2015.09.28.
21:32

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Dr. Jakab Zsuzsa, Szentpéteri temető, 2015. 10. 02. 12 óra

Levél Dr. Jakab Zsuzsa tiszteletére és emlékére

Tisztelt Gyászolók, kedves Barátaim!

Zsuzsa a rendszerváltás óta volt a munkatársam. A „munkatárs” megjelölés akkor is kijár neki, ha 200 km és az államigazgatási hierarchia sok lépcsője választott el minket egymástól. Közös ügyet segítettünk, az állampolgárokat, az ügyfeleket, sőt ki merem jelenteni, hogy az EMBEREKET szolgáltuk.

Zsuzsa nem volt egy szolgalélek a hierarchiában, aki a havi fizetésért dolgozik. Elvei voltak, amelyek a józanész és a jogszabályok ütközése határán mindig az EMBEREKNEK kereste az igazát. A munkáját mindig szolgálatnak fogta fel, amely nem ért véget soha a munkaidő végével.

Zsuzsa melegszívű kolléga volt, aki az értekezlet szakmai csatái után képes volt vidáman beszélgetni azokról a súlyos társadalmi kérdésekről, amelyek különböző politikai pártok részéről elveszítette az emberi megközelítést.

Zsuzsa életfogytig tanult és szolgált a közigazgatásban. Volt megyei közigazgatási vezető, volt helyi szakmai irányító, és nem esett kétségbe akkor sem, amikor több évtized után újra a hierarchia alsó szintjéről kellett az EMBEREKET szolgálni.

Sokan vagyunk így, akik nem a sarzsiért, a hatalom bérenceiként, hanem a közszolgálat tudás birtokában kívánunk segítséget nyújtani az EMBEREKNEK.

Együtt szolgáltuk az első szabad országgyűlési választást, majd 12 választási fordulónak a szabad, tisztességes és átlátható megvalósítását. Reméljük, lesznek követőink.

A változó világban azonban változnak a közigazgatási viszonyok is.

Zsuzsa utolsó útján arra gondolunk, hogy lesz még becsülete a közösség szolgálatának, és nem a havi fizetés nyomasztó kényszere miatt kell a hivatalban dolgozni.

Zsuzsát a magánélet túlzott terhei sem kerülték el. Keveset segítettünk/segítettem ebben neki. Mentségek vannak, feloldozás nincs.

Megköszönöm, hogy együtt dolgozhattam Zsuzsával. Valamennyi kolléga nevében köszönöm, együtt gondolkodhattunk eskünkhöz híven az Alkotmány és a törvény keretei között közigazgatás emberarcú szolgálatáért.

Utolsó mondatként leírom a közös munka, a közös becsület mondatát:

Kedves Zsuzsa, Tisztelt Dr. Jakab Zsuzsa, NYUGODJ BÉKÉBEN!


2015. 09. 28.


A kollégák nevében is lejegyezte: Dr. Tóth Zoltán


 

 

komment

Címkék: választás demokrácia rendszerváltás közigazgatás in memoriam magyar választások története 2015 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr767856204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása