2012.07.28.
18:55

Írta: Dr. Tóth Zoltán

Népszavazás Basescu elnökről: először megy vagy másodszor is marad?

images_8_1343494169.jpg_218x152

2012. július 29-én, vasárnap ismét népszavazás lesz Romániában Basescu elnökről: megerősítik–e a szavazók a parlament döntését és elbocsátják a köztársasági elnököt vagy az elnök továbbra is elnök marad. 2007-ben egy hasonló politikai „társbérletben” a balközép többségű parlament már kezdeményezte az elnök elmozdítását, de akkor a választók többsége felülbírálta a parlament döntését és az elnök megőrizhette pozicióját. A konzervatív-demokrata elnök a parlament ismételt kezdeményezését a közvéleménykutatók szerint már nem tudja kivédeni. Akik elmennek szavazni, azok 2/3-a az elnök menesztésére szavaz. Basescu abban bízhat csupán, hogy a választópolgárok többsége nem vesz részt a szavazazáson, így a szavazás érvénytelen lesz és megmaradhat poziciójában.

A jelenlegi román kormány választások nélkül jutott pozicióba úgy, hogy a korábbi ellenzékhez csatlakoztak „átülő”  kormánypárti képviselők és a kisebbségből kormánytöbbség lett. Ennek a folyamatnak fontos eleme volt Basescu elnök, aki a korábbi konzervatív kormány bukása után – alkotmányosan – felkérte a potenciális többség vezetőjét kormányalakításra. Azonban ezzel az aktussal véget is ért az alkotmányos lépések sorozata: mint az elnök, mind az új miniszterelnök minden tisztességtelen lépést megtett, hogy ellenfelét lejárassa az Európai Unióban és a belpolitikában egyaránt.

 A hatalmi harc egyik eszköze a népszavazási és a választási törvények többszöri  módosítása volt, hogy az ellenérdekű felet megakadályozzák a korábbi törvény szerinti tisztességes választási eredmény elérésében. Az ellenérdekű fél a román alkotmánybírósághoz és az Európa Parlament illetékes frakciójához fordult nemzetközi segítségért.

A jelenlegi kormány konkrétan azt akarta elérni, hogy az elnök menesztéséről döntő népszavazás relatív többséggel eredményes legyen. A uniós jobboldali politikai támogatás és a saját alkotmánybíróság döntése visszaállította a korábbi szabályt: az érvényes népszavazáshoz az összes választópolgár 50%+1 fő részvéle szükséges. Tehát legalább 9,1 millió választópolgárnak kell résztvennie a szavazáson. (A jelenlegi magyar kormány ugyanezt a szabályt iktatta be a magyar népszavazási törvénybe, hogy egy lehetséges ellenzéki kezdeményezésű népszavazást érvénytelenné tegyen.) A parlamenti többségnek azt a döntését a román alkotmánybíróság helybenhagyta, hogy a szavazás vasárnap 8,00-20,00 óra helyett, 4 órával tovább tartson: 7,00-23,00 óráig.

Az elmúlt 2 hét népszavazási kampánya arról szólt, hogy a balközép parlamenti többség a népszavazáson való részvételt és az elnök menesztését javasolja, az elnök jobboldali pártja a bojkottot (távolmaradást) hírdeti. Az RMDSZ ennek a hétnek a közepén adta ki állásfoglalását: a népszavazáson részt kell venni és mindenki úgy szavazzon, ahogy jónak látja.

 

 

 

komment

Címkék: demokrácia határon túli magyarok Európai Unió Románia külföldi választás

A bejegyzés trackback címe:

https://tothzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr334683873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása