2016.02.23.
12:02

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Reggeli, tízórai, előétel: szardínia

 

Szardínia

 

Mindig azt hittem, hogy a szardella még növésben levő szardínia. A Wikipédia világosított fel, hogy két különböző halfajtáról van szó, csupán hasonlítanak a halfajták egymásra. Az ízük is nagyon hasonló, mert általában konzerválják ezeket a snecire hasonlító halacskákat. Mióta megokosodtam, azóta egyszer megkóstoltam a szardellát és a szardíniát is eredetben, nyersen, és azt kell mondanom, hogy mind a két hal és illatmentes frissen, ízük és illatuk a tartósítástól lesz. A szardellát általában sóban vagy sóval tartósítják, míg a szardíniát általában olajjal. Ha friss szardellát vagy szardíniát akarunk enni, akkor utazzunk minimum tenger, még inkább óceán partra, vagy méregdrágán vehetjük a repülőgépen importáló halárustól.

 

Mire jó a szardínia? Elsődlegesen fogyókúrára, mert nagyon könnyen lehet belőle keveset enni! A hal önmagában is egészséges étel, mert nem terheli a gyomrot. Másodlagosan azért jó a szardínia, mert olyan ízű lesz, amilyenné magunk tesszük. Én például nyers hagymát és paradicsomot tettem alá, ás a tetejére pár pötty mustárt. Fekete kenyér (magos rozskenyér) alapra helyeztem az egészet. Harmadjára azért jó, mert elkészítési ideje 2 perc: egy perc, amig kinyitom a konzervet,  kenyérszeletre már jöhet a hagymás paradicsom és 2 halacska. Pötty-pötty mustár és már készen is van a reggeli, a tízórai, vagy előétel!

 

Jóétvágyat! www.radibezs.hu

 

komment

Címkék: szakácskönyv Rádió Bézs 2016 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr568413086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.