2012.03.28.
22:56

Írta: Dr. Tóth Zoltán

"kisdoktori" csupa kisbetűvel

Kit védett meg a titkos bizottság?

Dúl a politikai vita a kisdoktori plágium (szellemi tulajdon ellopása) okán, a köztársasági elnök lemondásának a szükségességéről.

A vita technikai kérdése, hogy a kisdoktori dolgozatnak a 92 vagy csupán a 89 %-a másolat-e (copy)?! Fogadjuk el tényként, hogy a jelenlegi köztársasági elnök mindössze a kisdoktori dolgozat 89 %-át másolta másoktól, így nem volt igaz az eredeti sajtóállítás a 92 %-ról. A plágium 89 %-a bebizonyosodott.

A parlamenti többség pártja először kényszerül arra, hogy - a 2010. évi parlamenti választások óta a közvélemény által is érthető módon - magyarázkodjon. Az új alaptörvényt könnyebb volt átkényszeríteni a közvéleményen, mind elmagyarázni, hogy a közjogi méltóság nem lopta a kisdoktori címét. Míg az alaptörvény döntően értelmiségi vitakérdés, addig kisdoktor ismerőse (pl. orvos, jogász, bölcsész, műszaki) mindenkinek van, így megszemélyesedhet a kisdoktorság feltételét jelentő dolgozat ellopása. Kézzelfogható, mint a kerékpártároló ügye Parkinson törvényeiben. ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Parkinson_t%C3%B6rv%C3%A9nye )

A parlamenti ellenzék nem volt képes 2010 óta gyarapítani szavazóbázisát. Nem talált 2010 óta egyetlen átütő lehetőséget sem arra, hogy bebizonyítsa: a kormánypárt önérdekű, többségellenes politikát folytat. Mint angyali üdvözlet érkezett a parlamenti ellenzéknek a megtermékenyítő javaslat: megsemmisíthető a kormánypárt közjogi kreatúrája olyan hiba miatt, amely mindenki számára érthető és erkölcsileg elmarasztalható.

A közvélemény számára kevés volt a magát „magyar nyelv őrének” tekintő személy lelepleződése, aki nem tudja a magyar helyesírás szabályait a gyakorlatban alkalmazni. A felmentés érthető, hiszen a magyarok többsége nincs birtokában a magyar helyesírás akadémiai szabályainak, ugyanúgy, mint ez a kisdoktor. A közvélemény többsége bocsánatos bűnnek tekinti az erkölcsileg és jogilag bűnnek minősülő esetet. (Sok hasonló bocsánatos bűnt tekint ilyennek a közvélemény: a házasságtörést, az élettársi kapcsolatot, a szingli létet, az eutanáziát, az érettségi vizsga kérdések ellopását, a választási csalásokat, stb.) Most, konkrétan megtudtuk, hogy a kisdoktori is ebbe a körbe tartozik.

A közvélemény számára nem érthető az a korábbi kijelentés a kisdoktor részéről, hogy a ő „törvényhozás motorja” lesz. Mivel a közvélemény nem tudja, hogy a rendszerváltó magyar alkotmány vagy újabb alaptörvény szerint a köztársasági elnöknek nincs „motor” funkciója, még akkor sem, ha motorral jár az utcákon. Az elnök feladata sok-féle, legfeljebb még nem olvasta korabeli alkotmányt (amire esküt tett) és az általa aláírt is alaptörvényt sem.

A titkos összetételű bizottság megalakult a jogutód egyetemen. Titkos bizottságok a spanyol inkvizíció szervezetében, hazánkban az Andrássy út 60. szám alatt működtek. Hogyan létezik az, hogy egy ügy kivizsgálásában titkosított személyek folytatnak vizsgálatot? Ez a tikosító döntés a jelenlegi parlamenti diktatúra pártjának a stílusát viseli magán: „Nem tudni, hogy kik döntenek, de majd megtudjátok a verdiktet!”

A titkos bizottság ugyanakkor nem dönthet, csak „tényfeltárást” végezhet. A titkos bizottság megállapítja a plágiumot, majd – tisztázatlan testület - felmenti a kisdoktort.

Kit védett meg a titkos bizottság? A titkos bizottság tagjai az érintett (vizsgálandó) szervezet képviselői alkották. Hogyan van ez? A kisdoktori címet kiadó, kritizált jogutód szervezet képviselői vizsgálják a saját ügyüket?

A titkos bizottság nem a „kisdoktort” védte meg, hanem azokat a kisebbségi csoportokat, akik a kisdoktorhoz hasonló módon írták a dolgozataikat:

a/ megvédte azokat az egyes személyeket, akik a Testnevelési Főiskola különböző tagozatain diplomát és/vagy doktori címet szereztek, anélkül, hogy a feltételeket érdemben teljesítették volna. Többen vannak ilyen egyesek, a legkülönbözőbb sportágakban: vívók, vízilabdázók, labdarúgók, stb.

b/ megvédte azokat az egyes személyeket, akik más egyetemeken, főiskolákon (pl. orvosi és jogi karok) diplomát és/vagy doktori címet a feltételek teljesítése nélkül szereztek (pl. egyes olimpiai, világ és európai bajnokságok helyezettjei, résztvevői);

c/ megvédte azokat, akik a fegyveres vagy annak minősülő szervezet tagjaként a feltételek teljesítése nélkül szereztek az állami humánerőforrás politika kivételezettjeiként civil diplomát/doktori címet.

A vizsgálatot azok végezték titkosan, akik jogutódként maguk is érintettek az ügyben. Kivételt jelenthet egy ügyvéd – aki titkos különvéleményt fogalmazott meg.

A kormánypárt tartalmilag már elfogadta a kisdoktor és magyar nyelvőr felmentésének a szükségességét, és megkezdte egy PR szempontból kedvezőbb törvényjavaslat előkészítését.

Ekkor jött az égi manna a kormánypárt számára a titkos vizsgáló bizottságtól! A kisdoktor és nyelvőr helyett a Testnevelési Főiskola korabeli tanárai a felelősek a plágiumért.

Mindenki felelős az államfő hibáiért, kivéve az „álamfő”-t. Az őt megválasztó kormánypárt sem felelős semmiért. Legkevésbé a zemberekért. Saját zsebre dolgoznak. Mindenki más maga tehet a bajáról. Vegyenek példát a kisdoktorról.

komment

Címkék: kisdoktor

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr84346872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.