2015.08.12.
09:03

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Mi a különbség a közfoglalkoztatás és a közmunka között?

 

Mi különbség a közfoglalkoztatás és közmunka között? Az első fogalom mögött 2005-ös, a második mögött 2010-es kormány- és pártpolitika áll.

Szakmailag nincs különbség a szocialista kezdeményezésű közfoglalkoztatási program[i] és fideszes közmunka program[ii] között. Aki nem hiszi, az járjon utána a lábjegyzeteknek.

A szocialista és fideszes kezdeményezés szakmai lényege ugyanaz: munkanélküliek számára pénzügyi támogatás nyújtása – konkrét munkavégzés alapján – az önkormányzat szervezésében állami finanszírozásból.

A fordulat az Alkotmánybíróság azon korábbi döntésével való szembefordulást jelentette, hogy a „segély nem köthető munkavégzési feltételhez”. Időben elsőként a szocialisták, majd egy ciklus (4 év) után a fideszesek ellene fordultak az Alkotmánybíróság korábbi politikai – nem szakmai - jellegű döntésének. A költségvetési szűkösségből, továbbá a munkanélküliséget a munkátlanság társadalmilag és pszichológiailag romboló hatásait gyógyítandó módszerként gondolták kialakítani az új állami eszközt a különböző politikai színű kormányok.

Ellentététes politikai és társadalmi célok álltak az azonos szakmai indíttatású jogszabályok mögött. A szocialisták a közfoglalkoztatással a hátrányos helyzetű kistérségek (pl. Borsod, Szabolcs, Baranya, Zala megyéken belül) teljes munkanélküliséggel sújtott községi lakosságát akarta közmunkához és ezáltal jövedelemhez juttatni. Fidesz nyilvánossá tett célja - ezen deklarált célon túlmenően - a kis- és középvállalkozások (magyarán a privátcégek) olcsó munkaerővel való ellátása volt. A Fidesz az első perctől kezdve jogszabályilag azt deklarálta, hogy a saját klientúrájának a cégei állami pénzből, önkormányzati szervezésben, közmunkásokat kapnak, akik magánhasznot termelnek az érdemdúsak cégei számára.

A szakmaiság álarca mögött a fideszesek kiterjesztették új területekre is a közmunkát[iii], amely már nyilvánvalóan az értelmiségiek legyalázását szolgálta: a kulturális szolgáltatásokra kiterjesztették akaratukat: aki eddig közszolgálati munkaviszonyban volt, az lehet közmunkás. A szavak hasonlósága megtévesztő lehet a politikában járatlan emberek számára. De, aki tegnapig közalkalmazott volt, mától pedig a polgármester döntése alapján közmunkás, abba az emberbe belevág a menkő! Itt már mindent lehet?

Ne legyünk szemérmesek a fideszesek társadalmi-politikai titkos céljainak a nyilvánosságra hozásában: 1,4 millió szavazó áll a saját oldalukon, akik gazdagok, hatalmasok, a másik oldalon megelégszenek 6 millió közmunkással, akik nem mennek el szavazni. A maradék 600 ezer ellenszavazó pedig nyugodtan igazolhatja a külföldiek számára, hogy szabad a választás: 5 ellenzéki párt közül bármelyikre szavazhatnak.


 

 

komment

Címkék: pártok kormánypárt MSZP Népszava 2015 Magyarország Mi a különbség?

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr187700402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.