2024.03.24.
19:00

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaaörsi Lugas étterem 2.

Másodszor voltunk a Budaörsi Lugas Étteremben, és továbbra is jól éreztünk magunkat. A kedves pincér 11 órakor (!) kinyitotta előttünk az ajtót. Láthatólag takarították az elmúlt egy hónapban is az éttermet. A másik pincér már hozta is az étlapot és sorolta a napi ajánlatot. Az első látogatásunkkor is már elégedettek voltunk, így nyugodt lélekkel választunk a napi ajánlaton kívül. A harcsahalászlé leve kellően híg-sűrű, a harcsahús falatkákra vágva (zsír nélkül) nagyon jó volt. A rántott harcsa (tartárt nem kérünk! és nem is kaptunk!) friss volt, a sült krumpli zsírmentes. A halászlét és a rántott harcsát egyszerre kértük kihozni, és: egyszerre hozták ki!  Éljen! Ekkor következett a nagy próba. Kértünk egy adag túróscsuszát. Akkora adagot kaptunk, hogy meg kellett kérjük a pincért, hogy csomagolja be, és hazavisszük.

Miközben hazafelé vittük a vacsorát, akkor gondoltam egy fontos újításra. Mivel az étlapon „Gyermekmenü” is szerepel, miért nincs az étlapon „Idősek menü”-je?! Nem a pénzt sajnálom egy ilyen menüre, hanem nem szeretem kétszer egymásután ugyanazt a meleg ételt enni, befagyasztani pedig semmiképpen.

A világban már két megoldást is ettem a kisétkűek problémájának a megoldására: az USA-ban és Kanadában a gyorsétkezdékben, az olcsóbb vendéglőkben az ételek árát súlyban mérik: aki a megjelölt ételekből csak 0,1 kg súlyút szed a szabvány tányérnyájára az annyit fizet. Aki 1 kg súlyút szed, az 10x annyit. A kínai megoldás más: aki „kicit” kér az az ár 70%-át, aki nagyot, az 100%-ot fizet. E két megoldásnak nagy előnye, hogy nem kell kétszer egymásután ugyanazt enni, és cipelni a kajás zacskót egész nap magaddal, mire hazaérsz. A legrosszabb megoldás a magyar nyugdíjasoké! Vesznek 1 kg savanyú káposztát és 1 kg tarját, és egy hétig eszik a fridzsiderből a székelykáposztát.

Visszakanyarodva Budaörsi Lugasra: a legutóbbi Fb bejegyzésem után meglepve láttam, hogy a Budaörsi Rózsakert beleírta magát a Lugasról szóló írásomba! (Meglepődtem, de nem csodálkoztam. Manapság minden megeshet, még a kukta is!) Sok munkával, de sikerült kitörölnöm az agresszort az Fb oldalam bejegyzéséből. Ez is a Budaörsi Lugast dicséri, hogy mások bepofántlankodnak a róluk szóló cikkbe! (Vagy ugyanaz a tulajdonos, aki sunnyogva dicsérgeti a leromlott éttermét? Az is lehet, hogy bérelt 3. személy disznóz a rozsosban?!)

Teszünk egy harmadik próbát is a Budaörsi Lugasban.

 

komment

Címkék: Budaörs 2024 Magyarország

2024.03.22.
18:01

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kamarás István: Európa vallási/egyházi térképe

2024-04-01 20 óra Civil Rádió Olvasókörének a vendége Kamarás István vallásszociológus. Az Európa vallási/egyházi térképe c. műsorunk része az Európai Unió c. sorozatunknak, amelyben eddig a sajtószabadságról (Vicsek Ferenc), a gazdaságról (Inotai András), a külpolitikáról (Ara-Kovács Attila) és az „alapító atyákról” hallgathattunk meg előadásokat. Kamarás István a vallás és az egyház fogalmának a különbségéről, a vallási-földrajzi határvonalakról, a vallási tartalmi különbségekről, az állam és az egyház szétválasztásáról – ismételt összefonódásáról mondja el tudományos véleményét. Szerkesztő-műsorvezető Tóth Zoltán.

komment

Címkék: videó Európai Unió Civil Rádió 2024 Magyarország

2024.03.22.
14:56

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Bolgár György: Hazugságvizsgáló

 

A másik galaxis hete

 

          Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádiónak az európai csúcsról), hogy úgy érzi magát Brüsszelben, mintha egy másik galaxisba érkezett volna. Magyarországon ugyanis higgadt, nyugodt gondolkodás zajlik, míg Brüsszelben úgy beszélnek a vezetők, mint akik saját háborújukat vívják az oroszokkal.

 

          Ezzel szemben a tény az, hogy sem Brüsszelben, sem az unióban nincs, Magyarországon viszont majdnem két éve van érvényben úgynevezett háborús veszélyhelyzet, ami felhatalmazást ad a kormánynak lényegében bármilyen intézkedésre, akár az alapvető jogok korlátozására is. Kérdezem én (de persze hiába): akkor ki is az, aki háborúban áll? És melyik galaxisban?

           Azt állította Orbán (ugyanott), hogy Európában a baloldali politikusok masíroznak bele egy háborúba, amely eredetileg egy lokális konfliktus, „egy helyi ügy volt, valahol Donyeck külsőn”.

 

          Ezzel szemben a tény az, hogy nem baloldali politikusok, nem masíroznak bele a háborúba, és a háború nem lokális konfliktus volt már a kezdet kezdetén sem. Egyrészt a magyar és részben a szlovák kormány kivételével minden, többnyire jobboldali vezetésű uniós ország kiáll Ukrajna mellett, másrészt az Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen sem baloldali, hanem jobboldali politikus, ugyanakkor sem ő, sem mások nem akarnak belemasírozni a háborúba, még a szintén nem baloldali Macron francia elnök sem, aki csak arról beszélt, hogy nem lehet a jövőben kizárni akár nyugati katonák ukrajnai jelenlétét sem. Harmadrészt pedig az Orbán szerint Donyeck külsőn kirobbant lokális konfliktus a Krím félsziget elfoglalásával együtt annyira nem volt helyi ügy, hogy a Nyugat Macron és Merkel személyes közreműködésével próbálta megállítani az orosz agressziót a minszki megállapodással. Nem sikerült. Ugyanis nem Európa, hanem Oroszország masírozott és masírozik tovább a háborúban. A magyar miniszterelnök pedig gratulált a masírozó Putyinnak újraválasztásához. Gratulálunk.

           Azt állította ezen kívül Orbán Viktor, hogy a háború elején Németország még nem akart emberi élet kioltására alkalmas felszerelést küldeni Ukrajnának, például sisakokat ajánlottak, most pedig már olyan rakétarendszereket adnának, amivel Moszkváig is el lehet lőni.

 

          Ezzel szemben a tény az, hogy Németország nem az orosz támadás után ajánlott ötezer sisakot az ukrán hadseregnek, hanem egy hónappal előtte, majd az orosz agresszió megindulása után két nappal azonnal fegyvereket ajánlott fel. Taurus cirkálórakétákat viszont a német kormány továbbra sem szállít Ukrajnának. Ők nyílt sisakkal harcolnak a békéért, ellentétben Orbánnal.   

           Azt állította továbbá a miniszterelnök (a magyar baloldalról), hogy az unióból és Amerikából „megvették őket kilóra, ahogy a kocsmaasztal mellett mondaná két, egymással beszélgető magyar”.

 

Ezzel szemben a tény az, hogy ezt nem két, egymással beszélgető magyar mondja a kocsmaasztalnál, hanem a Rogán-művek szerkesztésében a CÖF plakátjai szerte az országban, valamint maga a miniszterelnök, aki ezek szerint szintén beáll papagájnak a propaganda-kommandóba. Hacsak be nem ült a kocsmába fülelni.

 

 

komment

Címkék: kormánypárt Bolgár György 2024 Magyarország

2024.03.19.
16:22

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kiss Katalin: Húsvét előtt 2024

2024-03-22 13 óra Rádió Bézs az interneten. Egy hét múlva húsvét, itt az ideje a húsvéti menü tervezésének és a próba főzéseknek. A vendéglista alapján előre tudjuk, hogy a vendégek közül ki mit nem eszik, ki kér cukor vagy glutén mentes ételt: így nem hibázhatunk a menü összeállításakor. A tervezésnél három féle ételsorral készülhetünk: magyaros, böjti és vegetáriánus. Döntést igényel a terítés módja is: ültetett étkezést vagy svédasztalos módszert választunk-e? A próbafőzésre gombát, afrikai harcsát és sült zöldséget készítünk 3-3 féle módon. A húsvét kedvenc tésztája a fánk, amelyet most nem olajban, hanem tepsiben sütünk meg. A juhtúrónak most van szezonja, mert most születtek meg a bárányok! Aki nem szereti a juhtúrót, annak kínálhatunk brindzát is!

komment

Címkék: Rádió Bézs szakácskönyvből kimaradt Budaörsi Olvasókör Kiss Katalin 2024 Magyarország

2024.03.09.
23:20

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Spiró György: Szappanopera

Spiró György: Szappanopera

Javaslom, hogy menjenek el a 6szín-be (Budapest, Jókai u. 6) és nézzék meg a Fórum színház előadását! Spiró remek egyfelvonásosa emlékezetes marad minden nézőnek: vagy a megrendülés, vagy az ellenérzés miatt. Ez a dráma elevenébe vág mindenkinek, aki túllép az eszik/iszik-dolgozik-dugik-alszik szintjén, és valami újat akar megtudni önmagáról és a világról.

A hivatalos színházi ismertető szerint ez a színdarab felvonultatja a XX. századi magyar történelmet. Valószínűleg a hivatalos ismertető írója nem nézte meg (nem olvasta) Spiró drámáját. A szerző a XXI. század első 3 évtizedét is megírta, sőt van mondanivalója az elkövetkező évtizedekre is. Jóslás lenne Spirót Shakespeare-Moliere mondanivalójának 500-300 éves tartósságához hasonlítani, de ezt a mondatot csak a kortárs lét szűk horizontja szorítja korlátok közé.

A keresztény egyházak (különösen a római katolikus) összességében ma is elhallgatja azt a tényt, hogy Jézus Krisztus zsidónak született és célja a zsidó egyház megreformálása volt. Spiró drámájának a hőse ezt a nyitó kérdést teszi fel a másik főszereplőnek: „Honnét tudja, hogy zsidó vagyok?” A válasz gyengécske: „Szerepel ebben a listában!” Sokcélú listák ma is készülnek, és a regnáló hatalom – az ellenőrzés minden lehetősége nélkül bárkit, bármilyen listára felvehet.

A népirtás bűnét Nürnberg óta személyre szabva is lehet büntetni. De az elpusztítottak bocsánatát lehet-e megváltani pénzzel az utódoknál, az örökösöknél?! Vannak, akik örömmel veszik a kézpénzt, és vannak akik mereven elutasítják a 30 ezüstöt. A hatalom bármilyen emberi-társadalmi katasztrófát (járvány, háború stb.) képes a saját (személyes-családi) anyagi hasznára fordítani.

A drámaíró után következik a dramaturg Spiró: az átfogó, nagyívű konfliktusokat lerántja a földre. Hétköznapi életünkben ugyanezen problémákkal küzdünk meg a kisebb közösségek szintjén: egy kereskedelmi-biztosítási ügynök lehet-e profit érdekelt - szédelgő-feldicsérő - az ügyfél kárára?

Sőt, a szerző még mélyebbre vág a lelkiismeretünkbe: Képesek vagyunk-e gyermekeinknek a világjobbító elveinket átadni, vagy a gonoszság elsodorja őket is?!... és magunkra maradunk.

A katarzist az váltja ki a nézőkből, amikor feltör a lelkekből az „aha” érzés: a személyes élettapasztalataink megegyeznek Spiró György általános társadalom-rajzával?!

A Szappanopera cím duplafenekű. Hogy mit jelent a tv műsor sorozat megnevezés mellett, azt a másik jelentést megtudják, ha megnézik a színdarabot.

A színházhoz a szerzőn túl hozzátartoznak a színészek, a rendező, a segítők. Köszönet nekik, hogy megnézhettük a színdarabot. A nézők tapsa nekik is szólt!

Budaörsi Olvasókör

 

komment

Címkék: filmszínházirodalom Budaörsi Olvasókör Ünnepi beszélyek 2024 Magyarország

2024.03.05.
18:42

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kiss Katalin: Öt órai tea

2024-03-08 13 óra Rádió Bézs az interneten. A tea mint ital „felfedezése” Kínában történt, de világhódító útját a brit birodalom segítette. Az angol tea az életforma részére vált, különösen az ötórai tea, amely családi, társadalmi szertartássá lett. Magyarországon a polgári szórakozás (plusz pezsgő és tánc) fontos eleme volt. Japánban a kulturális ágazatok mellett a „tea művészet” kifinomultságával kiemelkedő helyet foglalt el az elit világában. Az orosz, a dél-kelet ázsiai fekete teák mellett sokan kedvelik a gyümölcs teákat, mert nem tartalmaznak koffeint. Ellátogatunk Londonba egy elegáns teázóba, ahol érlelt marhahúst is vásárolhatunk, majd megtudjuk, hogy mit jelent az angol uborkás szendvics. A magyar tea mellé kaphatunk aprósütemény recepteket, amelyek otthon mi is elkészíthetünk családtagjainknak, barátainknak egy csésze tea mellé.

 

komment

Címkék: videó Rádió Bézs szakácskönyvből kimaradt Budaörsi Olvasókör Kiss Katalin 2024 Magyarország

2024.02.27.
17:59

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Budaörsi Lugas vendéglő egy hétvégén

Budaörs Lugas étterem

Budaörsön „Lugas” néven nyílt meg - a korábbi Oliva helyén - egy új vendéglő. Facebook

Vasárnap délben – próba-szerencse alapon - benyitottunk a vendéglőbe, ahol első vendégek voltunk. Rend, tisztaság, ajtót nyitó pincér, étlap azonnal. Mivel a vendéglő magyarosnak nevezi magát, ezért a feleségem harcsa halászlével, magam szűz csíkok csípős nokedlivel próbálkoztunk. Az előitalokat hűtött pohárban hozták, és nem kellett sokat várnunk az ételre se. (Ja, ekkor még mindig mi voltunk „A vendégek”.) A szűz csíkok valóban szűzpecsenyéből készültek, magas hőfokon pirítva. A nokedli csípős lecsóval készült, számomra ez újdonság volt, és finom. Kis zöldség díszítések jól mutattak a tányéron. A harcsa valóban harcsa volt, a halászlé passzírozott egy kissé, szálkamentes, a kenyér friss, és hoztak mellé kétféle erőpaprikát. Nem ettünk desszertet és nem ittunk kávét, a nagyadag étel maradékát szó nélkül becsomagolták, és gyorsan hozták a számlát. Nem volt a számlában szerviz díj, így adtam 10%-ot, mert egy tisztes családi-polgári vendéglő nyílt meg Budaörsön.

Szóvá kell tennem azt az újabb szokást, hogy egyes gyorséttermekben, sőt néhány utcán át árusító helyen is, ahol előre kell kifizetni az ételt, hogy az orrod elé tolnak egy kütyüt: hány % borravalót tehetnek a számlához?! A szolgáltatás előtt kötelezettséget kell vállalnod a borravaló mértékére?! Igen, ez a társadalmi romlás újabb jelensége, amely mély megvetését jelenti a fogyasztónak. Szerencsére a Budaörsi Lugas nem ilyen, ezért bátran ajánlom hétvégi programra.

komment

Címkék: Budaörs szakácskönyvből kimaradt 2024 Magyarország

2024.02.21.
17:35

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász: Hogyan távozzunk?!

20240226 Civil Karsai Dániel Hogyan távozzunk?

„Hogyan megyünk el? Hogyan menjünk el?!” című műsorsorozatban a halál kérdésével foglalkozunk. A sorozat szakértői voltak eddig: a Hospice Alapítvány önkéntesei, Huncik Péter pszichiáter, Iványi Miklós lelkész, Kende Péter ügyvéd. A Civil Rádió Olvasókörének mai vendége Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász. A fiatalember gyógyíthatatlan beteg, de nem kíván önkézzel véget vetni az életének, és a kórházi elfekvőben sem akarja bevégezni életét. Alkotmányjogászként egy humánus életvéget szeretne, amelyhez más/ok segítségére van szüksége, mert teljesen mozgásképtelen. Sok hasonló sorstársa van. A magyar törvények azonban súlyos büntetéssel fenyegetik az esetleges segítőket. Dr. Karsai népszavazást kezdeményezett, „helyre zökkenteni az időt”, de Nemzeti Választási Bizottság alkotmányértelmezése szerint ez tilos, és elutasította a népszavazás lehetőségét. (Az ügy jelenleg a Kúriánál parkol.) Karsai Dániel meghallgatást kért és kapott az időközben lemondott köztársasági elnöknél, hogy részesítse kegyelemben a segítőket, ha nem változik a jogszabály, de a lemondás miatt ez az ügy elakadt. Dr. Karsai az új elnöknél ismét meghallgatást fog kérni sorstársai esetleges segítői érdekében. Alkotmányjogászként garanciákkal kívánja védeni az eljárás tisztaságát, hogy mohó örökösöktől megvédhető legyen a gyógyíthatatlan beteg. A beszélgetés végén Dr. Karsai Dániel megköszönte az interjút, mert alkotmányjogi kérdésekkel való foglalkozásra adott lehetőséget neki a Civil Rádió Olvasóköre, és délután focimeccset néz, majd könyvet fog olvasni.

komment

Címkék: videó Civil Rádió 2024 Magyarország Hogyan haljunk meg?

2024.02.21.
16:02

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kiss Katalin: Előételek és desszertek

2024-02-23 13 óra Előételek és desszertek receptjeit osztjuk meg a hallgatókkal. Ugyanaz az étel besorolható mind a két kategóriába, pl. a sajtos roló és a sajtkrémes piskóta minden helyen jól érzi magát. A rolót általában a cukrászdában vagy a péknél szoktuk vásárolni, bár rendkívül egyszerű (és sokkal olcsóbb), ha magunk készítjük el. A roló legfontosabb része a leveles tészta „csőre sütése”, amely második alkalommal már rutinná válik. Tölteléknek készíthetünk sajtost, házi krémest, húsost vagy zöldségest. A piskótatészta négyféle elkészítése is rendkívül egyszerű, és a tölteléke szerint lehet gyümölcsös, dupla csokis, sajtkrémes vagy aszalt szilvás. A kisméretű lakásban nagy létszámú vendégséget is lehet rendezni, ha svédasztalos menüt készítünk. Megismerkedhetünk a műsorban a húsfélék, a zöldségek, és köretek elkészítési és tálalási módjaival.

komment

Címkék: videó Rádió Bézs szakácskönyvből kimaradt Budaörsi Olvasókör Kiss Katalin 2024 Magyarország

2024.02.13.
22:00

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Boros Péterné: A nők a fakanáltól a parlamentig

·      A Civil Rádió vendége Boros Péterné az MKKSZ szakszervezet elnöke. A kérdéseket Tóth Zoltán fogalmazta meg számára.

HoHogyan lehet egy nő, egy családanya vezető egy munkahelyen?

·       Milyen egyenlőségi hátrányokkal kell egy nőnek megküzdeni?

·       Mennyivel kevesebb bért kapnak a nők azonos képesítés és teljesítmény mellett?

·       Lehet-e küzdeni a női egyenjogúságért, ha a nők nem küzdenek érte?

·       Hogyan ismerjük meg a nők hátrányait az életben?

·       Lehet-e pártok nélkül küzdeni a női egyenjogúságáért?

komment

Címkék: videó Civil Rádió Feminizmus MKKSZ Budaörsi Olvasókör

süti beállítások módosítása