2014.08.01.
19:06

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Képzelt és valódi betegek

logo_1_masolata_1406912773.jpg_227x108

Ez az írás nem a gyógyításról szól. Ez az írás az életünkről szól.

A rendszerváltás megtörtént a magyar politikai és államszervezetben, a magyar állam a valóságban is az emberi jogok védőjeként lépett fel 1990 után. Azonban nem történt meg a rendszerváltás a nagy társadalmi elosztó rendszerekben, így a magyarországi egészségügyben sem.

Kik elégedetlenek?

A lakossági betegellátás színvonala összességében – a jelentős kórházi épület beruházások ellenére – folyamatosan csökken, a járó beteg ellátásnál hosszú sorok, egyes kórházi vagy egynapos műtéteknél hónapos (éves) várólisták jellemzik a helyzetet. Privatizálták a háziorvosi ellátást, de mégis nagyon sokan elégetlenek a körzeti orvosukkal, a privát fogorvosok panaszkodnak a beteghiányra, állami (ingyenes) fogorvosi ellátás gyakorlatilag nincs.

A lakosság döntő többsége, akiknek nem telik magánorvosra vagy nem telik paraszolvenciával előnyöket vásárolni az állami egészségügyben, azok mind-mind elégedetlenek az egészségügyi ellátással.

Elégedetlenek azok az orvosok, akik az állami egészségügyben távol vannak a paraszolvenciától, azok az asszisztensek, szakápolók, nővérek, beteghordók, akiknek mindössze fizetésükért kell dolgozniuk. A teljesítő képes orvosok és ápolók a lábukkal szavaznak: más országokban keresik egzisztenciájuk és szakmai előmenetelük megteremtését.

Kik elégedettek?

Nagyon elégedettek a magyar egészségügyi helyzettel és a betegellátás színvonalával azok az állami és pártvezetők, akik a kiemelt és ingyenes állami egészségügyi ellátásban (VIP) részesülnek – családtagjaikkal együtt. Még egy panaszsuttogást sem lehetett hallani arról, hogy várniuk kellett az orvosra, nem megfelelő kórtermi elhelyezésük vagy bármilyen szempontból várólistára kerültek. Még a mentőnél is elsőbbséget élveznek, különösen, ha általuk okozott közúti balesetnél sérültek meg.

Elégedettek az egészségügyi ellátással azok a magánvállalkozók, akik beépülhettek az egészségügyi ellátási láncba és a finanszírozást az államtól (OEP) kapják. Ilyen például a laboratóriumi vizsgálatok java része. Az állami orvos kiállítja a laboratórium számára a megrendelést, a labor leveszi a mintát (vagy azt a beteg szolgáltatja) majd egy-két-három-négy-öt-akárhány nap múlva a beteg mehet az eredményért, és azt írásban elviheti az orvosához. (Ebben az esetben a beteg, mint adathordozó vesz részt a saját gyógyítási folyamatában!) Az állam pedig kifizeti a laboratórium tulajdonosának a pénzt. Elégedettek az állami egészségüggyel azok a vállalkozók is, akik nagy értékű és különleges műszaki berendezésekkel (pl. EEG, CT, MR, ultrahang) súlyos betegségeket diagnosztizálnak.

Biztos megrendelés az állami orvostól – garantált fizetés az államtól! Ez a legjobb üzlet a világon, ez minden vállalkozó reménye. (Marx azt mondta, hogy minden vállalkozónak az az álma, hogy az értékért (pénzért) ne kelljen használati értéket (árut) cserébe adni. Ezért találták fel a bankokat, ahol pénzért még több pénzt lehet realizálni!)

Elégedett az állami egészségügyi szolgáltatással az orvosoknak az a törpe kisebbsége, akik a szakmai és az intézményi hierarchiában azokat a posztokat birtokolják, ahol a garantált betegforgalomból kiválaszthatják a „paraszolvenciára képes” betegeket, továbbá azok is elégedettek, akik az állami betegforgalomból a magánrendelőjükbe irányíthatják a fizetőképes betegeket úgy, hogy a diagnosztikával és a gyógyítással kapcsolatos költségeket az intézményre terhelik. Jelszavuk: közteherviselés a költségekben (kiadásokban) magánelsajátítás a bevételben (nyereségben)! És az emberek szívesen fizetnek a nagyhírű professzornak, mert – joggal - úgy érzik, hogy az életük minőségét vagy meghosszabbítását vásárolták meg.

Nagyon elégedettek az egészségügyi ellátással a gyógyszergyárak is. Az egyre differenciáltabb orvosi gyógyító tevékenység egyre specializáltabb gyógyszereket igényel. A lakosság igényei is az újabb hatékonyabb gyógyszereket igénylik, különösen a média által közölt hirdetések növelik meg egy-egy gyógyszer keresettségét. Az orvos-látogatók is nagyon elégedettek, mert a gyógyszergyáraktól kapott sikerdíjak az ő elégedettségüket is kielégíti.

Nagyon elégedettek az egészségüggyel az illetékes minisztérium vezetői is. Egyrészt ők is részesülhetnek a VIP szolgáltatásból, másrészt személy szerint ismer/het/ik a legjobb orvosokat, és a kapcsolati háló útján élhetnek a szabad orvosválasztás jogával (még beleférnek a területi kötelező ellátás fogalmába).

A kormánypárt hivatalból mindig jobb egészségügyi ellátást akar, de úgy hogy a költségvetési kiadások csökkenjenek.

Ingyenes egészségügyi ellátás

Az ingyenes egészségügyi ellátás körülbelül 60-70 éves Magyarországon. Szavakban.

Magyarországon soha nem volt ingyenes az egészségügyi ellátás. Más szolgáltatás sem.

Elég egyszerű a képlet: a mindenkori kormánypárt az állam szócsövén keresztül hazudik az ingyenességről. A nép ezt nem hiszi el, de mivel az egészségét fontosabbnak tartja, mint a kormánypárt szavahihetőségét, ezért kikerüli a hazugság cáfolatából keletkező konfliktust és saját kezébe veszi saját egészségügyi problémájának a megoldását.

A beteg addig ad pénzt az orvosának, patikusának, amíg pénze van vagy meg nem hal. Racionális gondolkodás alapján is érthető ez a magatartás. A halál fenyegetése mindannyiunkban jelen van. Aki beteg, az nem gondolkodik azon, hogy az „ingyenes” valóban ingyenes-e, hanem megragadja a saját lehetőségét, hogy egészségessé váljék. Ha pénz az egészség megváltás útja, akkor pénzt kell adni. Ha a megváltás útja a búcsúcédula, akkor azért kell pénzt adni. Az emberiségnek fontos tanulság: semmi nincs ingyen.

Egy módon lehet kiváltani az „egészségért – pénzt” ügyletet: hatalommal. Aki hatalommal rendelkezik, az hatalmad ad az egészségéért, az képes a pénzt elkerülni. De a halált a hatalmasok sem kerülhetik el.

Az egészség tehát egy különleges áru, amely véges, így az ára pontosan annyi pénzt ér a betegnek, amennyi pénze van. Ha a pénz elfogyott és nincs hatalom sem, akkor a véges egészség gyorsabban ér véget.

A jelenlegi kormánypárt szerint is az egészségügyi ellátás ingyenes, sőt az is marad! Az ingyenességet senki nem hiszi el, de nincs egy ellenzéki párt, amely rápirítana: „Hazugság beszéd!”

A betegség gyógyítása – jogviszonyt keletkeztet

A betegség gyógyítása jogviszonyt keletkeztet. „Örült beszéd, de van benne rendszer!”[1]

Az egyszerűség kedvéért nézzük egy régebbi kor konkrét példáját a betegség gyógyításának a jogviszonyt keletkeztető esetére. Moliére: Képzelt beteg c. vígjátékában[2] a beteg (Argan) gyógyíttatni kívánja magát. Az orvossal (Kolikáczius, Purgó) egyezkedik a beteg, hogy gyógyítsa ki a betegségéből. A beteg és az orvos szerződést kötnek a polgári jog szabályai szerint: meghatározott pénzért gyógyító szolgáltatást kell biztosítani. A szerződés az jogviszony, amelyből jogok illetik és kötelezettségek terhelik a beteget és az orvost is. A beteg jogviszonyba kerül a patikussal is (Szippancs), aki pénz ellenében gyógyszert ad a betegnek. Íme, egy egyszerű XVIII. századi jogviszony, amely a beteg és az orvos (patikus) között a betegség gyógyítását szolgálja. Akinek nincs pénze, az nem tudja gyógyíttatni magát és nem tud gyógyszert sem venni a betegségére, tehát gyorsabb halálnak néz elébe. Nincs méltányosság, nincs állami beavatkozás a gyógyító folyamatokba: beteg fizess! vagy …

