2013.02.20.
21:04

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Kiss Károly: Mit figyel a választási megfigyelő?

ellenzeki_kepviselo_1361390252.jpg_1024x768

Választási megfigyelés az egyik leghatékonyabb eszköz, amellyel az Európai Unió (EU) és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elő tudja segíteni a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság elvének globális érvényesülését. Az Európai Unió (EU) 2000 óta indít választási megfigyelő missziókat Ázsia, Dél-Amerika, Afrika feltörekvő országaiba. Az EBESZ jóval korábban, 1990 óta küld missziókat saját tagállamaiba, beleérve az Amerikai Egyesült Államokat is. Fontos szempont, hogy ezeket a missziókat minden esetben a fogadó ország kormánya hívja meg abból a célból, hogy saját állampolgárai és a világ többi része felé bizonyítsa a választások jogszerű, demokratikus előkészítését és lebonyolítását. A misszió tehát, nem az EU vagy EBESZ által indított büntető expedíció, amely a fogadó ország szuverenitását célozza korlátozni. Már itt alá kell húzni, hogy jogszerűség alatt nem kizárólag a fogadó ország joga értendő. Nem lehet jogszerű egy választás, ha az adott ország jogszabályai nem felelnek meg teljes egészében a nemzetközi jog és a vonatkozó nemzetközi egyezmények előírásainak.

A két szervezet missziójának felépítése, és munkamódszere hasonló. A misszió vezetője egy elismert európai politikus, az EU missziók esetében az Európai Parlament képviselője. A misszió szíve a core team, amely akár 2-4 hónapig is az országban tartózkodik, részletesen áttanulmányozza a választás teljes jogrendszerét, egyeztet a választás lebonyolításáért felelős intézményekkel, a résztvevő és esetleg a részvételi jogtól megfosztott pártokkal, jelöltekkel. Figyelemmel kíséri a média tevékenységét, percre pontosan mérve a jelöltek megszólalási lehetőségét, konzultál a média véleményformáló munkatársaival. Álláspontjának kialakításához figyelembe veszi a politológiai és társadalomtudományok területén tevékenykedő különböző intézetek tanulmányait, jelentéseit, vezető szakértők véleményét. A core team a megszerzett adatokat elemzi, és beépíti jelentésébe. Ugyancsak a core team feladata a fővárosban és az attól távoli területen dolgozó hosszú távú és rövid távú megfigyelők jogosultságainak minden részletre kiterjedő egyeztetése a hatóságokkal és munkakörülményeik technikai biztosítása. Amennyiben már a misszió előkészítési stádiumában kiderül, hogy a meghívó ország oly mértékben kívánja korlátozni a megfigyelők tevékenységét, ami ellehetetleníti annak objektív megvalósítását, az EU, illetve az EBESZ visszautasítja a kormány meghívását. Különösen egyes ázsiai és afrikai országok esetén bír nagy jelentőséggel a misszió, illetve a megfigyelők személyes biztonsága. Veszélyeztetettség esetén a megfigyelőknek saját biztonságukat kell elsősorban szem előtt tartani, kockázatos egyéni akciót nem kezdeményezhetnek.

A hosszú távú megfigyelők 1-3 hónapot töltenek el a megfigyelt ország valamely vidéki területén, sokszor több száz kilométer távol a fővárostól, nehéz körülmények között. Úgy a vidéki városokban, mint a ritkábban lakott körzetekben, feladatuk a választásra történő felkészülés, a kampánytevékenység és a választás részletes nyomon követése. Ennek során rendszeresen konzultálnak a helyi hatóságokkal, a kormánypártok, az ellenzéki pártok és jelöltek helyi képviselőivel. Lehetőségeikhez mérten vizsgálják, hogy a helyi média kiegyensúlyozottan tájékoztatja-e a választókat. Tevékenységük során számos alkalommal keresik meg őket a választópolgárok, felhívva figyelmüket a jogellenes kampányra, tevékenységre. A hosszú távú választási megfigyelők értékelik a közvetlenül a választóktól származó információkat, és szükség esetén további információkat szereznek. A megfigyelők kizárólag a nyilvánosan elérhető forrásokból dolgozhatnak, titkos információk gyűjtésére nincs jogosultságuk.

A rövid távú megfigyelők egy-három hetet töltenek az adott országban. Feladatuk a hosszú távú megfigyelők tevékenységének kiegészítése, segítése a választást megelőző napokban, a választás napján és az azt követő 1-2 napban. Felelősségi területük akár 50-60 km távol eshet az őket közvetlenül irányító hosszú távú megfigyelők székhelyétől. Ezzel a módszerrel lehetőségük van követni a távoli, nehezen megközelíthető, minimális infrastruktúrával rendelkező, nagyon szegény településeken folyó, közvetlenül a választást megelőző kampányt, a megfigyelni választás helyi technikai előkészítését, a szavazást és a szavazatszámlálást. A rövid távú megfigyelők a szavazóhelyiségek nyitásától a szavazatok összeszámlálásig nyomon követik a szavazás menetét. Munkájuk során ők is találkozhatnak a jelöltekkel, a jelöltek képviselőivel, a pártok és jelöltek saját jogú megfigyelőivel. Gyakran szólítják meg őket a választópolgárok.

Az EU megfigyelők párokban dolgoznak, munkájuk során úgynevezett láthatósági szettet viselnek, ami a misszió jelét viselő mellényből, esetleg ingből és sapkából áll. A szintén párokban dolgozó EBESZ megfigyelők láthatósági szett helyett karszalagot viselnek. Ezt egészíti ki a nyakba akasztható fényképes misszió igazolvány és a meghívó állam illetékes hatósága által kiadott akkreditációs igazolvány. Gépkocsijaik messziről jól látható matricákkal vannak ellátva. Személyes tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy amikor egy-egy településen kiszálltunk az autónkból, a hely lakosok számos alkalommal körbefogtak, érdeklődtek feladatunkról, beszélgetést kezdeményeztek, elmondták tapasztalataikat, a választással kapcsolatos vélt, vagy valós sérelmeiket.

Az EU, és az EBESZ missziók munkájukat egy-egy záróközleménnyel fejezik be. Ebben átfogó elemzést adnak a teljes választási eljárásról, az azt megalapozó jogszabályokról. Nem részrehajló, tárgyilagos módon értékelik a választás folyamatát, felhívják a figyelmet az esetleges jogsértésekre, csalásokra, a választók szabad vélemény nyilvánításának bárminemű akadályozására, korlátozására.

Fotó: A poszt szerzője beszélget egy ellenzéki párt helyi képviselőjével Etiópiában

 

Szólj hozzá!

Címkék: választás demokrácia külföldi választás Kiss Károly cikkei nemzetközi megfigyelés Szavazatszámlálók

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr755094938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása