2014.08.20.
18:44

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Zebegényi tökmagos krém

img_5107_640x480_1408552923.jpg_640x480

Zebegényben tanultam Evelintől a tökmagos krémet. Amikor megláttam az ételt, meggyőződéssel kérdeztem a háziasszonytól: „Mazsolás krémtúró?” A válasz helyett kaptam egy kistányérnyit, és valóban nagyot tévedtem. Az édes helyett pikáns-sós volt az íze, mazsola helyett héjnélküli tökmag, és édes tokaji helyett egy pohár rozét vonzott maga után.

Ma délben az unokáimnak valamilyen köretet kellett volna a sült csirke mellé kiállítanom, de nem jutott semmi jó eszembe. „Amíg gondolkodok, addig készítek előételnek egy kis tegnap tanult tökmagos krémet!”

Fele-fele arányban kevertem össze egyszerű félzsíros tehéntúrót juhtúróval. Egy kanálnyi tejföllel lazítottam a masszív krémen és beleöntöttem 10% héjnélküli tökmagot (natúr). Egy evőkanál tökmagolajat kevertem hozzá. A tökmagolaj a túró fehérségét szürkíti, de az íze nagyon finom (és drága). A sót fokozatosan tettem bele, mert először készítettem, így óvatosan kell összeállítani a krémet. A krémet lehet azonnal fogyasztani, de a hűtőben 2-3 napig is eláll.

Mihelyt készen voltam a tökmagos krémmel, eszembe jutott, hogy a múlt hétről maradt a zöldségtartóban néhány szem (parázs) krumpli. Az apró krumplikat héjában megsütöttem, és így a tökmagos krém és a sült krumpli már elég is volt a csirke mellé köretnek. (Parázs helyett bármilyen burgonya lehet!)

Kedves Evelin! Köszönöm a receptet, a tökmagos krém önagában is kitűnő étel, de mással kiegészítve is kiváló!

Bevásárló lista (4 személyre)

 

25 dg tehéntúró                                              250 Ft

 

25 dk juhtúró                                                   250

 

5   dk héjnélküli tökmag                                              150

 

1 evőkanál tökmagolaj                                 100

 

só, olaj a burgonya sütéshez                        50

 

12 apró parázs burgonya                             100

 

Összesen:                                                          1000 Ft kb.

Jó étvágyat!

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv 2014 Magyarország

2014.08.15.
16:52

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Svédországban parlamenti választások lesznek

sved_parlament_1408097722.jpg_280x210

A Riksdag, a svéd parlament választására 2014. szeptember 14-én kerül sor. Svédország államformája parlamentáris monarchia. A királynak azonban semmilyen kormányzati hatalma nincs 1974 óta. A választásokra 4 évenként mindig szeptemberben tartják. A parlament egykamarás és 349 tagú. A választás pártlistás, preferenciális szavazással történik. (Minden szavazó befolyásolhatja a képviselő jelöltek sorrendjét a pártlistán). Minden párt annyi képviselői helyet kap a parlamentben, mint az általa elért szavaztok aránya: arányos rendszerben történik és 4%-os a bejutási küszöb. A miniszterelnököt a parlament szóvivője nevezi ki a választáson győztes párt (koalíció) vezetői közül. A minisztereket a miniszterelnök jelöli és a parlamenti többség választja meg.

A politikai intézményben sokpárt-rendszer működik, hagyományosan 3 vezető párttal: szocialisták, konzervatívok és liberálisok.

http://www.riksdagen.se/en/

A fényképen Stockholmban a Riksdagen épülete látható a királyi palota felöl.

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia elsőválasztók Európai Unió Svédország külföldi választás parlamentek épületei

2014.08.15.
11:52

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Népszavazás a skót függetlenségről

skocia_1408096230.jpg_450x300

A skót királyság 1707. május 1-jéig független állam volt, ekkor azonban az Acts of Union (az egyesülési törvények) politikai unióba vonta az angol királysággal, és ezzel létrejött Nagy-Britannia. Jelenleg Anglia 50 millió, Skócia 5 millió lakossal rendelkezik.

A függetlenséggel kapcsolatos népszavazás kampánya már évek óta folyik. A népszavazás napja várhatóan 2014. szeptember 18-a.

http://www.hirado.hu/2014/08/06/skociaban-a-fontrol-es-az-unios-tagsagrol-vitaztak/

Egyszerű kérdést kell a választóknak megválaszolniuk: 300 év után elválnak-e Angliától? Igen vagy nem. Ha a népszavazáson a függetlenség pártiak győznek, akkor súlyosabb kérdésekről kell dönteni a skót és az angol parlamenteknek:

kibocsát-e új pénzt Skócia vagy megmarad a font kötelékében?

tagja marad-e Skócia az Európai Uniónak és Schengeni egyezménynek?

milyen határőrséget állítanak fel? stb.

A kérdésekre adott válaszok sürgetőek lesznek, és nagyon komoly anyagi következményekkel járnak.

A függetlenné válás napja várhatóan 2016. március 24. lesz. Ez a dátum jelképes, mert VI. Jakab skót király 1603-ban ezen a napon lépett – öröklés útján – az angol trónra I. Jakab néven.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sk%C3%B3cia

Jelenleg folyik a kampány. Egyenlőre az egység megőrzői (unionisták) vannak többségben a közvélemény-kutatások szerint.

http://nepszava.hu/cikk/1030280-skocia-a-masodik-tevevitara-keszul

 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás demokrácia Európai Unió Nagy Britannia külföldi választás

2014.08.15.
10:00

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Törökország is távolodik Európától?!

untitled_1408089500.png_300x168

Törökország köztársasági elnököt választott.

A jelenlegi magyar miniszterelnökhöz politikailag hasonlító Erdogán nyerte az elnökválasztást. Már az első forduló érvényes és eredményes volt. Bővebben a Népszabadságban olvashat róla.

http://nol.hu/kulfold/erdogan-mar-az-elso-forduloban-nyert-1479329

Törökország jelenleg parlamentáris rendszerét „elnöki” rendszerre változtatja az új elnök.

http://hu.euronews.com/2014/08/11/kibovitett-jogkorokkel-lenne-elnok-erdogan/

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia rendszerváltás Törökország külföldi választás választópolgár kérdez

2014.08.15.
09:36

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Holnap halnap!

img_5041_640x480_1408088037.jpg_640x480

 Körösi sült halak (Tóth Zoltán készíti, Gyomaendrődön, 2014. 08. 15-én.)

Nagyapám, Tóth István, a Körös partján, Edrődön született, élt, dolgozott, családja volt, itt is nyugszik a köztemetőben. Nyárigyerekként minden szünidőben a nagyszüleimnél nyaraltunk az öcsémmel együtt. A szünidő egyet jelentett a Körössel, a fürdéssel, a Sócó zugi horgászattal. Kora hajnalban, napkeltekor indultunk biciklivel horgászni, és vittünk magunkkal két nagy kast, a halaknak. Reggelre, kora délelőttre megtelt a két kosár, többségében törpeharcsával, kisebbségben keszegekkel és két-három nagyobb hallal. Mire hazaértünk, már várt minket a Nagymamám, Rozika néni és néhány szomszédasszony, mert aznap mindenki halat evett a Ridegvárosi Gábor Áron utcában. A halak pikkelyezése, kibelezése, paprikás lisztbe forgatása és kisütése asszonyi feladat volt. A gyerekek rakták a tüzet, a férfiak félkörben állva beszélgettek valakinek a portája előtt. Mire delet harangoztak, addigra kész volt a sütés, mindenki vihetett haza egy nagy tállal ebédre. Más napokon mások horgásztak és sütöttek halat, és mi kaptunk egy tál sült halat.

Az Endrőd Baráti Kör Egyesület már hagyományosan megrendezi az önkormányzat támogatásával a halfőző versenyt. 2014-ben én is beneveztem az alkalomra – sült hallal. A többiek által főzött halászlé után jól esik egy kis sült hal, friss kenyérrel.

A halsütés a hal kiválasztásával kezdődik: törpeharcsa, keszeg, ponty, harcsa? Bármelyik jó lehet, de másképpen kell vágni, pucolni és sütni a különféle halakat! Egészben, filézve vagy szeletbe? Nagy tűzön vagy lassan, sok olajjal vagy éppencsak, előre besózva vagy utólag fűszerezve, bundában vagy natúr halként? Sok-sok döntésre váró kérdés! Nézzük a ponty patkó sütési módját, ahogy engem arra a Géza barátom tanított meg.

Bevásárló lista (4 személyre)                                     (2014 nyári árakon)

 

1 kg (8 szelet) ponty patkó                                         1800 Ft

 

0,2 l olaj                                                                                 100

 

0,2 kg füstölt szalonna                                                    200

 

1 csomag fűszersó                                                            120

 

0,2 kg kenyérmorzsa                                                       100

 

2 kg friss kovászolt falusi kenyér                                600

 

Összesen:                                                                         3000 Ft kb.

A pontyot lehet egészben is megvásárolni, akkor természetesen olcsóbb. Köretnek sült krumpli és kovászos uborka ajánlott (4 személyre további 700 Ft költség).

Metódus

A pontyszeleteket fűszer sóval (egyszerű sóval) ízesítjük, a sütés megkezdése előtt 1 órával. A lábosba csak annyi olajat öntünk, hogy a halszeletet ne lepje el (max. félig). A ponty patkókat zsemlemorzsában megforgatjuk, majd a 150 fok C-on oldalanként 3-3 percig sütjük. Ne engedjük a zsemlemorzsát (prézlit) barna-feketére megsülni! Olyan legyen a színe, mint a rántott húsnak. A halszeletekkel együtt 2-3 szelet szalonnát (kakastaréjra vágva) együtt sütünk. A hal elkészültét (átsült-e?) úgy állapítjuk meg, hogy villával beleszúrunk a halszeletbe. Ha nem ragad a villa a kihúzáskor, akkor kész van.

Jó étvágyat!             http://tothzoltan.blog.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: szakácskönyv életrajz 2014 Magyarország Gyomaendrőd

2014.08.14.
09:15

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Nem szavazhat, de képviselő lehet?!

„Alapos lehet a gyanúnk, ha egy kormány módosít a választási szabályokon!”

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=177848

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás kormánypárt 2014 Magyarország Alkotmány Alaptörvény 2014 abécé választásokra 2014 önkormányzati választások

2014.08.14.
09:00

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Nyílt törvénysértés a fővárosban

Mely célból nem hívják össze a fővárosi közgyűlést?

Lustaságból vagy politikai cselezésből nem hívják össze a fővárosi közgyűlést, hogy eleget tehessen törvényi kötelezettségének, a fővárosi választási bizottság megválasztásának?!

A Népszava kérdezte Tóth Zoltánt.

http://nepszava.hu/cikk/1030258-nem-tud-megalakulni-az-fvb

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia kormánypárt Budapest 2014 Magyarország 2014 abécé választásokra 2014 önkormányzati választások

2014.08.13.
12:29

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Robin Williams és Bajor Imre emlékére

Kertmoziban Robin Williams (magyar hangja: Bajor Imre) emlékére megnézzük együtt a „Jó reggelt Vietnam!”-ot.

Ipacs Zsolt szívesen lát mindenkit Budaörsön, a Kálvária utca 28-ban.

https://www.facebook.com/IpacsZsolt?fref=ts

 

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia Budaörs filmszínházirodalom 2014 Magyarország

2014.08.12.
18:37

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Egy tükör elment

Robin Williams.

Sok embernek szüksége van arra, hogy az életének fontos eseményeit egy tükörben nézze, mert saját életének az eseményeit nem tudja felismerni. Ilyen ember vagyok én is. Szükségem van arra, hogy egy színész vagy egy politikus vagy a feleségem megmutassa saját életem egy-egy epizódját, hogy ráismerjek saját eredményeimre és bukásaimra. Robin Williams egy ilyen tükör volt számomra: magánéleti kudarcok és boldog pillanatok, közéleti sikerek és bukások felmutatója nekem. Mások másban hisznek. Én az emberekben. Robin Williams egy ember volt, aki megmutatta nekem saját magunkat.

https://www.facebook.com/pages/Good-Morning-Vietnam/107748965915008?fb_action_ids=434666976656733&fb_action_types=video.watches&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B107748965915008%5D&action_type_map=%5B%22video.watches%22%5D&action_ref_map=%5B%5D&fb_collection_id=46&ref=profile

 

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia filmszínházirodalom

2014.08.12.
14:45

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Mit olvastam?

Olvasókör indul a Budaörsi Könyvtárban. Bővebben alant egy klikk:

http://www.minalunk.hu/Budaors/index.php?n=5&tartalom_id=13020&area=211#

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs 2014 Magyarország olvasókör