A XX. és XXI. században a betegség gyógyítását szolgáló jogviszony már sokkal bonyolultabb és több szereplős. (A hálapénz rendszer történetét és jogi összefüggéseit jól elemzi Tóth Mihály „Boríték kapható!” c. cikke az ÉS 2014. július 11. számában.) A bonyolultság oka a társadalmi, állami és politikai viszonyok bonyolultsága mellett a gyógyító (orvosi és patikusi) tevékenység bonyolulttá válása. Nézzünk mindegyikre egy-egy példát. A társadalmi viszonyok azért bonyolultabbak, mert a francia forradalom után az európai államokban általánossá vált a társadalmi szolidaritás elvének alkalmazása: Akinek nincs pénze, az a beteg is gyógyíttathatja magát a társadalmi szolidaritás elve alapján. Az állami szervezetben megjelenik a társadalombiztosítás (egészségügy, nyugdíj) szervezete, amely a szegényeket is orvoshoz és patikushoz juttatja. A politikai viszonyokat a pártok alakítják, és a mindenkori kormánypárt uralja az egészségügyi törvényalkotás folyamatát, benne a gyógyítási jogviszonyt is. A gyógyító és patikusi tevékenységet már nem egy-egy orvos vagy patikus végzi a saját tudás alapján a saját kockázatára, hanem az orvosok és a patikus hatalmas egészségügyi szervezetek részeként dolgoznak, ahol a gyógyító szolgáltatást a beteg az intézménytől kapja. Az intézmény nem csak orvost és a patikust fizeti meg, hanem a laboratóriumot, a diagnosztikát, az éjszakás nővért, a portást is. Az intézmény különböző tulajdoni formákban is működhet: lehet magántulajdonban, lehet állami, önkormányzati, egyesületi tulajdonban is. A betegség pénzügyi következményeit (keresőképtelenség, halál, stb.) sokféle módon lehet finanszírozni: kötelező állami szolgáltatás, kötelező egészségbiztosítási díj fizetés az államnak, önkéntes befizetés biztosítási alapba, stb. A XVIII. században elegendő volt egy polgárjogi szerződés a gyógyításhoz, a XX-XXI. században a gyógyításhoz kapcsolódik az alkotmányjog, a közigazgatási jog, a költségvetési jog, az egészségügyi igazgatás joga, a társadalombiztosítási joga is. Amikor egy betegség gyógyításáért valaki fizet, akkor legkevésbé az orvos szakmai tudását és az ápolónő segítő kezét fizeti meg. Az orvos költségei (bére) a legkevesebb ebben a mamut rendszerben. A beteg a gyógyulását kizárólag az orvosától reméli, és nem érdekli a mamut rendszer egyetlen más eleme sem.

Mindenki fizet a gyógyításért

A Magyarországon a beteg hivatalosan nem a gyógyító orvosnak fizet a szolgáltatásért, még csak nem is a szolgáltatást végző intézménynek, hanem elsődlegesen a társadalombiztosítás állami feladatait pénzügyileg képviselő adóhivatalnak. Minden jövedelem után egészségbiztosítási díjat kell fizetni: ez jelenleg 4%!

Két nagy kivétel van az egészségbiztosítási díj megfizetése alól: a munkanélküliség és nyugdíjas státusz. A munkanélküliséget a társadalmi szolidaritás elve indokolja. A nyugdíjasoknál az indok bonyolultabb, de átlátható: az ember hosszú ideig fizeti az egészségbiztosítási díjat (kb. 30-40 év). Fiatal korban általában nem vesszük igénybe az egészségbiztosítás gyógyító tevékenységét, viszont idősebb korban kényszerülünk gyakrabban élni a lehetőséggel. Így a korábbi befizetés fedezi a későbbi kiadásokat.

Tisztázni kell azonban azt is, hogy milyen szintű szolgáltatás jár a betegnek. Nyilvánvaló, hogy a legmagasabb szintű szolgáltatást korlátlan ideig nem lehet biztosítani annak, aki a legalacsonyabb jövedelem után (minimálbér), rövid ideig fizetett alacsony összegű egészségbiztosítási díjat.

Mindenki fizet a gyógyításért. Azonban az általános társadalmi-gazdasági egyenlőtlenség konkrétan minden viszonylatban egyenlőtlenséget szül: a várható élettartamban, a csecsemőhalandóságban, a munkaképességben.

Szolidaritás és a díj mértéke

Az ember élete véges. Azonban a költségeket végtelenek lehetnek, ha nincs egy józan társadalmi megegyezés, amely határt szab a költségvetési (kormány) költekezésnek.

