Elsőre a szép és színes fényképek tetszettek meg nekem a Malajzia, Szingapur c. könyvben, azonban sok más olvasnivaló „beelőzött” a könyv elé. Másodjára még az is eszembe jutott, hogy én is voltam Malajziában 1,5 órán át, és az Euróban dühöngő dohányzási tilalom után jól esett egy „európai” repülőtéren, Kuala Lumpurban dohányozni.
Gyerek módra álltam neki a könyv olvasásának. Nézegettem a fényképeket és a fényképaláírásokat, majd egy kicsit irigykedtem arra a 6 fős csapatra, akik három hétig gyönyörű természeti és műemléki környezetben és hipermodern új világban járhattak.
Ágh Attila és Varga Gyula könyve (szerkesztő Csák Erika) eltér a hagyományos bédekkertől, többet mond az általános útleírásoknál, utazási tanácsoknál. A Kossuth Kiadónál megjelent könyv társadalmi, politikai, gazdasági és történelmi-kulturális elemzését adja a maláj-kínai-indiai (tamil) együttélésnek.
Malajzia és Szingapur is fiatal állam, az előbbi 1957-től, az utóbbi 1965-től nevezheti magát nemzeti államnak. Az előző 500 évet portugál, majd holland, továbbá angol gyarmatként volt a terület az európai és ázsiai kereskedelem fókuszában.
A szerzők a kulturális szivárvány országainak nevezik Malajziát és Szingapurt, mert a sokszínű és soknyelvű népesség mellett a gyarmatosító országok is letörölhetetlen nyomot hagytak a mai államszerkezeten, politikán és kultúrán is.
A szerzők őszinte ámulattal tekintenek a fiatal állam teljesítményeire: a folyamatos gazdasági (GDP) növekedésre, a világszínvonalú technológiai, közlekedési és építészeti megoldásokra, ugyanakkor népek együttélésének a stabilitására. Megismerhetjük a szerzők nyomán azt az árat is, amelyet 28 millió lakosú Malajziának és az 5 millió legális, 5 millió illegális lakosú Szingapurnak ezért fizetnie kell. És ez a fizetség nem kevés: gyakorlatilag nincs társadalmi mobilitás, a születési státusz élethossziglan megmarad. Malajziában az etnikai többség a maláj, Szingapurban a kínai, és az etnikai többség előjogait az állam megvédi, sőt preferálja az etnikai kisebbségekkel szemben. Az oktatás komoly állami támogatásban részesül, de a társadalmi-jövedelmi különbségek 27-szeresek a különböző néprétegek között. A politikában, a pártokban és az állami szervezetekben gyakorlatilag egypárt-rendszer van, a demokráciának csak a nyomai láthatóak. Malajziában a politikai hatalom a maláj elit, a gazdasági hatalom a kínai elit kezében, ott ez az árok választja el az eliteket.
A szerzők szerint európai gondolkodásmóddal érthetetlen, hogy miképpen tud ilyen viharosan fejlődni a gazdaság és változatlan maradni a társadalmi szerkezet.
A könyvet ajánlom mindenki szíves figyelmébe: aki tervez egy utazást ebbe a térségbe, annak számára bédekkerként használható; aki kényszerül megelégedni távoli országok fényképalbum útján való megismerésével, az jó forrásra talál a könyvben. Aki a jelenlegi magyarországi állam tevékenységét jobban, mélyebben kívánja megismerni, annak különösen ajánlom a könyv elolvasását, mert megértheti, hogy miképpen tud egy hatalmi elit úgy uralkodni népeken, hogy a gazdaság fejlődik, a gazdagok még gazdagabban, a szegények még szegényebbek lesznek.
Jelenthet-e Magyarország számára mintát Malajzia és Szingapur gazdasági virágzása és társadalmi-állami szerkezete? Európaiként szemlélve és megélve Magyarországot ez az út csak azok számára járható, akik magukat a hatalmi elitbe beharcolták. A társadalmi szolidaritás elve lassabb fejlődést eredményez, de gyermekeinkre nem akarjuk az urak-szolgák társadalmát hagyni, ha már egyszer ebből sikerült kiverekedni magunkat.
Tóth Zoltán, Népszava, 2015. augusztus 22. Szép Szó melléklet, 3. oldal
http://nepszava.hu/cikk/1067121-a-kulturalis-szivarvany-orszagai
