2012.04.18.
14:32

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Népszava: Kairó: nem lehet elnök Mubarak bizalmasa

allatkert_009_1334751756.jpg_2272x1704

Kairó: nem lehet elnök Mubarak bizalmasa

Kilenc embert zárt ki az egyiptomi választási bizottság a május 23-án megrendezendő elnökválasztásból. Köztük Omar Szulejman korábbi titkosszolgálati főnököt, valamint további kilenc pályázót. Nem indulhat a szalafista, radikális iszlám nézeteiről ismert Haszem Abu Iszmail, sőt a Muzulmán Testvériség által indított Hairat al-Sater sem.

 

 


A Hoszni Mubarak tavaly februári bukása után első ízben megrendezendő elnökválasztáson összesen 23 jelölt jelezte részvételét. Faruk Szultan, a választási bizottság vezetője Kairóban bejelentette, az egyes jelölteknek 48 órájuk van arra, hogy óvást nyújtsanak be a kizárásukkal szembeni döntés ellen.

Szultan azzal indokolta Mubarak egykori bizalmasa, Szulejman kizárását, hogy túl kevés támogatója volt, mert a 27 tartomány egyikében túl kevés aláírást gyűjtött össze. Azok a jelöltek ugyanis, akik nem parlamenti párt színeiben indulnának, minden tartományban 30 ezer aláírást kell gyűjteniük. A volt titkosszolgálati főnök szóvivője közölte, mindenképpen óvást gyújtanak be a döntés ellen, mert Szulejman vezette a közvéleménykutatásokat. Egy tegnap közzétett felmérés szerint Szulejman húsz százalékon áll.

Mubarak egykori bizalmasának indulása ellen több ezer iszlamista tüntetett pénteken Kairóban. Csütörtökön pedig a parlament olyan törvénymódosítást fogadott el, amely kizárná a rezsim egykori szereplőit az elnökválasztásból. A törvényhozás döntését azonban az országot irányító katonai tanácsnak is jóvá kell hagynia.

A választási bizottság a Muzulmán Testvériség elnökhelyettese, al-Sater kizárását azzal indokolta, hogy csak 2011 márciusában engedték ki a börtönből. Márpedig egy rendelkezés szerint ezután hat évig nem vállalhatna fontos funkciót. Al-Sater szóvivője közölte, ők is fellebbeznek a döntés ellen. A Muzulmán Testvériség jelöltje mindössze 3,2 százalékon áll a közvéleménykutatatásokban. A szalafista Abu Iszmail azért nem állhat a rajtvonalhoz, mert édesanyja amerikai állampolgár is volt. Iszmail 11,7 százalékon áll.

NÉPSZAVA-információ /



komment

Címkék: választás arab

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr194458929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.