2015.04.26.
05:04

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Politikusok és közbeszerzések: tisztelet a kivételnek

Mottó: „Győzni akkor kell a tenderen, mielőtt kiírják!” ( Névtelen belügyi vezető)

 A politikusok általában visszaélnek az állami hatalommal, és az adófizetők pénzével (adóval). Nyugodtam írjuk le sok-sok egyetemi tanári nyitómondatot: „Már a görögök is….”

A rendszerváltás előtti korrupció döntően fogyasztási cikkek megszerzésére irányult. Kornai Jánostól és Hankiss Elemértől tudjuk, hogy a fogyasztási oldalról korlátozott „hiánygazdaság” azt eredményezte, hogy a magát kiváltságosnak tekintő politikai elit, a pozícióit kihasználva elsődlegesen az élvezeti cikkek, szabadidős programok, a kulináris, a vadászati (és azzal összekötött szexuális) élvezetek terén igyekeztek a tiltott gyümölcsökre szert tenni. A 70-es évek slágere a gyermek felvétele az egyetemre, és a nyugati utazás – belügyileg engedélyezett - lehetősége volt. A kivételes lehetőségeket a tanácsi bérlakás, a soron kívüli személygépkocsi kiutalás (Zsiguli), és a balatoni telek (max. 200 négyzetméter) bérlete, majd megvásárlása jelentette.

A rendszerváltás (1989), majd a 2010 után uralgó politikusok – tisztelet a kevés kivételnek - minden korábbi mértéket képesek meghaladni: az adófizetők pénzéből az utolsó hajléktalan forintot is képesek kifacsarni. A közvélemény előtt azonban szűznek akarnak mutatkozni. Midőn minden sarki kurva stricijének a szerepét marják el, a kuplerájban a madám szerepére törnek, és bordély tulajdonosaként az új lány kipróbálási jogát is maguknak követelik.

A szűzként való társadalmi megjelenést a politikusokra a demokrácia intézményrendszere kényszeríti rá. Diktatúrában lehet korruptnak lenni, lehetséges kliensként (udvari szállítóként) páváskodni, büszkén lehet viselni „a diktátor országos barátja vagyok” címet és kitűntetést. A diktatúrában jövedelmező szerep az „Én csak a főnök s…gét nyalom, de az enyémet sokan nyalhatjátok!” magatartás típus. Sőt, a családban közvetlen sikereket lehet aratni, és kit érdekel a gyermekek, az unokák megvetése, amikor külföldi egyetemeken tanulhatnak!

A piacgazdaság és az állam helytelen összeillesztése, a társadalmi szolidaritás gondolatának az egybehangzó elvetése eredményezi azt, hogy a kormánypártok kizárólag saját kiválasztott társadalmi csoportjaik meggazdagodásában, az ellenzéki politikusok személyes és családi körük túlélésében érdekeltek. A magyar államban kb. 1,4 millió ember érdekelt az Orbán rendszer fenntartásában: ők azok, akik egzisztenciálisan függnek a Fidesz kormánypárti politikusaitól. A maradék 8,5 millió ember akarhatna mást, de még nem képesek megtalálni saját társadalmi-gazdasági-politikai alternatívájukat felmutatni képes pártokat. Azt tudja a 8,5 millió ember, hogy jobban akarna élni, de nincs olyan párt, amely felmutatná ennek a módját számukra.

Jelenleg a Fidesz anyagi-erkölcsi függőségben élő emberek uralkodnak, ennek megváltozásáig nincs remény a változásokra.

Honnét vannak azok a pénzek (az adófizetők pénzei), amelyek biztosítják a Fidesz 1,4 millió szavazójának az átlag fölötti megélhetését? A forrás a közbeszerzések rendszere, az állami fogyasztás árának a magánzsebekbe való átforgatása.

Értékhatár alatt

Az un. értékhatár alatti közbeszerzések lényege, hogy 25 millió Ft alatti közbeszerzés nem minősül jogilag közbeszerzésének. Gyakorlatilag nem kell nyilvánosságra hozni a megvásárolt termékeket szállító cég vagy a magánszemély nevét. A szakmai zsargonban ezt a módszert WC papír beszerzésnek nevezik. Azonban a költségvetési szerv vezetője, aki egy kisvállalkozónál ennyi pénzt elkölt, az számíthat, és sokan számítanak is (!) „barátságos” támogatásra. Az értékhatár alatti üggyel azonos elbírálásra számíthatnak az ügyvédi irodák és az építési tervező cégek, hivatkozva „bizalmi viszonyra”. Az értékhatár alatti beszerzésekkel kevés pénzt lehet zsebre tenni, de a tömegességével általánossá teszi az érintettek részéről a korrupció elfogadottságát.

Utazzunk külföldre!

A korrupciónak a külföldi utazással való megvalósítása jelenleg általános a magyar államban. A máz, amivel álcázzák a korrupciót, annak mindig szakmai tanulás az elfedője: az orvosok, gyógyszerészek mindig szakmai konferenciára utaznak, a közlekedési beruházók mindig a hatékony megoldásokat tanulhatják külföldi nagyvárosokban, a köztisztviselők vezetői informatikai fejlesztések mélyülhetnek el. Nagy politikusok nemzetbiztonsági okokra is hivatkozhatnak a kéjutazásaik álcázására. Az alacsonyabb beosztású állami alkalmazottak általában szingliként utaznak a beszállítók költségére, de munkaidőben, míg a vezetők és a politikusok jelmondata: „Első osztályon repülünk, 5 csillagos szállodában lakunk, és megvetéssel nézzük a szállodai kurvákat!”

Egyszerűen készpénz

Primitív, de hatékony módszere a közbeszerzések korrupciójának. A döntésre jogosult személy a beosztottjait egy meghatározott győztes kihirdetésére kényszeríti (ösztönzi, presszionálja, utasítja, visszaél hatalmi pozíciójával, előléptetésben kecsegtet, stb.), és a győztes pályázótól készpénzt (ingatlant, részvényt, hitelt, stb.) követel ki: 5, 10, 15 vagy 20%. És meg is kapja.

Pótmunka

A legolcsóbb ajánlatra kiírt pályázatra az egyik cég mélyen a piaci (megvalósíthatósági) ár alatt tesz ajánlatot, és nyer. Majd a szerződéskötés után a pályázat kiírójával együtt többször is módosítják a szerződést „pótmunka” címén. A pótmunkához persze pótpénz is jár, így sikerül a megvalósításhoz szükséges összeget elérni, sőt, egy végső pótmunkával túlhaladni. A vesztes cégek meg nézhetnek az ügyre, mint ló a mozijegyre.

Műszaki előírások

A közvélemény megtévesztésnek könnyű módszere a közbeszerzési eljárások műszaki követelményeinek az előírása teljesítési feltételként: „Az a cég előnyt élvez a közbeszerzésben, amely képes 43000 mm féltengelyek közötti távolságot bizonyítani.” A szűk szakmai réteg kivételével senki nem érti, hogy miről van szó, azonban az a cég, aki ezt az előírást teljesíteni tudja, már a közbeszerzés kiírása után tudja, hogy csak ő nyerhet. Egy előre megbeszélt cégtől így könnyű az előre kialkudott számú, mélyen csökkentett (akciós) áron gépjárművekhez hozzájutni egyes politikusoknak vagy hozzátartozóinak.

Pénzügyi előírások

A pályázatban a kiíró egy majdani győztes vállalat pénzügyi-gazdálkodási eredményeivel kapcsolatosan támaszt követelményeket. Például azt írja elő: három lezárt gazdasági évben, az elsőben legyen 1 milliárdos forgalma 50 millió Ft nyereséggel, a második évben legyen 10 milliárdos forgalma 6 millió Ft nyereséggel, a harmadik évben 50 milliós forgalma 1 millió Ft veszteséggel. Érdekes módon utóbb ennek a pénzügyi követelménynek csak egyetlen vállalat tud megfelelni, tehát az megkapja a megrendelést. Miért? Azért, mert pályázati kiírás egy adott cég előző három évi eredményére épült.

Szaktudás előírások

Van egy másik módszer, amely rafinált, előre kimódolt súlyos visszaélés: meghatározzák, hogy milyen szaktudású szervezet pályázhat. Például egy iskolaépítéshez 11 mélyépítő mérnök kell, továbbá legyen 3 vízrendezési mérnökük és egy szingaléz tolmácsuk. Amikor megjelenik a pályázat, hirtelen minden érdekelt cég elkezdené fölvásárolni a piacról az ilyen szaktudású embereket, azonban érdekes módon nem találnak ilyeneket, mert a bennfentes cég már előre felvásárolta a piacról a szükséges szaktudást. A többi cég hoppon marad.

Pontozásos módszer

A pályázat elbírálásának a módja egy pontozásos rendszer: az a cég győz, amelyik a legtöbb pontot kapja a bíráló bizottságtól. A pontok egy részét objektíven mérhető teljesítmények alapján lehet elnyerni: idő, pénz, távolság, stb. Azonban a pontok egy részét a bíráló bizottság szubjektív vagy nem mérhető pályázati elemekre alapítja: lojalitás, hűség, pozitív jövőkép, elkötelezettség, stb. A pontozási szakértők úgy állítják össze az értékelő táblázatot, hogy a szubjektív elemek pontértéke – elfogult értékelő személyek nélkül is – egyik vagy másik cég javára billenthetik a győzelmet.

Érvénytelenített pályázatok

A pályázat kiírója érvénytelennek nyilvánítja a pályázat valamilyen eredményét kimódolt indoklással: pl. nem érkezett be olyan pályázat, amely összességében a legjobbnak volna értékelhető. Az új pályázaton már a megbeszélt cég győzhet.

Kampányfinanszírozás

A közbeszerzésben az érintett cég az ajánlott termék, szolgáltatás árán túl, a választási kampányban adott ingyenes támogatások (helyiségek használata, nyomdaipari termékek, média megjelenések) árát is leszámlázhatja.

Címek és rangok

A közbeszerzésben sikeres cég szívesen emeli futtatott politikusának a fényét más országok intézményeitől vásárolt címekkel és rangokkal.

TAO

A látvány csapatsportok (pl. foci) társasági adókedvezmény rendszere jó példája annak, amikor a jogalkotás egy konkrétan meghatározható politikusi kör kedvéért „törvényes lehetőséget” biztosít a közpénzek magánzsebbe irányítására. A politikusoktól konkrét közbeszerzéseket remélve a TAO-zó vállalt befizeti az adó helyett a focicsapat kasszájába a pénzt. A befizetett összeg csökkeneti a vállalat adóalapját, sőt, még adókedvezményben részesül. A focicsapatoknak nem kell elszámolniuk az adófizetők TAO-sított pénzével.

Nemzetbiztonsági titkos beszerzések

A törvényalkotással való visszaélés ad lehetőséget a titkos közbeszerzésekre. A titkos közbeszerzésben nem kell több ajánlatot kérni, elegendő csak egy baráti vállalattal megbeszélni a szállítási feltételeket. A másik nagy előnye a titkos közbeszerzésnek, hogy gyakorlatilag nincs ellenőrzés sem a műszaki tartalom, sem a pénz mennyiségéről. Nyilvános botránytól nem kell tartani, mert aki kiszivárogtat valamit az államtitokból, azt titkos tárgyaláson börtönbe csukják. Belső botránytól csak akkor kell tartani a titkosoknak, ha ellenérdekű titkosok, titkosszolgálati eszközökkel kiderítik a titkot, és titkos feljelentést tesznek a titokfőnöknél.

 A jelenlegi kormánypártok újabban nagyon szeretik alkalmazni a titkos közbeszerzéseket nem titkos ügyekben is. A választásokra már nagy titkos volt minden, hogy az elkövetett hibák ki ne derülhessenek. A miniszterelnök többször levelezett a néppel, azonban levelezést bonyolító köztisztviselők és a levelezés eredménye is titkosítva lett.

Bennfentes kereskedelem

A bennfentes információk alapján folytatott pénzügyi tevékenység kedvenc módszere egyes országos szintű politikusoknak. Míg az „értékhatár alatti” állami beszerzések a kishalak módszere, a bennfentes kereskedelem a nagyhalaké. Az állam vezető politikusai, akik pontosan előre kiszámítják, hogy egy-egy állami intézkedésnek (betér, kivét, vásárlás, eladás, hatósági ár bevezetése és megszüntetése, stb.) milyen kihatásai vannak a valuta- és devizaárfolyamokra, a kamatokra, a részvényekre és kötvényekre. Így az intézkedéseik megtétele előtt magánpénzeket csoportosítanak a változás előtt álló területre. Majd megteszik az előre eltervezett intézkedést, és meglepetten kiáltanak föl: „Milyen okosak vagyunk!” A kasszánál besöprik a hasznot, amelyet a vagyonbevallás keretében családi támogatásnak minősítenek.

Költségvetési pénzek kamatoztatása

Közismert visszaélési módszer a költségvetési pénzek a betétele magánbankokba és kockázati alapokba. Az elkövető politikusok kétszer szednek sápot: a betét elhelyezésért jutalék jár, továbbá a kifizetett kamat és a magánzsebükbe vándorol. Az államot látszólag nem éri kár, hiszen a költségvetési pénzek önmagukban nem kamatoznak, de az adófizetőket megkárosítják, és a közbizalmat rombolják.

Ki ellenőrzi a kormányt?

Széles a visszaélések, csalások, furfangosságok, csalafintaságok, disznózások, trükközések, fifikásságok, bűncselekmények választéka, amellyel a politikusok élhetnek. A módszereket nagy előszeretettel fejlesztik, hogy a közösség, a szavazók előtt tisztakezűnek tűnjenek fel. Míg a rendszerváltás előtt a kisstílű előnyszerzések, a hiányból származó fogyasztási javak törvénytelen és erkölcstelen megszerzése volt a jellemző, a rendszerváltás után a törvényellenes disznózások terjedtek a kampányfinanszírozás elégtelen volta miatt, jelenleg a hatalommegosztás elvét megtagadó kormánypárt a törvényalkotást használja fel arra, hogy törvényes burokba rejtse a törvénytelent és az erkölcstelent.

2010 óta nincs ellenőrzés a kormány tevékenysége fölött. 80 éve adták ki a jelszót: Minden hatalmat a szovjeteknek! Ilyen korban élünk újra.

  http://nepszava.hu/cikk/1055217-politikusok-es-kozbeszerzesek

 

 

komment

Címkék: rendszerváltás közigazgatás kampányfinanszírozás kormánypárt jóállam Népszava Két kor gyermeke Remegő Térdek Órája 2015 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr407399278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.