2015.06.15.
16:51

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Nyitnikék pince 2014-ben: Hosszú Lánykérés

A Nyitnikék pince 2014 évi borai között találkoztam a Hosszú Lánykérés fantázianevű borral. Nosza, azonnal ráugrottam az internetre, hogy mit is jelenthet az, hogy Hosszú Lánykérés. Lánykérés ügyben 1 millió 200 ezer találat volt, azonban „hosszú” egy sem. A lánykérés özönből néhány kiragadott példa: tengerparton, lesiklópályán, helikopteren, búvárkodás közben, apróhirdetésben, sőt még extrémebb körülmények között is, amelyet nem bír el a nyomdafesték…

Ha borról van szó, akkor szűkítsük az internetes keresés körét: bor és lánykérés. Itt is van néhány ötlet, de túl hétköznapiak a felvetések: lánykérés előtt igyál bort, lánykéréshez vegyél bort. Távolabbi találat, amely a lánykérés utánra okoskodik: borban az igazság, borban a vigasz…

Vissza a palackhoz! A már szokásos kellemes címke-dizájn, decens színek, szép betűtípus, érthető mondatok és egy rövid lényegkiemelés: muskotály és szürkebarát házasítás! A muskotályt muscat ottonel szőlő adja, a szürkebarát szőlőből száraz(!) szürkebarát bor lesz. Kétféle szőlőből és kétféle borból egy féle jó bor lesz! Helymeghatározásként a címkén Budaörs – Badacsony szerepel.

Összességében: igazi női bor!

A női borról már írtam egyszer, és azóta a véleményem szofisztikáltabb lett.

http://tothzoltan.blog.hu/2014/10/01/noi_bor

Mi jellemzi a női bort? Elsőre: az illata édes, a korty száraz. Másodjára: a fehérbornak nevezzük, de színe inkább a bézsbe hajlik. Harmadjára: könnyen a fejedbe száll, de utóhatása hosszújáratú. Negyedjére: átlátszónak tűnik, de megtöri a fényt a pohárban. Ötödjére: könnyednek ígérkezik, de tartósan leköti a figyelmedet. Hatodjára: könnyedén megnevettet, de a végén az nevet, aki utoljára nevet.

Hetedjére: A hetedik Te magad légy[i]!

Miután nem sikerült ezzel a női bor jellemzők felsorolásával sem megfejteni a „hosszú” lánykérés titkát, így a művészetek felé kellett fordulnom. Könnyedén adta magát az internetes képkereső, amely a bor – Bacchus – bacchánsnő összefüggést egy képre fókuszálta, amely a Szépművészeti Múzeumban alkalmanként látható[ii]. A bor általános fogyasztására utal Poussin olajfestményének bal oldala, amely egy gyermek (Ámor?) ibrikjébe egy anyányi hölgy szőlőlevet csepegtet. A kép közepén férfiak örülnek egymásnak és bornak, majd a majd ugyanezt teszik hölgyekkel a bor utóhatása alatt a jobboldali képmezőben.

Hahó! A „hosszú” lánykérés időbeliséget jelenthet? A szőlőcseppektől a beteljesülésig?! Lehetséges opció ez a megfejtés is! A rövid és hosszú lánykérésnek egyaránt (bor)házasítás a vége?!

József Attilát olvasva, Hobót hallgatva, barokk Poussin képeket nézegetve, valóban hosszúra nyúlik a lánykérés.

A bor Szigeti Andrea munkája. Köszönjük!

 

 

 

 

komment

Címkék: szakácskönyv Budaörs Bor 2014 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr147546558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.