2015.03.20.
17:58

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Versenyben a sült csirkeszárny

A bevásárlóközpont étteremsorán a leghosszabb sor mindig a sült csirkésnél áll. A sült csirkeszárny felirat, mint a mágnes vonza magához az éheseket. Kétszer már én is megkóstoltam a csípős csirkeszárnyat. Először azért, mert másik csirkerészlet nem volt csípősben (és én azt szeretem), másodszor azért, hogy megtudjam, mi a titka a csípős csirkeszárnynak.

A csirkeszárny finom, a csirkeszárny jó, a csirkeszárny zaftos és átsült. Ez a titka.

A titok birtokában – vasárnap[i] – egy bevásárlóközpontba mentem, ahol friss csirkeszányakat vásároltam - olcsón – 1 kg mennyiségben.

A fűszeres pulthoz mentem – még ugyanazon a vasárnapon – és megnéztem, hogy a „szárnyas grill fűszerkeverék” feliratú zacskón milyen összetevők találhatóak. Só, pirospaprika, fekete bors, zsálya, majoránna, kakukkfű, fokhagyma. Semmi ördöngösség. Nagy döntési pont elé kerültem: megveszem 160 Ft árban a 2 kg csirkeszárny fűszerezésére alkalmatos zacskó, vagy otthon saját magam állítom elő a fűszerkeveréket?! Sőt, még az is eszembe jutott, hogy a konyhaszekrény fűszeresfiókjában még megbúvik egy 5 évvel ezelőtt vásárolt arab csirke fűszerkeverék, amely hasznosításra vár. A 160 Ft-os kiadás mellett döntöttem. (Otthon felhasználtam a fele mennyiségű grill fűszert, majd a maradékot elhelyeztem az egykoron az arab vásárcsarnokban /bazár/ vásárolt fűszercsoda mellé.)

Konyhánkba megtérve kibontottam a csirkeszárny dobozt, és örömmel állapítottam meg, hogy a csirkeszárnyak nem igényelnek utókezelést: nincs rajtuk toklász, bőrcafat és fecni. Újabb döntési ponthoz értem: a feleségem a szárnyacombját szereti, és ebben az egyik unokám erősen támogatja, míg a másik unokám, kinek erős támasza vagyok, a szárnyvégekre együtt esküszünk a legszívesebben. Köztudomású, hogy a csirkeszárny három részből áll: szárnyvég, szárnyközép és szárnyacomb. Nos, hogyan lehet igazságosan a három részből álló szárnyat két részre osztani? Röviden felelevenítettem a „kaukázusi krétakör” megoldását, és az egyik szárnyvéghez vágtam az egyik szárnyaközepét, majd egy másik szárnyacombhoz vágtam a másik szárnyaközepét. Így igazságosan keletkezett két-két dupla szárnyrészlet és egy-egy szingli szárnydarabka. Szerencsére páros számú csirkeszárnyat vásároltam! (Nem tudom hogyan oldottam volna meg a páratlan számú csirkeszárny rejtélyét.)

A szárnyas grill fűszerkeveréket összekevertem étolajjal, és a pácként beledörzsöltem a szárnyakba. 24 óráig hagytam a pácolódni a csirkedarabokat, és két óránként megkevertem. Éjszaka természetesen a feleségemet kértem meg két óránként, hogy „lennél szíves megkeverni a pácolódó csirkeszárnyakat?!”. (Legközelebb olyan húst választok főzésre, amelyet nem kell pácolni.)

A páccal együtt tettem föl a csirkeszárnyakat főni egy lábosban. A lábosban maradék, leszűrt leves volt, de lehet leveskockából vagy alapléből is a főzőlé. A hideg főzőlét – benne a szárnyakkal – felforraltam, majd közepesen forraltam fedő alatt 30 percig/1 kg. A főzésre azért van szükség, hogy a csirkecsontokból kifőjön az a kellemes ragasztóanyag, amely a kezünket és a szánkat utóbb finoman és ízletesen ragacsossá teszi! (Eldőlt hát az a kérdés, hogy miképp kell fogyasztani a csirkeszárnyat: késsel-villával vagy két kézzel?)

A vaj puhára főtt szárnyakat egy lapos sütőedénybe tesszük a főzőlével együtt. Közepesen forraljuk, fedő nélkül, addig, amíg a főzőlé elforr, és visszamarad a szárnyakon egy barnás-feketés réteg. Nem égett meg, csak a színe olyan mintha égett volna. (Persze, aki nagyon küzd, az képes szénné égetni a csirkeszárnyat is!)

Újabb döntési pont: csípősen vagy nem? A csípmentesek táborának kiszedem a sütőedényből az őket megillető szárnyrészleteket, és az erős-pártiaknak egy kis chili porral megszórt szárnyakat egy (!) kanál vízzel hígítva újramelegítem.

A megsült szárnyakat egy tálba szedjük. (A sütőedényben levő maradék zaftot éjfélkor titkosan kitörölgetjük egy fél szelet kenyérrel, majd nyugvást hajtunk végre!) Köretnek spenótot lehet tálalni (lásd a képen) vagy bármi mást, amit az éhesek kérnek és a szakács még hajlandó elkészíteni.

A friss kenyér (baget) elengedhetetlen!

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

 



[i] Vasárnap: Anno Cedenbal, a Nagy Népi Hurál elnökének az időszakában a vásár napja.

 

komment

Címkék: szakácskönyv 2015 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr237286859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.