2015.05.12.
19:46

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Angyal Ádám: A nemzeti konzultáció új generációja

 

Most, hogy ismét elsöprő siker vár a nemzeti konzultáció levelező tagozatára, itt az ideje, hogy megújuljon ez a miniszterelnök által kedvelt politika igazoló közakarat. A jövőben bevezetjük a telefonos konzultációt, mely olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb és környezettudatosabb a papír alapú véleménynyilvánításnál. Magyarország ebben is jobban teljesít. A jövőben elég lesz egy kormányzati telefonszámot beütni (vezetékes és mobil, külföldi és belföldi hívásokat egyaránt fogad, IOS és Android applikációi is lesznek). A hívás után azonnal hallható és olvasható lesz a következő szöveg:

 

Köszönjük, hogy felhívta Magyarország miniszterelnökét. Tájékoztatjuk, hogy hívószáma azonosításig Balog tiszteletes, az emberi erőforrások főpásztora imáját hallgathatja, melyben az egészségügy, az oktatásügy, a szociális ellátás és a kultúra senyvedőiért könyörög. Tájékoztatjuk, hogy hívásával Ön egyben támogatja a rezsicsökkentést, a magyar nép szabadságharcát és a paksi atomberuházást. Az ima végén telefon nyomógombjai segítségével választhat a következő menüből:

Egyes gomb: elégedett a kormány és a miniszterelnök munkájával. Itt 24 órán keresztül hallhatja a miniszterelnök személyes üzenetét, melyet forrón szeretett nemzetéhez intéz aktuális ötleteiről. Képjátszásra alkalmas eszközökön ezalatt pávatáncban gyönyörködhet.  Ezzel a választással Ön részt vesz a folyamatosan megújuló közigazgatás állásainak kisorsolásában is. Fődíj egy helyettes államtitkári vagy megyei rendőr-főkapitányi állás egy egész hónapra.

Kettes gomb: szeretné megtakarításait a kincstárra bízni. A résztvevők között október 23.-án magas állami kitüntetéseket sorsolunk ki. Akiknek nem jut kitüntetés, azok utalványt kapnak, amely családi közreműködés nélküli szociális temetésre jogosít.

Hármas gomb: elégedett életével, munkájával, jövedelmével, az időjárással vagy bármivel, vagyis boldog. A résztvevők ingyenes ellátásra jogosultak a hazai állami pszichoterápiás hálózatban. Ezt a gombot a munkanélküliek, hajléktalanok és létminimum alatt élők, ha kétszer megnyomják, részesülhetnek a Legyen Minden Felnőtt Jóllakott alapítvány szórólapjából.

Négyes gomb: egyetért azzal, hogy a miniszterelnök vonja közvetlen erőterébe a törvényhozást, a labdarugó kupa eredményét és az alkotmányozást. A válaszolók lefényképeztethetik magukat a korona másolatával a fejükön, melyeket az Országgyűlés hivatala hitelesít és az alaptörvény asztalára kitehető.

Ötös gomb: Egyetért azzal, hogy aki több adót fizet, az magasabb szintű iskolázásra és egészségügyi ellátásra legyen jogosult. A legmagasabb adózók, a virilisták részesülhessenek az esélyegyenlőség jegyében szociális ellátás ingyen konyha ebédjében is, ha azt igénylik. Az ingyen leves ugyan úgy megilleti a gazdagot, mint a szegényeket. A házhoz szállítást közmunkások oldják meg, ezzel növelve e foglalkoztatás szükségességét.

Hatos gomb: Támogatja, hogy a kormányfő vitát kezdeményezzen minden olyan merész álmáról, amire ébredés után még emlékezik. Ilyen a gazdasági kivándorlás tiltása, a szegregált iskolák mellett gettósított lakóhelyek létesítése, a kötelező eutanázia beépítése a büntető törvénykezésbe, a koedukált iskolai képzés megszüntetése, a poligámia bevezetése vagy a nagykorúsítás engedélyhez kötése.  A részvevők szabad felhasználású Nemzeti Közszolgálati Egyetem diplomát igényelhetnek, ami feljogosít állami egyetem rektori pályázatán indulni.

Hetes gomb: Szeretné, hogy a nemzeti fejlesztési terv végrehajtása igazságosan és átláthatóan elbírálásra kerülő versenytárgyaláson valamely kormány közeli cég valósítsa meg. A résztvevők közfoglalkoztatási igazolást kapnak, amivel törleszthetik a közlekedési szabálysértési bírságokat. Kisorsolásra kerül közöttük továbbá a Quaestor eddig nem értékesített kötvény pakettje is.

Nyolcas gomb: ha olyan korrupciós jelenségről tud, amiben állami alkalmazottak és politikusok nem jutottak előnyhöz, itt bejelentheti. A részleteket emelt díjas szolgáltatás keretében mondhatja el, aminek bevételével támogatja a házi zsiráftartás engedélyezéséért küzdő civil szervezeteket.

Kilences gomb: Egyetért azzal, hogy az adó és egyéb tartozások elengedéséről az adóhatóság vezetője saját hatáskörben dönthessen. A menüpontot választók adóbevallását a NAV különösen fontos stratégiai partnerek csoportja fogja ellenőrizni, amelyik a kaszinó koncessziókra és kormánytagokra kivetett negatív adók feldolgozását is ellátja.

Nullás gomb: a Nemzetellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság élőhangú vonala, amelyen bármely ellenzéki személy vagy szervezet lejáratását vagy kompromittálását szolgáló gyanúsítást és látomásokat közölhet. A bejelentéseket a közrádió Kólika című műsora is közzé teheti. Ugyancsak itt lehet jelentkezni a Magyarok Határok Nélkül mozgalomba, amely tagjai közt a Tömjén Zsolt Vadásztársaság oroszlán-kilövési engedélyét sorsolja ki.

Tisztelt Nemzettársak, Magyar Emberek, köszönjük, hogy részt vettek a konzultáción. Véleményük, bármi is legyen az, de megerősíti politikai szándékainkat. Minél több válasz gombot nyomtak meg, annál inkább biztosak lehetünk elhatározásainkban. A szavazás végeredményét a kettős kereszt lenyomásával már menet közben megtudhatja. Ha ismét szavazni akar, nyomja meg a csillag gombot és kezdheti, előröl. A végeredménnyel megegyező szavazatot leadó honfitársaink jogosultak éjszakai kokárdaviselésre is. Hajrá Magyarország!

 

komment

Címkék: demokrácia kormánypárt 2015 Magyarország Progress Alapítvány

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr737454548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lívia Fenyves 2015.05.13. 19:32:13

11.es gomb: egyetértesz O.V. inrézkedéseivel vagy egyetértesz vele? Ez a választék!!!
süti beállítások módosítása