, amelyek a leveseken kívül főzelékekhez, pörköltökhöz is nagyon jól hasznosíthatók, és fagyasztva is tárolhatók, megkönnyítve egy későbbi főzés terheit.

2020. március 9. A március 15-ei ünnepség után grillezésre való idő lesz a kiskertben vagy erkélyen. Ha esik az eső, akkor a vállalkozóbb kedvű családtagjaink vagy barátaink esőkabátban is grillezhetnek, mert az eső ne áztatja el a sütnivalókat.

2020. március 16. Sokat vagyunk otthon mostanában, mert iskolai szünet van és nincs kiránduló idő. A gyerekeket ilyenkor is el kell foglalni valamivel, és nincs jobb családi szórakozás, mint a közös főzés.

2020. március 23. Pandémia! Bevásároltunk! Az üzletekben először a WC papír fogyott el, de már újra töltik a polcokat! Mit vásároltunk? Zöldséget, krumplit, húst, tésztát, almát és nassolni valókat. A járvány mellett a másik veszély az, hogy sokat eszünk és meghízunk!

2020. március 30. Részleges kijárási tilalom van, de már hetek óta otthon vagyunk. Arra is volt időnk, hogy bevásároljunk, még sokat is. A lencse a könnyű tárolhatóság miatt népszerű a tömeges felvásárlásban, ezért kezdjük el apasztani a készleteket.

2020. április 6. Húsvét lesz a hét végén, készülhetünk egész héten az ünnepre. Juhász János mesterszakács telefon ad recepteket a hallgatóinknak.

2020. április 13. Dr. Gáspár Lajos katonai és járványügyi szakorvos, szájsebész a vendégünk. Természetesen a kedvenc ételeiről kérdezzük elsőre.

2020. április 20. Dr. Gáspár Lajos katonai és járványügyi szakorvos, szájsebész a vendégünk. Olyan ételekről kérdezzük a Doktor urat, amelyet maga is el tud készíteni. A lecsó és a gulyás minden férfi tudományában fellelhető (?!).

2020. április 27. Önkéntes vagy kényszerű: karantén idején hajlamosak vagyunk egy kicsit lustálkodni és többet nassolni. Ügyeljünk a súlyunkra! Keveset, de finomat együnk, és sportoljunk, sétáljunk nagyokat nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér!

2020. május 4. Vasárnap: május 3-án, , Anyák Napja volt. Az anyákra, nagymamákra, kismamákra és dédmamákra emlékezünk Bródy János Mama c. dalával. Könnyű ételeket fűzünk, hogy ne hízzunk el a bezártságban. Tornázzunk, olvassunk, internetezzünk, foglalkozzunk a családunkkal!

2020. május 11. Nyírségi ételeket ajánlunk hallgatóinknak. Máté Antal a Nyírségben született és második ciklusban polgármester Nyírbátorban. Nagymamája, édesanyja főztjét kóstolhatjuk meg a receptek alapján.

2020. május 18. Tea a Buckinghamban. A londoni Buckingham palota névadóját A. Dumas Három testőr c. regényéből ismerjük. Tőle kell visszaszerezni a francia királyné nyakékét Athosnak, Porthosnak, Aramisnak és D’Artagnannak. A járvány miatt a palota turistáknak nem látogatható, ezért egy korábbi teázásunkra emlékezve hívjuk meg hallgatóinkat egy kirándulásra.

2020. május 25. A magyarok a rock and roll első világhírű sztárját Little Richardot az Illés Együttes révén ismerték meg.

2020. június 1. Egész napos bulira főzünk. Múlik a járvány, kezdődik a nyár, szabadtéren is lehet családi, baráti ünnepséget, összejövetelt tartani. Egy egész napos rendezvényre 20-40 embernek főzni embert próbáló feladat még egy gyakorlott szakácsnak is.

2020. június 8. Rablóhús és zöldségek. Oldódnak a járványügyi korlátozások és kikívánkozunk a szabadba. Süthetünk rablóhúst grillen! Az örmény, grúz, arab, zsidó származással is dicsekvő húsétel orosz közvetítéssel érkezett meg a magyar konyhába, és lett a saslikból rablóhús.

2020. június 15. A grillezés a családi és baráti összejövetelek kellemes közös elfoglaltsága. A hagyományos sertés tarja pácolása után a halakat is megtanulhatjuk megsütni, anélkül, hogy szétesne a hallhús a grillen. Tóth Péter, aki nem csak a grillezés szakértője, hanem biztosítási szakember is.

2020. június 22. Iványi Miklós lelkész nagycsaládban született, 11 testvérével együtt ették édesanyjuk főztjét. A szabolcsi töltöttkáposzta ma is a kedvenc ételéi közé tartozik. A XIX. kerületben végzi lelkészi tevékenységét. Egyházközségében a közös étkezés a Méltóság Napján hozzátartozik a liturgiához.

2020. június 29. Szegedre kirándulunk a járvány első szakaszának lezárulta után. Mielőtt elindulunk a valóságban is érdemes körülnézni az interneten, hogy mi van már nyitva és mi van még zárva a lehetőségek közül.

2020. július 6. Vegetáriánus ételeket főzünk, mert annak van a szezonja. Lévai Margit a műsor vendége, aki a zöldséges lasagne és töltött padlizsán receptjét osztja meg a hallgatókkal.

2020. július 13. A múlt heti vegetáriánus ételek után a húskedvelőknek szólnak a receptek. Lévai Margit a vendégünk, aki olasz húsgombócokkal és zacskóban sült szűzpecsenyével érkezett a stúdióba.

2020. július 20. A nyár közepe a befőzés legfontosabb időszaka. Az őszre-télre való tárolásnak a hagyományos befőzési módszere mellett a mélyhűtőben fagyasztás módszere már általánossá vált a háztartásokban is.

2020. augusztus 17. Augusztus 20-án egy négy napos hétvége következik: csütörtök-péntek-szombat-vasárnap. Aki otthon tölti a négy napot, annak is van lehetősége piknikezni, vagyis 2-3 étkezést a szabadban elkölteni a családdal és/vagy a barátokkal.

2020. augusztus 24. A Wekerle lakótelepre megyünk kirándulni a Budaörsi Olvasókör tagjaival. Idegenvezetőnk Szunyogh Szabolcs író.

2020. augusztus 31. Kertből az asztalra. Bálint gazda: Magaságy - a mini édenkert c. könyvét idézzük annak érdekében, hogy a legkisebb erkélyen is termelhessünk fűszernövényeket.

2020. szeptember 7. Elhatároztuk, hogy az Eötvös gimnázium 4/b osztálya 60. születésnapunktól kezdve 60 évesek maradunk. Ezért ebben az évben ünnepeljük a 9. hatvanadik születésnapot. Ennek a közös születésnapnak, az elkészült ételeknek állít emléket a műsor.

2020. szeptember 14. Budaörsi kertünkben egy hatalmas körtefa termi a sok-sok világító sárga színű, mézédes körtét. Ennek kapcsán már megtanultunk körtét „főzni” sokféle módon. Kezdjük egy előétellel, folytassuk körte levesekkel. Kérdés, hogy főételt főzhetünk-e körtéből?

2020. szeptember 21. Beköszöntött az indián nyár, a vénasszonyok nyara. A halak és vadak időszaka következik. Juhász János mesterszakács mondja el recept ajánlatait hallgatóinknak.

2020. október 5. A Heti Betevő Egyesület 2013 óta főz a rászorultaknak az ország több városában. A műsorban a Budaörsi Önkéntesek részlegével ismerkedhetünk meg: hogyan gyűjtik a támogatóktól a pénzt, milyen receptek alapján dolgoznak a szakácsok négy hetente vasárnap, kik az önkéntes segítők a munkában?

2020. október 12. A jégkirálynő címmel írta újabb regényét Anthony Capella, amelyet nevezhetünk a fagylalt diadalútjának is. A XVII. sz. végétől Firenzéből elindult egy fiatalember Párizsba, hogy a cukrászmesterétől ellesett módszerrel jégrémet készítsen Lajos királynak és udvara számára.

2020. október 19. Cukorbetegeknek főzünk mai műsorunkban. Füzesi Brigittát, a CEOSZ – Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége - vezetőjét arról kérdeztük, hogy milyen célokat követ a civil szervezet? A napokban ért véget az általuk meghirdetett receptverseny, amelynek a végeredményéről is beszámolunk.

2020. október 26. Olvassunk és Főzzünk! elnevezéssel egy 500 adag elkészítésére alkalmas konyhát és vendéglátóhelyet fejez be az Oltalom Karitatív Egyesület és Budaörsi Olvasókör. 2020 júliusa óta már 6,1 millió Ft-ot gyűjtöttek össze adományokból. Ezzel a műsorral is megköszönik a támogatóknak az önzetlenségüket. A köszönetet művészek tolmácsolják mesteri eszközeikkel: Gerendás Péter, Koncz Zsuzsa, Spiró György, Turczi István. A projekt előrehaladásáról az adományozóknak Iványi Gábor és Tóth Zoltán is beszámol. A műsorvezető Iványi Miklós volt.

2020. november 2. „Reggelizz, mint egy király!” „Csak egy kávé és rohanok!” E két véglet között vannak normális átmenetek is. Sorba vesszük a reggelik lehetséges elemeit.

2020. november 9. Márton libái. Mártont, aki jó ember volt, püspökké akarták avatni a hívei. Ő azonban a libaólban bújt el szerénységből. A libák azonban nagy gágogással jelet adtak a keresőknek, így elárulták Márton búvóhelyét. Legalábbis az egyik legenda szerint ezért lett november 11-e Márton napja és az étele a liba.

2020. november 16. Bécsi konyha. Európa eszik címmel jelent meg az uniós csatlakozásunk alkalmából egy receptgyűjtemény, amely a korabeli 24 tagállamból tartalmaz étel készítési módokat. Juhani Nagy János a kötet szerkesztője, és a Szabad Föld Kiadó gondozásában jelent meg a kiadvány.

2020. november 23. Virtuális utazásra megyünk Belgiumba. Van egy vicc, amely szerint belgák nincsenek csak flamandok és vallonok, de ez egy pesti vicc, amelynek a valóságalapját azonban a Belgiumban megépített autópályák feliratai megerősítenek. A flamandok és vallonok regionálisan különféle módon főznek, és ezt kiolvashatjuk a receptúrákból is.

2020. november 30. A karácsonyi előkészületeket november 30-án már meg kell kezdeni. A kormányzati döntések alapján még a családi összejövetelek is korlátozva lesznek. Ezért készüljünk fel arra, hogy ételeket ajándékozzunk – karácsony előtt – a szeretteinknek, mert kevés lehetőség lesz a személyes találkozásra. Mit főzzünk ajándékként a távollevő családtagjainknak?

2020. december 7. Közeleg a karácsony, azonban addig még vannak hétköznapok is. Az ünnepi főzések előtti közötti két hétben is kell főzni. Betti háziasszony, aki rendszeresen főz. Nagymamájától és szakácskönyvből tanult meg ételt készíteni a családjának.

2020. december 17. Wolf Katival töltünk egy órát. Hallgatjuk a dalait és közben főzünk az édesapjával, Wolf Péterrel.

2020. december 21. A karácsonyt szűkebb körben ünnepelhetjük a járvány miatt, de a finom ételekről nem kell lemondanunk. Lévay Margit a vendégünk.

2020. december 28. Dankó utcában főzünk szilveszterre. A hajléktalanoknak, betegnek, szegény gyerekeknek főzünk 400 adag ételt Budapesten, a VIII. ker Dankó utcában. Szakácsunk Lakatos Ibolya, aki 400 adag ételt főz egy ebédre a rászorultaknak.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok minden vendégünknek és a hallgatóknak:

Kiss Katalin szerkesztő-műsorvezető

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs Rádió Bézs 2020 Magyarország

2020.12.25.
11:08

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Karácsonyi töltött tojás

Járvánnyal sújtott a 2020. év karácsonya. Elmaradnak a hagyományos családi trakták, és helyébe lép az internetes-videós családi köszöntés. Így elmaradnak a hagyományos bevásárlások is, azonban egy hirtelen jött vendégre, vagy egy Duna parti családi találkozóra még kell valami apróságot készíteni. Mint a képen is látható egy kis tányérba elfér egy fél töltött tojás, amelyet magunkkal vihetünk bárhová, és egy kiskanállal még az utcán is megehetjük. A hagyományos töltött tojás úgy készül, hogy a keményre főtt sárgáját kikeverjük mustárral, egy csepp olajjal/vajjal, teszünk hozzá zöldfűszert, esetleg a tetejére kaviárt. A töltött tojást franciasaláta alapra helyezzük.

Egy új töltetéleket ajánlok, rögtön kettő félét is: egy halasat és egy sonkásat.

Mind a két töltelék apróra vágott zöldségekkel (kapia paprika, cukkini, paradicsom), almakockákkal, és zöldfűszerekkel (petrezselyem, kapribogyó) indul. A tonhalas változatba belekeverem a tojássárgáját, mert a tonhal olaját is beleraktam, így nem kell hozzá más kötőanyag. A sonkás változatba a tojássárgája mellé tejfölt is  keverek. Első kóstolásig egyikbe sem teszek sót, bár a bátrabbak egy kis fehérborssal erősíthetik mind a két változatot. A citromcseppeket csak a tálalás előtt hintem a töltött tojásra, hogy a tavasz üdeségét keltsék a fogyasztóban. Kiskanál helyett egy kétszersülttel is kikanalazható.

Jó étvágyat!

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs Ünnepek szakácskönyvből kimaradt 2020 Magyarország

2020.12.25.
09:51

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaörsi Olvasókör: 2020 összegezése

Budaörsi Olvasókör

2020 – A járvány éve

A Budaörsi Olvasókör 2015 óta folyamatosan működik, minden hónapban találkozunk, és egyre több emberhez tudjuk eljuttatni a közösségi kultúra elemeit. Egyre több ember vesz részt közösségi életünkben.

A járvány 2020-ban rányomta bélyegét a művészeti-tudományos és közéleti témájú beszélgetéseinkre: csökkent a személyes találkozók száma és átálltunk az internetes-videós találkozók szervezésére.

2020. januárjában Horváth István diplomata, volt bonni és bécsi nagykövet volt a vendégünk, aki a rendszerváltás külpolitikai feltételeiről beszélgetett velünk. Februárban Kárpáti János külpolitikai szakújságíró volt a vendégünk, akivel az Európai Unió aktuális problémáiról beszélgethettünk. Március 15-én virtuálisan megkoszorúztuk a budaörsi Kossuth szobrot. A Budaörsi Távolvasókör keretében találkoztunk áprilisban Spiró Györggyel és májusban Bokros Lajossal. Májusban elmaradt A Sárkányhajó Fesztivál is. Júniusban Dés László zeneszerző volt a vendégünk az internet útján. Júliusban Székesfehérváron voltunk a helyi olvasókör vendégei, majd a belváros nevezetességeit tekintettük meg. Augusztusban Budapesten a Wekerle munkás-lakótelepet néztük meg Szunyogh Szabolcs vezetésével. Szeptemberben a járvány második hulláma miatt az interneten keresztül beszélgettünk Komáromi Zoltán háziorvossal az egészségügyi rendszer működéséről. Októberben Göncz Árpád emlékestet rendeztünk az interneten. Novemberben Markó Béla költővel és politikussal beszélgettünk versekről, a határon inneni és túli magyarok életéről. Decemberben Kéri László jogász és politológus összegezte számunkra a 2020. év társadalmi, gazdasági és politikai eseményeit.

Köszönjük vendégeinknek, hogy eljöttek a Budaörsi Olvasókörbe!

A Budaörsi Olvasókör tagjai jótékonysági tevékenységet is végeznek. Minden hónap utolsó vasárnapján 140 adag ételt főzünk rászorult családoknak, támogattuk természetbeni adományokkal az Oltalom Karitatív Egyesületet és a FreeSzFE-t. Részt veszünk az Olvassunk és Főzzünk! mozgalomban, és adományokat gyűjtünk a Dankó utcában  épülő 500 adagos főzőhely megépítésben.

Köszönjük a Budaörsi Olvasókör tagjainak az önkéntes munkát és az adományokat!

Köszönjük támogatóinknak a segítő kezet!

Barátsággal: Kiss katalin és Tóth Zoltán

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs Ünnepek olvasókör Budaörsi Olvasókör Budaörsi Napló Budaörsi Városvédő Egyesület 2020 Magyarország

2020.12.14.
17:14

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaörsi Naplóban Kéri László

A Budaörsi Naplóban Borhegyi Éva tollából egy összegző cikk jelent meg Kéri László jogász-politikai elemzővel készült beszélgetésről, amely az interneten került adásba a Budaörsi Olvasókör tagjaival.

https://budaorsinaplo.hu/keri-laszlo-volt-a-budaorsi-olvasokor-vendege/ 

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia Budaörsi Olvasókör Budaörsi Napló Budaörsi Városvédő Egyesület 2020 Magyarország 2022 országgyűlési választás

2020.12.14.
10:28

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Olvasókör és Oltalom

A Budaörsi Olvasókör tagjai 1850 adag ételt főztek a szegényeknek 2020-ban. Karácsonyra ajándékot gyűjtöttek: ruhát, cipőt, játékokat, amelyeket a Dankó utcában Iványi Miklós, a Békásmegyeri templomban Iványi Gábor vett át a gyermekek számára. 2021-ben is főzünk a Budaörsi Olvasókörben!

Szólj hozzá!

Címkék: videó Budaörs Oltalom Karitatív Egyesület Iványi Gábor Budaörsi Olvasókör Budaörsi Városvédő Egyesület 2020 Magyarország Távolvasó Kör

2020.12.12.
18:16

Írta: Dr. Tóth Zoltán

USA Legfelsőbb Bíróság:Trump=9:0

Az USA Legfelsőbb Bíróságához nyújtott be perindítási kérelmet Texas állam igazságügyi minisztere 17 tagállam igazságügyi minisztere nevében, annak érdekében, hogy semmisítsék meg az elnökválasztás eredményét. Az indoklás szerint nem a saját tagállamokben történt választási csalások miatt kívántak pert indítani, hanem más tagállamokban történt csalások miatt. A Legfelsőbb Bíróság 9:0 arányban (egyhangúan) elutasította az indítványt. Azok a bírók is az elutasítást szavazták meg, akiket Trump nevezett ki a legfőbb bírói posztra. Az USA-ban megmaradt a jogállam? Erről a kérdésről készítek beszélgetést 2021. január 21-én, a Civil Rádióban Szimonisz Lászlóval, aki 50 éve USA állampolgár, és az usa mindenkori elnökének személyesen dolgozott. (Az USA új elnökét január 20-án iktatják be hivatába.) Szerkesztő-műsorvezető Tóth Zoltán.

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia USA elnök nemzetközi megfigyelés választópolgár kérdez Budaörsi Olvasókör 2020 Magyarország

süti beállítások módosítása