2012.04.23.
14:08

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Az erőszak diadala

h_budapest_vigszinhaz_4_1_1335182724.jpg_435x306

Beülsz a színházba és megtudod, hogy odakinn milyen az élet. A Vígszínházban Shakespeare: Makrancos hölgy c. drámáját adják. Vígjáték vagy tragédia? Majd megtudjuk, ha kijöttünk a színházból.

Shakespeare születésének 448., halálának 396. évfordulója van ebben az évben. 410 évvel ezelőtt írta a darabot, van-e aktuális mondanivalója a szerzőnek a mai néző számára Budapesten? Nem vitatott a Major Tamásnak tulajdonított mondás igazsága: „Shakespeare a legnagyobb magyar drámaíró!”

Beülsz a színházba és vársz. Vársz, vársz, nem sötétül el a nézőtér, itt valami készül! A rendező akar valamit, ami eltér a megszokott színházi látványtól?! És valóban, a padlásról kosz és piszok és lim-lom és akármi hullik alá sok-sok por kíséretében. Színészek hada érkezik értelmetlen szöveget gajdolva és mi csak ülünk a kivilágított nézőtéten. Ezek szerint ilyen az élet? Még szerencse, hogy egy teljesen részeg és nagyon agresszív ember is jön a színpadon, hogy ráerősítsen: Igen ilyen az élet! Lassan elsötétedik a nézőtér és a visszaáll a szokott színházi gyakorlat: A színészek (Básti Lajos szavával élve) játsznak, a nézők néznek. Indul a shakespeare-i szöveg – új fordításban. Ráérünk a szövegre koncentrálni, mivel a színpadon egyenlőre nem történik más figyelemre méltó esemény. Az újrafordított szöveg friss, mai pesti nyelven szól, a fiatalok számára ismerős kiszólásokkal (ilyenkor kis nevetés a nézőtéren). Váratlan fordulat a színpadi eseményekben: az egyik főszereplő meztelenre vetkőzik, majd egy újabb férfi teszi ugyanezt. Élezve a rendezői mondanivalót, immár 3 férfi ácsorog és himbál egyszerre. A főszereplő főtagjának mozdulásakor elismerő sóhajtások a nézőtéren! Már megérte a jegyet megvenni, megismerkedtünk három színész méreteivel, amire a színházon kívül csak keveseknek van lehetőségük. Ezzel nagyjából az első felvonás tartalmilag véget is ér, bár a jelmezeket és a díszletet még nézegethetjük egy ideig.

A második felvonásra kialakul a shakespeare-i üzenet: aki nem illeszkedik be a szokásos társadalmi elvárások rendjébe azt be kell illeszteni. Szép szóval, unszolással, előnyök ígérgetésével, ösztönzéssel, csellel, sőt, ha muszáj, akkor erőszakkal.

A főszereplő Katalin, már a nevével sem ért egyet, amit a környezete ráragasztott: Makrancos Kata. Hiába tiltakozik a Kata ellen, mindenki így szólítja. Az idősödő, ámde gazdag leány nem választ magának férjet, mert mindenkiben talál hibát. „Felvágták a nyelvét!” mondja mindenki, midőn hallgatják Kata tirádáit a kérők hibáiról. A darab szerzője bemutatja  nekünk Kata húgának a keserveit is, aki addig nem mehet férjhez (a rendező szerint nem addig dughat), míg a nővére férjet nem kapott magának. A hugica kérői számosan vannak, azonban az atya nem adja addig senkihez, amíg a makrancos hajadon. Íme, a népfrontba tömörülés tipikus lehetősége: mindenki egy ellen fordul, mert érdekeit csak az egy legyőzésével tudja elérni. Egységben az erő! – kiáltanak fel a kérők. Szereznek egy bolondot, aki pénzért + a dús hozományért elveszi Katát és az ő szüzességét. A bolond ember azonos a színdarab nyitányának erőszakos részegjével.

Ezen a ponton a szerző és a rendező útjai elvállnak egymástól. Kezdetét veszi a feleség beidomítása az erőszakos bolond részéről. Midőn a hugica vidáman szopja-dugja jövendőbelijét (vagy mást), addig Katát a férje móresre tanítja. Az átnevelés eszközei – ellentétben a szerző vidám-humoros megközelítésével – a rendező szerint igen durvák: éheztetés, szomjaztatás, sárba hempergetés, alvás-megvonás. Mint a régen bevált kényszerítő eszközök. Katalin ellenáll, de eljő a pillanat az összeroppanásra: a testi-lelki kényszerek alatt megtörik, és engedelmes feleség lesz belőle. A „megjavított” feleség azonban elveszti báját, mosolyát, csípős nyelvét és helyette a gazdag, ámde ízetlen öregedő asszonyt láthatjuk a színpadon.

Az erőszak diadala azonban akkor teljes, ha az engedelmességet nyilvánosan is bizonyítani lehet! A kikupálódott, megokosodott, meggazdagodott férj ország-világ előtt bebizonyítja a testi-lelki erőszak eredményes emberformáló hatását.

Beülsz a színházba és megtudod, hogy odakinn milyen az élet. A színházban a végén van egy slusszpoén, egy kis katarzis, amit most nem árulok el. Idekinn az életben a slusszpoénon mát túlvagyunk, de van-e még egy  kis katarzis számunkra?

 

komment

Címkék: filmszínházirodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr564468413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.