2012.04.16.
16:53

Írta: Dr. Tóth Zoltán

A szegénység sivatagja

Ha jártál már Magyarországon szegény falvakban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, stb. megyékben) vagy gazdag városok szlömös, leszakadt, lerobbant részein (VIII., IX., X. stb. kerületben vagy a cigánysoron, a putrik környékén, akkor talán sokkal könnyebben megérted a szegénységet, az elesettséget, a nincstelenséget más országokban.

Meglepődsz azonban, ha a magyar nyomorúságot még elfogadható helyzetnek látod más országokhoz viszonyítva. 30-40 éves történet, hogy az Erdélybe látogató magyarok megdöbbentek az erdélyi falvak rettenetes elmaradottságán. Nagy tápláló ereje volt ez a románok megutálásának. Vittél két Amo szappant és 20 dkg pörkölt kávét a házigazdának és már dúlt a nagy magyarság benned: elnyomják a magyarokat ezek a sárgatalpúak. Persze nem vittél sem szappant, sem kávét a borsodi magyaroknak, mert arra nem jártál, nem akartál olcsón nyaralni Magyarországon, ha a szilvapálinkát ihattál ingyen a határon túl ÉS különbnek érezhetted magadat.

A szegénységet akkor érzed meg igazán, ha nem sokkal vagy túl rajta. Ha már tehetősebb vagy, akkor olyan helyre mész külföldre, ahol egy kicsit jobban élhetsz, mint itthon. Azért fizetsz, hogy szebbet, jobban láss, mint itthon az otthonodban. Ki az, aki rosszabbat akar látni, ha külföldre utazik, mint ahogy itthon él?! Én még ilyen emberrel nem találkoztam. Aki külföldön meglátja a szegénységet, az csak munkavállaló vagy menekült lehet külföldön.

A tehetős ember bezárkózik a pénze bástyái mögé, és szebbet-jobbat akar látni, mint a szegénységet. Ennek a legkeményebb példáját Albániában láttam, ahol szabályos gettóban élnek – a gazdag emberek. Magas betonkerítés, fegyveres őrség, útzárak biztosítják a gazdagok felhőtlen nyaralását. De aki Bulgária Aranypartjára utazott nyaralni, az is átélhette, hogy a tengerparti rész (francia és német szállodák) komoly rendészeti felügyelet alatt állnak - a sokkal olcsóbb szabadstrandi részekhez viszonyítva.

Kilépve Európából, a szegény-gazdag különbségek sokkal nagyobbak, mint a magyar vagy az említett balkáni részeken a különbségek. Akik az egzotikus szigetekre mennek nyaralni (búvárkodni, koktélozni, pálmafák árnyékában napozni, stb.) azoknak nem probléma a szegénység véletlenszerű megpillantása: mindenütt vannak koldusok.

Azonban ha nem magad választod meg a fekete vagy arab Afrikában a munkahelyed, hanem a kényszerűség jelöli ki a települést, ahol laknod kell: ott nincs kitérés a szegénység folyamatos érzékelésétől.

Kéregető koldusok minden utcasarkon. Anya gyermekével a karján, a budapesti látványnak is része. Az utcai koszban, szemétben fekvő emberek látványa már felkavaróbb, és amikor 10 kisgyerek tör rád váratlanul, és sivítva követeli a baksist, és utcahosszat üldöznek, és nem tudsz mit kezdeni magaddal és velük se semmit! Na, ez már rémítő! És tudod mi az érdekes? Megszokható ez a látvány is.

A kukában ételt-italt-ruhát-bármilyen értéket keresők látványával először itthon találkoztam, így felvértezetten néztem az egyenlítői országban a szállodám szobájából a kukázók harcát az értékesebb leletekért. Már el is fordultam az ablaktól, amikor a szálloda egyenruhás alkalmazottja egy baseball ütővel rendet tett a jogtalanul kukázók között, és átengedtette a terepet és a kukákat a jogosan kukázóknak.

Amikor először láttam egy családot „lakni” a szálloda melletti parkban, egy pillanatig azt hittem, hogy pikniken vannak. Gyerekek meztelenül futkároznak, a szülők a betonon fekszenek (a fűre feküdni tilos, mert jön a rendőr!), és összes felszerelésük egy nagyméretű nylon zacskó az eső ellen - akkor becsuktam a szemem és visszamenekültem a szállodába. Az aranykabátos portás csak annyit mondott: „Mondtam magának, hogy taxival menjen!”

Lassan kitanulhatod a szegénység fokozatait. Az erőszakos koldustól, a szolgáltatást nyújtó (papírzsebkendőt, vizet, romlásnak indult gyümölcsöt, vagy önmagát, illetőleg még szerencsétlenebbeket áruló) árusig – széles a skála. A Nílus vizén csónakon élni, már romantikusnak is tűnhet: a hajnalban kifogott halat reggel eladhatod a sétahajók személyzetének! Különösen nehéz helyzetbe kerülsz, ha világhírű piramisok, múzeumok, templomok vagy piacok környékén jársz és turistának nézel ki: mindenki rád mászik, mindenki eladni akar neked, nem hagynak továbbmenni az úton, nem hagynak élni. Ez az életük, nem haragszanak rád, csak a pénzedet akarják. Na, ilyenkor nincs rendőr, aki megvédjen. Ha látsz is egy rendőrt, akkor éppen elfordul, mert nem az ő ügye, oldd meg magad. Két rossz megoldás közül is választhatsz: adsz pénzt, és akkor azonnal újabb pénzkunyerálók lepnek el, vagy nem adsz pénzt és akkor jönnek a nyomodba és követelik a járandóságukat. Jó megoldás, ha ilyen helyekre egy helyi kísérővel mész együtt (akit persze megfizetsz), és majd ő „kezeli” kéregetőket. Az előtted futó riksa-kuli, vagy a tuk-tuk (bicikli) pedáltaposója már komoly egzisztenciának számít. A piaci tróger már polgári foglalkozásnak minősül, mert nem az utcán lakik, hanem albérletben, harmad magával egy szobában.

Az ilyen viszonyok között élőknél hol beszélhetünk az emberi jogokról, a politikai szabadságjogokról, a választójog gyakorlásáról? Az éhenhalástól naponta kell megmenekülni, a koszból és mocsoktól kapható fertőzésekből naponta kell kigyógyulni, és élni kell akárhogy is.

Ha ilyen viszonyokat tapasztalsz, akkor vajon neked - a hozzájuk képest gazdagnak -, változik-e a szakmai véleményed a demokráciáról?!

Most próbálom ki!

 

komment

Címkék: arab

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr654454686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.