Társadalmi egyeztetés nélkül nem érvényesül a szolidaritás elv, és nincs tisztességes díj sem, amelyet a többség elfogad. Az elfogadottságnak feltétele, hogy az emberek tudjanak arról, hogy életük milyen keretek között zajlik. A XXI. század elejének alapvető problémája, hogy a jelenlegi kormánypárt úgy változtatja az élet keretszabályait, hogy semmilyen igényt nem tart az idősebb korosztályok egyetértésére, és a fiatalok szolidaritására. Ennek oka az, hogy kizárólag saját hatalmi szempontjaiból közelíti az egészségbiztosítás kérdéseit, és (joggal) arra számít, hogy a jelenlegi 60 év feletti korosztály gyorsan kihal. Minden hatalmi döntést ebből a szempontból közelít meg: a választást, a társadalmi mobilitást, a jövedelemviszonyok alakítását.

Az egészségbiztosítást is ebből a hatalmi-uralmi szempontból közelíti a Fidesz: hangosan hirdeti, hogy „Ingyenes az egészségügyi szolgáltatás! És az is marad!”

Holott, nem ingyenes ma sem a gyógyítási tevékenység igénybevétele. Ugyanakkor az egészségügyi intézmények tulajdonos változásából (önkormányzatiból állami), pusztán eldugja a jelenlegi kormány a felhalmozódott adósságokat. Szűkítik a gyógyszerlistát, és keringőkre kényszerítik a betegeket az egészségügyi intézmények között. A fiatal orvosok és a szakszemélyzet tömegesen külföldre távozik.

A jelenlegi kormánypárt már ellenezte a 300 forintos vizitdíj bevezetését is. Népszavazáson a valóságban arról kérdezték az embereket: akarsz többet fizetni a gyógyításért? És az emberek nem akartak többet fizetni az államnak (!), hiszen már úgyis fizetnek az államnak eleget. De fizettek volna többet az ORVOS-nak. De nem ez volt a kérdés. A népszavazási kérdés a politikai hatalom megalapozása volt a Fidesz számára.

Rohamosan süllyed az ellátás színvonala. Az egészségügyben ma az intézmények romjai alatt roskadozó orvosok és ápolók személyes elkötelezettsége tartja fenn az ellátást. Az állam és a pártok tehetetlenek, sodródnak az árral és csak a maguk egészségét keresik.

Rezidensek a politikai porondon

A rezidensek (fiatal orvosok) képviselői politikailag már feltalálták a napokban a saját egészségügyi reformjuk lényegét: kapjanak fizetés-emelést a (fiatal) orvosok. Értjük és megértjük a javaslatuk lényegét: ők kapjanak több pénzt. A XVII. század moliére-i világába akarnak visszaröpíteni minket: kapjon több pénzt a (fiatal) orvos, a fiatal patikus. Aki már élt néhány évet, és még szeretne néhány évig élni, az az ember megértéssel tekint a fiatalokra: több pénzt akarnak, de mi nagyon sokat fizettünk be az „ingyenes” gyógyításért, szeretnénk még ennek lehetőségével élni – még sokáig. Többek között mi finanszíroztuk ennek a korosztálynak az ingyenes oktatását is. A rezidenseket megérjük, mert a mi gyermekein és unokáink. A kormány azonban sem gyermekünk, sem unokánk.

Nincs joga egyetlen kormánynak és kormánypártnak sem radikálisan megváltoztatni több korosztály életének keretfeltételeit, anélkül, hogy érdemi párbeszédet folytatna velük!

Beteg a magyarországi egészségügy

Mindenki elégedetlen az egészségi rendszerrel. Kivéve a rendszer törpe kisebbségi haszonélvezőit. Lehetséges volna a megfelelő társadalmi egyeztetést megvalósítani, ha szakmai és civil szervezetek képesek volnának egyeztetésre. Ha az egyeztetés vége felé a pártok képesek volnának bekapcsolódni egy lehetséges társadalmi konszenzus kialakításába. Kik, milyen elvek mentén, mikor képesek egy konszenzus előkészítésére?

Amíg nincs társadalmi egyezség, addig a „mosónők korán halnak”[3]. De a gazdagok is ugyanúgy végzik… Beteg a magyarországi egészségügy. Ki lesz az orvosa?

 

 

Tóth Zoltán, jogász, választási és közigazgatási szakértő

 

(Megjelent az Élet ÉS Irodalom 2014. július 25-ei számában.)

 



[1] Shakespeare: Hamlet, 2. felvonás 2. szín

[2] Fordította Illyés Gyula

[3] József Attila

 

komment

Címkék: demokrácia egészségügy közigazgatás vészhelyzet pártok kormánypárt 2014 Magyarország fogyasztó védd magad! Alkotmány Alaptörvény

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr706566403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.