2019.08.19.
20:00

Írta: Dr. Tóth Zoltán

2019. augusztus 20: ünnepelünk

 Mit ünnepeljünk augusztus 20-án?

 Már megértem 66 augusztus 20-át, és nyugodtan válaszolom meg a költői kérdést: változó okok miatt ünnepeljük a családommal ezt a napot.

 Könnyű dolog úgy ünnepelni egy napot, hogy munkaszüneti nap is van hozzá; az én életemben eddig még augusztus 20 mindig munkaszüneti nap volt. (Ki tudja mi lesz jövőre a munkaszüneti nappal?)

 Könnyű dolog úgy ünnepelni, hogy a család is ünnepnek tekinti azt a napot! (Azért ez ritkán van!)

 Nem ünneplünk olyan munkaszüneti napon, amely családunk nézeteivel, családi szokásainkkal ellentétes tartalmú alapokon nyugszik.

 Ünnepnapnak tekintünk - munkaszünet nélkül is - minden olyan alkalmat, amelyen családtagunk iránti örömünket, megbecsülésünket fejezhetjük ki. Sőt, ünnepnap az is amikor a családon túlnyúló nagyobb közösséggel fejezhetjük ki egyetértésünket és szolidaritásunkat!

 Az ünnepet akkor tudjuk megélni, ha megszervezzük saját magunknak, családunknak, barátainknak, egy nagyobb közösségnek. Az ünnepnap nem attól ünnep, ha politikusok távoli tribünről integetnek a népnek, a templomi körmeneten a pap után kullognak, televíziókban szenteskednek és átírják a történelmi múltunkat. Magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy az ünnepet megélhessük és átélhessük személyesen.

 A saját ünnep elsődleges kelléke az azonosulás, a szolidaritás értékének a felmutatása a velünk együtt ünneplők számára. Ennek végtelen sok formája lehet: vers, ének, tánc, sőt, még akár (rövid) ünnepi beszéd is.

 A saját ünnep elengedhetetlen kelléke a közös élménynek a közös fogyasztási része (evés, ivás), amely nem szavakkal, hanem a természetes emberi igények elismerésével közösen zajlik.

 A politikai ünnepek leggyalázatosabb formája, hogy a nép meghallgathatja a politikai beszédeket, majd a kivételezettek - az adófizetők pénzén - mulatoznak, a népet elküldik … a búcsúba. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe Charles Dickens: Két város regénye[i]  c. művét. Pontos elemzését adja a társadalom végzetes kettészakadásának következményeiről: a Basteille-t nem a szavazatok ereje rombolta le.

 Mit ünneplek én és családom augusztus 20-án?

 Az államalapítás ünnepét: történelmi emlékezetünket.

 Az Alkotmány ünnepét: családunk társadalmi felemelkedésének a kezdetét.

 Az új kenyér ünnepét: unokáink jövőjébe vetett bizodalmunkat.

 2019. augusztus 20-án ott leszünk az ünnepségen Budaörsön.

 Mások más miatt ünnepelnek?! Sajnáljuk azokat, akik nem találják meg saját okukat az ünneplésre. (Azoknak legalább van egy fizetett munkaszüneti napjuk).


komment

Címkék: demokrácia Budaörs Ünnepek Alkotmány Alaptörvény Unokáimnak Két kor gyermeke Emberi kérdések 2019 Magyarország Budaörsi Olvasókör

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr7915015996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása