2015.06.10.
15:53

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Spiró György a Budaörsi Olvasókörben

 Úr ír.

 Feledhetetlen emlékem az első osztályból, hogy 1957-ben Marika néni az I./c. osztály tanító nénije az írás-olvasás órán ezt tanította meg nekünk elsődjére (44 gyermek a Ratkó korszakból, délelőtt/délutáni iskolai rendben). Pedagógia szempontból nem tudom, hogy ez volt e a helyes metódus, de a mai napig emlékszem erre a mondatra.

Úr ír.

Spiró György formailag és tartalmilag megfelel minden vonatkozásban Marika néni tanításának.

Úr ír.

Budaörsön van egy Olvasókör, amely Spiró Györgyöt (is) olvas. Olvasunk együtt Jókait, Ulickaját, Karinthyt, Örkényt (is). 2014. szeptemberében találtunk egymásra a Budaörsi Könyvtár folyóirat olvasó termében. Már megnyertük egy beszélgetésre Erdős Virágot, és egy opera ária éneklésre Ágoston Lászlót.

Konszenzussal kialakított döntésünk szerint, tisztelettel felkérjünk Önt egy beszélgetésre.

 

  1. Az életrajza nagyon szűkszavú a családja és a felmenők vonatkozásában: Apja mérnök, anyja színésznő. Valami oka van, hogy nem publikusak a felmenők? A családból mit hozott magával?

  2. Kik voltak emlékezetes „nagy tanárok” az általános és középiskolában?

  3. Magyar-orosz-szerb-horvát szakon szerzett bölcsész diplomát 1970-ben? Miért?

  4. 30 éves korában már professzor az egyetemen és dramaturg a Nemzeti Színházban? Mire fel a kettős pálya, a párhuzamosság? Egy fizetésből nem tudott megélni?

  5. A legtermékenyebb drámaíró, írják a kritikusok. 70-80-as években Ön miatt jártunk színházba, különösen a Katonába. A Színházi Adattár szerint 79 színdarabját mutatták be. Mely drámai műveit tartja korszakváltásnak a saját munkásságában?

  6. A Kaposvári színház dramaturgja volt a „nagy korszakban”. A színészekre szabta a drámákat?

  7. Vers, próza, dráma. Miért váltogatja a műfajokat? Szerződések miatt?

  8. A magyar irodalomból kiktől tanult, vagy nem tanult senkitől, csak önmagától?

  9. Kiket tanított a magyar írók, költők közül?

  10. A világ sok országában kapott ösztöndíjat. Mit tanult az egyes országokban?

  11. Hogyan választja ki a fordításra érdemeseket? Vagy ez egy foglalkozás?

  12. A magyarról-magyarra fordítást is javasolta Jókai esetében. Miért?

  13. Nagyon sok irodalmi egyesületnek a tagja. Miért lépett ki a Magyar Írók Szövetségéből a rendszerváltás előtt? Politika vagy szakmai okok miatt?

  14. Extrém témaválasztások. Feleségvásár.  A különlegesség egyben periferikus általában. Ön mégis a legnépszerűbb író. Ön egy Vátesz vagy Cassandra, aki megjósolja a szörnyű véget?

  15. Még filmet készített. Zenét nem akar írni polihisztorként?

  16. Gorkij a legnagyobb író? Miért?

  17. Katonai zsargonban szólva Ön a legszebben dekorált író. Összesen 25 díjat kapott: politikai, szakmai és üzleti díjakat. Melyikre a legbüszkébb?

  18. A családja is büszke Önre?

  19. Egy oldalt felolvasna nekünk a legújabb könyvévéből? Mi az a Diavolina? (már nem lehet kapni a boltokban!)

Úr ír!

Kérjük, dedikáljon nekünk!

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Budaörs választópolgár kérdez olvasókör 2015 Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr757531924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása